Sír a baba...

A várandós anyukák az esetek többségében alaposan felkészülnek a terhesség során bekövetkező testi és lelki változásokra, tájékozódnak a vizsgálatokról, eltervezik a szülés minden apró részletét.

A szakemberek tapasztalatai szerint azonban a baba kibújásával megáll a tudomány. Erre hamar rádöbben az anyuka, aki kétségbeesetten próbálja csitítani csillapíthatatlanul síró kisbabáját.

Azt persze mindenki tudja, hogy egy kisbaba sokat sír. Ez a dolga, így beszélget, próbálja a tudtunkra adni, hogy mit szeretne és mit nem. Általános vélekedés, hogy egy jó anyuka érti csecsemője jelzéseit, a sírásból pontosan meg tudja állapítani, mire lenne szüksége, és türelmes szeretettel, nyugodt, határozott mozdulatokkal el is tudja látni a kis bőgőmasinát. Nem véletlen hát, hogy sok anya mélységesen lehangolt lesz, amikor nem képes rájönni, mi nyugtalanítja a babát, sőt megkérdőjelezi szülői alkalmasságát, amikor képtelen megnyugtatni csemetéjét. Nem ritka az sem, hogy a szülő ingerültté válik a kudarc miatt, egy idő után pedig összeszorított fogakkal már csak azt kívánja: mindegy hogyan, de valaki hallgattassa el a „szirénát” a szomszéd szobában.

Mindez természetesen emberi reakció, ám bármennyire is nehéz higgadtnak maradni, a probléma kezelésének egyik kulcsa a nyugalom és a türelem. Nem utolsósorban persze kitartásra is szükség van. Az estek többségében korántsem egyértelmű, hogy mi a probléma, így marad a próbálkozás. A gyerekek nagy része ugyanis megnyugszik, ha valamit csinálnak vele, csak arra kell rájönni, hogy mi is legyen ez a valami.

Az első hónapokban a legkézenfekvőbb, hogy éhes a kicsi, így célszerű tejjel kínálni. A szoptatás egyébként is nyugtató hatású, az édesanya szoros testi közelsége csodákra képes.

Arra mindenképpen figyelni kell, hogyan sír a gyerek. Ha szokatlannak találjuk a hangját, sikítva sír és nem tudjuk megnyugtatni, feltétlenül hívjunk orvost, hiszen betegsége jele is lehet a bömbölés. Amikor sírás közben a lábát is rángatja, nem tévedünk nagyot, ha hasfájásra gyanakszunk. A pocakfájós sírás többnyire a nap azonos szakában jelentkezik, csillapíthatatlan, akár több óra hosszat is eltart. Ezzel a problémával ami általában a baba háromhetes korától három hónapos koráig jelentkezik sajnos kénytelenek vagyunk együtt élni. Próbálkozhatunk különféle hasfájás elleni cseppekkel, hasmasszírozással, lábtornával és hátsimogatással, de ne keseredjünk el, ha nem érünk el sikert. Akkor tudunk a legtöbbet segíteni a gyereknek, ha szeretettel mellette vagyunk: a kicsi érzi a jelenlétünket, együttérzésünket.

A babának olykor a körülmények nem tetszenek: melege van, fázik, erősnek találja a fényt, tiszta pelenkát igényelne, szorítja a zokni, nyomja a patent, dörzsöli a ruha címkéje. Érdemes a legkézenfekvőbbel, a pelenkacserével kezdeni, valamint ellenőrizni a baba nyakánál, hogy milyen hőmérsékletre lenne szüksége. A csecsemőnek gyakran hideg a keze és a lába, ám a nyaka csak akkor, ha fázik; amikor pedig nyirkos a nyakánál a bőr, nagy valószínűséggel érdemes levennünk róla néhány réteg ruhát.

Sírhat azért is, mert túl sok inger éri: sok a vendég, kézről kézre adták, új, idegen hangokat hallott; esetleg öltöztették, vetkőztették, fürdették vagy pelenkázták. A nyugodt környezet és a nyugtató babusgatás csodákat tehet ilyenkor. Persze a baba nehezen nyugszik meg, ha az anyuka is ideges; sőt ha az anyuka ideges, gyakran a baba is nyugtalanná válik. Ezekben az esetekben érdemes az apukát vagy más családtagot megkérni, hogy foglalkozzon a babával: amúgy is általános, hogy a síró csecsemő sokkal inkább felzaklatja és bizonytalanná teszi az anyát, míg az apa töretlen optimizmussal figyeli az eseményeket.

A gyerek biztonságérzetét viszszaadhatja egy egyszerű eljárás: rugalmas takaróban alaposan göngyöljük be a kicsit, így fektessük le aludni. A csecsemőnek megnyugtató, hogy olyan szűk, meleg helyen van, mint nem sokkal korábban, az édesanyja pocakjában, és az önkéntelen végtagmozgásai sem ébresztik fel idő előtt.

A végső orvosság persze az vállon való hurcolás. Általános megfigyelése a gyakorló szülőknek, hogy a csecsemő szinte minden bajára orvosság, ha a szülő vállán függőleges helyzetbe kerülhet. A fájdalmak ilyenkor eltörpülnek, a szobában csönd lesz, a baba élvezi a testmeleget, a ringatózást, a szívdobogást és valljuk be, nekünk sincs annyira ellenünkre a puha, már csak szepegő csomag súlyos melege…

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?