Sokáig tünetmentes lehet a vesebetegség

vese

Becslések szerint világszerte 850 millió vesebeteg van, s évente 2,4 millióan halnak bele ebbe a betegségbe. Jelenleg a halálokok listájának hatodik helyén szerepel. Szlovákiában is évről évre nő a betegek száma és azoké is, akik művese-kezelésre szorulnak. 

A hivatalos adatok szerint elsősorban a cukorbetegségben és a magas vérnyomásban szenvedők körében nő a vestebetegek száma. 2017-ben 142 veseátültetést hajtottak végre, 377 beteg várólistán van. 

Ezer, szűrővizsgálatot igénylő beteg közül minden hetediket további kivizsgálásra kell küldeni, mert felmerül a krónikus vesebetegség gyanúja. A vese ugyanolyan fontos az ember számára mint az agy vagy a szív, és igazán érdemes 15 percet rászánni állapotának felmérésére

– mondta Dr. Monika Alaxinová, a dializációs központok és nefrológiai rendelők hálózatának főnefrológusa. 

A vesebetegség gyakran tünetmentes és nem is fáj. Figyelmeztető jel lehet a véres vizelet, a lábdagadás, a fáradtság, a magas vérnyomás vagy a gyakori éjszakai vizelés. Jó tudni, hogy minél hamarabb derül fény a betegségre, annál könnyebb a kezelés, és annál kisebb az esélye annak, hogy a társult betegségek alakulnak ki. A fájdalommentes szárővizsgálaton, amely mindeössze 15 percig tart, az orvos megkérdezi a betegtől, hogy dohányzik-e, milyen az életmódja. Ezután megméri a vércukorszintjét és a vérnyomását, kiszámítja a testtömegindexét, valamint megállapítja a vizelet fehérjeszintjét. 

Válaszoljon a kérdésekre! 

Nem tudja, hogy veszélyeztetette a veséje? Válaszoljon az alábbi kérdésekre:

  • magas a vérnyomása? 
  • cukorbetegségben szenved?
  • családjában van vesebeteg? 
  • dohányzik? 
  • elmúlt 50 éves? 
  • Ha legalább egy kérdésre igennel válaszolt, feltétlenül menjen orvoshoz, és kérjen alapos vesekivizsgálást. 


Hogyan működik? 

A vese a felnőtt ember öklének megfelelő nagyságú páros szerv. Naponta körülbelül 2000 liter vért szűr meg. Ha megfelelően működik, a vérből eltávolítja a salakanyagokat és szabályozza a szervezet vízháztartását. 
Ha a vese nem működik jól, jelentős mértékben megnő a szívés érrendszeri betegség, mint például az infarktus vagy az agyi érkatasztrófa kialakulásának kockázata. Mivel gyakran nincs semmi jele a betegségnek, a páciens nem mindig veszi észre, hogy valami nincs rendben. Ezért olyan fontos a szűrővizsgálat. A korai felismerés esélyt ad a teljes gyógyulásra, vagy legalább enyhítheti, lassíthatja a kóros folyamatot.

Ha a vese nem működik jól, jelentős mértékben megnő a szív- és érrendszeri betegség kialakulásának kockázata.  

Évente 200 veseátültetés 

Szlovákiában az átültetett vese döntő mértékben halottól származik. Tavaly azonban 13 esetben ismerős vagy barát adományozta a betegnek e fontos szervet. Egyre több az olyan eset, amikor a donor nem családtag. A veseátültetésre Szlovákiában általában két évet kell várni, s a transzplantáció sikeressége megközelíti a 100 százalékot. 
Dr. Martin Demeš nefrológus a vese egészségének 7 aranyszabályát a következőkben foglalta össze: Rendszeresen mozogni, a vérnyomást és a cukorszintet ellenőrizni, egészséges táplálkozni, az optimális testsúlyt megőrizni, a dohányzást abbahagyni, a gyógyszereket észszerűen használni. (kovács)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?