Óvatosan az antibiotikumokkal!

orvosság k

Bár amikor az ember antibiotikumot szed, jól érzi magát, ám ez nem jelenti azt, hogy ugyanúgy sportolhat, mint a betegség előtt. Ha nem óvatos eléggé, nagyobb bajt válthat ki.

Mártának ősszel iszonyatosan fájt a foga. Még az orvos sem tudott neki segíteni. Antibiotikumot kapott, hogy csökkenjen a gyulladás. Az energikus hölgy azonban nem tudott mozgás nélkül élni, és még gyógyszerszedéskor sem tudott róla lemondani. Az antibiotikum nem hatott, újabbat kapott, és ismét rendszeresen sportolt. „Amikor az egyik alkalommal elárultam a barátnőmnek, hogy sportolok, miközben antibiotikumot szedek, csak csóválta a fejét. Nem tudtam, miért nem tetszik ez neki, hiszen nincs mandulagyulladásom, sem lázam” – emlékezik Márta. „Nem éreztem gyengének magam, és nem értettem, miért nem sportolhatok. Ráadásul az edzőm tudta, hogy antibiotikumot szedek, és nem tiltott el a sporttól.”

Takaréklángon

„Az antibiotikumos kezelés mindig csak a baktériumok egy részét pusztítja el, ezek okozzák a fertőzést. Bár a túlnyomó részük elpusztul, a maradékkal immunrendszerünknek kell elbánnia. Ez a helyzet – hasonlóan mint más súlyos állapot kezelése – több változtatást igényel a napi rezsimben – figyelmeztet dr. Kateřina Cajthamlová belgyógyász. „Fontos, hogy enyhítsük a testi terhelést. Semmiképpen ne menjünk ilyenkor fitneszterembe, kerüljük az olyan munkát, mint a nagytakarítás, nagy, 5 kg feletti teher cipelése.

Bizonyos szakma esetében munkaképtelenség is kialakulhat.

Nem szabad megfeledkezni a folyadékpótlásról és az elegendő fehérjét és keményítőt tartalmazó kiegyensúlyozott étkezésről, ami az immunrendszer üzemanyaga.

Az alvás fontossága

„Amikor antibiotikumot szed, konzultáljon az orvossal, mert ilyenkor néha vitaminokat is szedni kell. Mindenképpen korlátozza a kávé- és az alkoholfogyasztást, valamint a dohányzást, ami a légutaknak plusz megterhelést jelent. Aludjon eleget, ideális a napi 7-9 óra” – sorolja a tippeket a szakember. „Fontos, hogy ne járjon edzésre, és még a kezelés után egy héttel se tornázzon. A túlzott aktivitás lassíthatja vagy akár csökkentheti is az antibiotikum hatását.

Érdekes

Egészséges tanács

Ha antibiotikumot szed, ne menjen társaságba. Az érzékenyek, például a gyerekek, az idős és beteg emberek, a terhes nők körében feleslegesen szaporítja ezzel azokat a baktériumtörzseket, amelyekre nem hat az antibiotikum.

Krónikus állapot alakulhat ki

A felelőtlen viselkedés rezisztens baktériumtörzsek kialakulásához vezethet. „A heveny, jól kezelhető fertőzésből így könnyen krónikus állapot alakulhat ki számos szövődménnyel” – figyelmeztet a felelőtlen viselkedés veszélyeire a belgyógyász. „Az immunrendszer legyengülhet, kimerülhet, vagy úgynevezett autoimmun állapot alakulhat ki. Ebben az esetben a szervezet saját sejtjei ellen harcol. Ez a forgatókönyv leggyakrabban olyan fertőzéskor alakul ki, amely mögött sztrepto-kokkuszok vagy sztafilokokkuszok húzódnak meg. Ezért a kezelés után is őrizze meg józan eszét, és minden aktivitást fokozatosan csempésszen vissza a napi életbe.

Tartsa be az időpontokat

A hideg hónapokban is tartsa szem előtt a betegtájékoztatóban található információt arról, hogy antibiotikumos kezeléskor kerülni kell a napsugárzást. Oda kell figyelni a gyógyszerfogyasztás ajánlott idejére – ez nem értelmetlen ajánlás. „Az ajánlott gyógyszeres kezelés szavatolja a hatóanyag elegendő, hatásos és stabil szintjét a vérben, ugyanakkor megakadályozza az olyan baktériumtörzsek szaporodását, amelyek ellenállók az adott antibiotikummal szemben. Ha véletlenül kihagy egy gyógyszeradagot, azonnal vegye be a következőt, és ettől az időponttól számítsa ki a következő adag bevételének időpontját” – magyarázza a szakember. „A kezelést tekintve az első 3 nap a legfontosabb. Ekkor semmiképpen sem szabad megváltoztatni az időpontot, és csökkenteni az adagot.” Ezután már nem olyan veszélyes a helyzet, de például éjszaka nem ajánlott kihagyni a gyógyszert, mert ez a gyorsan szaporodó baktériumoknak kedvez. Épp ekkor nő meg annak a kockázata, hogy olyan törzsek alakulnak ki, amelyek a kisebb gyógyszeradagot túlélik, és a baktériumok ellenállókká válnak az adott antibiotikummal szemben. Az sem helyes, hogy abbahagyjuk a gyógyszerszedést, amint jobban érezzük magunkat.

Az orvos írja elő

Soha ne „írjunk” fel magunknak antibiotikumot, és ne vegyük be azt a preparátumot, amit a legutóbbi betegségkor spóroltunk meg. Az antibiotikumot alapos diagnosztika alapján mindig az orvosnak kell felírnia, amit ideális esetben bakteriológiai kivizsgálás előz meg. Ilyenkor lesz a kezelés pontos, célirányos.

Olvassa el a betegtájékoztatót

Ez több okból is indokolt. Az antibiotikumok használatát tekintve vannak bizonyos eltérések. Ha elolvassa a betegtájékoztatót, megtudhatja, hogy éhgyomorra vagy evés után és mivel kell bevenni, hogy mely más gyógyszerekkel nem szabad kombinálni. „Az emberek félelmükben nem olvassák el a mellékhatások bizonyos részét, pedig fontos lenne legalább akkor áttanulmányozni, ha korábban nem tapasztalt, megmagyarázhatatlan tünet jelenik meg.” Csak az a mellékhatás jut el a szakemberekhez, amit a beteg jelent az orvosnak. Ha valaki a gyógyszert a kellemetlen mellékhatások miatt kihagyja, és nem mondja meg az orvosnak, csak évek múlva szerezhetünk róla tudomást, s ezzel másokat is veszélyeztethetünk.

Katarína Posluchová,
Zdravie

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?