Szamosi Zsófi életébe jókor jött a baba

Miképpen éli meg mindazt, ami másfél-két éve zajlik az életében? Hogy ott van Cannes-ban, monodrámát játszik a Katona József Szín­ház Sufnijában, újabb két filmbe hívták, közben gyakorló anya, gyerekkel a karján.

Megfordítom a dolgot. Elsősorban anya vagyok, s mellette időnként színész. Az időm, a napjaim kilencven százalékát az anyaság teszi ki. Még mindig háromszor-négyszer kell felkelnem éjszaka, és napközben is sokat vagyok a gyermekemmel. Egyszer-egyszer oda tudom adni őt a nagyszülőknek, vagy a párom vigyáz rá, de most még anyaként funkcionálok leginkább. Egy ilyen pici baba mellől nehéz elmozdulni. Évad végén, amikor előadásom volt, meg is viselt lelkileg, hogy elmentem otthonról, ő viszont nagyon jól bírta, hiszen jó kezekben hagytam. Csak hát össze vagyunk még kötve.

A terhesség kilenc hónapja milyen nyomokat hagyott az emlékezetében?

Szerintem mindenen átmentem, amin egy babát váró nő átmegy. Kételyeken, örömökön, félelmeken, hogy tényleg alkalmas vagyok-e erre, nekem való-e, el tudok-e látni egy kisbabát? Azon is izgultam, hogy a születése pillanatától már nem rendelkezem saját magam felett, az időmmel. Szerintem nem mond igazat, aki csak a boldogságot éli meg, a „jaj, de csodálatos!” állapotot. Nyilván az is van, hiszen egy kis élet fejlődik az emberben, de sok félelem, aggodalom kíséri az örömöt. A terhesség fizikai része egészen más. Abban nem voltam szerencsés.

Sokszor érezte rosszul magát?

Az első három hónap nagyon nehéz volt. Hányinger, émelygés, rosszullét, minden volt. Sokaknak a második trimeszter szokott a legjobb lenni. Nekem is az volt. Az utolsó három viszont mindent borított.

De az a pillanat, amikor megtudta, hogy babája lesz, gondolom, mindent felülírt.

Igen, az rendkívüli volt. Különösen azért, mert már negyven vagyok. Azt hittem, nekem már nem is lesz gyerekem. Benne volt a pakliban. Nagyon könnyű leegyszerűsíteni, hogy szüljetek gyereket, asszonyok! Meg hogy a nőknek kell kedvet csinálni. Nem! A férfiaknak nincs kedvük a gyerekhez, félve sok mindentől. A korábbi párkapcsolataim nekem sem úgy alakultak, hogy szülhettem volna. Én hiába akartam, ha a másik nem. Most viszont ajándéknak érzem a babát. Jókor jött, jó kapcsolatba, és szakmailag sem volt hiányérzetem. Hazajöttem Los Angelesből, ahol a Mindenki Oscar-díjat kapott, és szép lassan lecsendesedett körülöttem minden. Nem csörgött a telefon, nem szedtek szét, nem akart mindenki velem dolgozni. Az nehezebb helyzet lett volna. Nem kellett lemondanom mindenféle csodálatos munkáról azért, hogy gyereket szülhessek.

Tökéletes időzítés.

És olyan kapcsolatból lett gyerekem, amiből kellett, hogy legyen.

Mikor jött el a kilenc hónap során az a pillanat, amikor azt mondta: innentől már könnyebb?

A középső időszakot én is könnyebben viseltem, de az utolsó három fizikailag erősen igénybe vette a testemet. Az nagyon megterhelő volt.

És a szülés?

Mindennap azt vártam, hogy jaj, jöjjön már, legyen vége! Nehéz volt járni, levegőt venni. Még a nyolcadik hónapban, hatalmas hassal is volt egy előadásom. De akkor már mindenemet nyomta a baba. A tüdőmet, a gyomromat. Nem tudtam egy mondatot végigmondani egy levegővel. Miközben egy nagyszínpadot is be tudok beszélni, ha kell, nem egy sufni méretűt. Akkor éreztem, hogy ezt abba kell hagynom, tovább nem megy. Nem mintha erőltettem volna! Ki volt tűzve az időpont, de másfél nappal korábban elindult a baba. Jött magától, amikor ő akart. Pár órát én is vajúdtam. Közben szembe kellett néznem a ténnyel, hogy az orvosomat, a szülész-nőgyógyászt nem érik el. Hónapokon keresztül jártam hozzá magánrendelésre, csengettem a kemény pénzt, erre éjszakára kikapcsolta a telefonját. Egyébként jól jártam a másik orvossal, akinél szültem, csak nyugtalanító, hogy semmi sem úgy történt, ahogy elképzeltük, megbeszéltük. Megjelent valaki, és csak annyit mondott: – Menjünk, legyünk túl rajta! – De ő legalább ott volt, és bízhattam benne. De már ezzel sem foglalkozom. Boldog anya vagyok.

Nagyon szép nevet kapott a kislánya: Dalma.

Azt hittem, perzsa vagy más közel-keleti név, de nem. Magyar. Vörösmarty Mihály találmánya. A Zalán futásában írta le először.
Cannes-ban már Dalma is ott volt. Felnőtt fejjel elmondhatja majd, hogy hat hónapos korában járt élete első fesztiválján.
Ahol a legfontosabb kérdés számomra az volt, hogy hol tudom megszoptatni őt. Azóta viszont felvette a ritmusomat. Láthatóan nem okoz gondot neki.