Reméli, hogy talpra áll

Mivel nem érte el, létrára állt, de az megcsúszott alatta, leesett, eltörte a gerincét és négy bordáját, s ráadásul a bordái átszúrták a tüdejét. Azonnal kórházba vitték, ahol megkezdődött a harc az életéért. Megműtötték a gerincét, mert a csigolyája súlyosan megsérült. Utána még két operáció következett, mert az átszúrt tüdő veszélyeztette a légzést. Szörnyű fájdalmai voltak a műtét közben is, ugyanis teljesen tudatánál volt. Azt mondta, ha előre tudta volna, mi vár rá, meg ha a lába egészséges lett volna, elrohan. A műtétet követően a legnagyobb lelki megrázkódtatást az jelentette, hogy sokáig nem tudta – és az orvosok sem mertek semmit ígérni –, hogy lábra tud-e állni, fog-e még járni, vagy teljesen megbénul. Két hétig szinte mozdulatlanul feküdt az intenzív osztályon. Amikor kicsit javult az állapota, átszállíthatták a motolei kórházba, ahol a harmadik operáció és hosszú utókezelés várt rá. Még akkor sem tudott leszállni az ágyról, nem érezte a lábát. Arra számított, hogy kerekesszékben végzi... 

Nehéz időszak következett. Szerettei, barátai attól féltek, hogy lelkileg összeroppan. Eltartott egy ideig, míg rá tudták venni, hogyszeresse önmagát, mert ő segíthet legtöbbet a gyógyulásban. Persze, egy dolog az akarat, a másik pedig az, hogy mit enged a test – mondja. Három hét után közölte az első jó hírt: „Délelőtt tornáztam, s ma még folytatom.” Ez volt az első jele annak, hogy hitte: talán hallgat rá a teste, ha nagyon akarja. 
Egyébként már másodszor tette próbára a sors: néhány éve Hodgkin-kórban szenvedett. 

Tudja, mi mindent tettek érte az orvosok, s visszatért a remény, hogy minden jóra fordul. (urbán)