Sok szülő kérdezi: sportolhat-e a szívbeteg gyermek?

Ha egy családban veleszületett vagy szerzett szívbetegségben szenvedő gyermek van, bizony igen csak óvják, féltik a szülei, sokszor alig engedik mozogni. Pedig a sport, a mozgás az egészségkultúra fontos és nélkülözhetetlen része.

Kezdjük a csecsemőkkel és a kisdedekkel: alig van olyan súlyos, komplex szívbetegség, amellyel a gyermek ne tanulhatna meg kellő időben kúszni-mászni, felállni és járni. Valószínűleg egészséges társainál kicsit előbb fárad el, esetleg izzadékonyabb, de legtöbbjénél ezt észre sem lehet venni. Ezért minden mozgást, amelyet a kicsinyek spontán megtanulnak, és szívesen végeznek, nyugodtan megengedhetünk nekik.

Később jön a labdázás, a játszótéri mászókák és homokozók korszaka. Itt is engedhetjük őket szabadon mozogni. Mai felfogásunk szerint a kisebb gyermekek kiválóan „beszabályozzák” magukat, és annyit mozognak, futnak, amenynyit keringésük túlterhelése nélkül teljesíteni tudnak. Persze aki gyógyszeres keringéstámogatásra szorul, vagy vizelethajtót kap, azt kicsit vissza kell fogni, elsősorban a hosszabb és intenzívebb futástól.

Megtanulhat-e úszni a szívbeteg gyermek? Erre a kérdésre egyértelműen igen a válasz. Az úszás, a vízben történő mozgás nagyon kedvező hatású az egész szervezetre. A medencében mindig szabályozott mozgásra van szükség, és a légzés is egyenletesebb. A kar, a törzs és a láb munkája „izompumpával” segíti a keringést. Kedvezőbb a visszerek kiürülése is, ami szintén segíti a szív munkáját. Persze egy-két medencehossz leúszása után célszerű kis pihenőket beiktatni, hogy a pulzusszám és a légzésszám visszatérjen a normális, alacsonyabb szintre.

És a biciklizés? Vegyünk, vagy ne vegyünk kerékpárt? Engedjük vagy tiltsuk? Megfelelő életkorban nyugodtan megtaníthatjuk a gyermeket kerékpározni. Persze törekednünk kell a biztonságra. Azaz a balesetek nagyobb veszélyt jelentenek, mint maga a kifáradás. Azonban a speciális, „hegyi lejtőn” bicajozás, a hosszú, 15-20 kilométeres túrák már valóban nem valók a szívbetegeknek!

Túlzásokba sem szabad esnünk: a sportiskola és a sportköri leigazolás, a versenyzés nem ajánlott a szívbetegséggel élőknek. Általában elmondható, hogy a küzdősportok, a veszélyes, sok eséssel járó sportok ellenjavalltak. Közülük legfeljebb a vívás jön számításba.

Ajánlhatók az ún. dinamikus, mozgással járó sportok, pl. a labdajátékok. Általában a társas, csoportos mozgás kedvezőbb, mint az egyéni, mert a gyermek nem érzi magát hátrányban „makkegészséges” társaival szemben.

Síelni megtanulhat-e a gyermek, ha szívbetegség miatt ellenőrzik, kezelik? Egyértelműen ebben az esetben is igen a válasz. A levegőn való mozgás különösen jó. Ma már számíthatunk a sífelvonókra, ezért nem tekinthető nagy megerőltetésnek az alpesi sízés, de a módszeresen, fokozatosan végzett sífutás sem.

A tél örömeit a korcsolyázással tehetjük teljessé. Tavasztól őszig az íjászat, a vitorlázás, a szörfözés javasolható, persze nem versenyszerűen, és nem megerőltető módon. Az asztalitenisz és a tenisz, s a mai kor szüleménye, a fallabda is jó, csak ne vigyék túlzásba!

Mit ne engedjünk a szívproblémákkal küszködő gyermeknek?

Az ún. statikus sportokat nem ajánljuk, mert túlságosan megemelhetik a vérnyomást, és kedvezőtlenül befolyásolhatják a keringést. Ilyenek a súlyemelés, a testépítés, az ökölvívás, a dzsúdózás és a birkózás. De ide sorolható a hoszszabb, és a rövid távú futás is, no meg a legtöbb atlétikai ágazat. Sajnos a talajtorna és a szertorna is ellenjavallt, elsősorban azért, mert túlságosan megnövelik a pulzusszámot.

Javasolhatjuk viszont a tánc és a játékos torna sokféle változatát.

Általában elmondható, hogy a fokozatosan és a rendszeresen, heti több alkalommal végzett mozgás, sport kedvező a keringési és szívbetegséggel élő gyermekek számára. Különösen akkor, ha hozzáértő edző vagy tanár vezetésével, ellenőrzötten, csoportosan végzik, és ha a gyermeknek is kedvet tudunk hozzá csinálni. A tizenéves korban sokan küszködnek a kövérséggel, az ehhez szorosan kapcsolódó emelkedett vérnyomással. Ezek ellen is jobb eséllyel vehetik fel a harcot azok a gyermekek és serdülők, akik hozzászoktak a rendszeres mozgáshoz, testedzéshez, és örömüket lelik benne.

A szerző gyermekkardiológus