OLVASÓINK LEVELEI KÖZÖTT TALLÓZTUNK

Számomra nagyon fontos az, hogy meghallgassam barátaim, ismerőseim véleményét. Nagyon sokszor segítettek már nekem. 52 éves vagyok, tehát szinte természetes, hogy kisebb-nagyobb problémák vannak az egészségemmel, és a derékfájásomat is annak tartom.

Számomra nagyon fontos az, hogy meghallgassam barátaim, ismerőseim véleményét. Nagyon sokszor segítettek már nekem. 52 éves vagyok, tehát szinte természetes, hogy kisebb-nagyobb problémák vannak az egészségemmel, és a derékfájásomat is annak tartom. Eleinte csak néha jelentkezett, nem tartott sokáig, és utána gyorsan elmúlt. Pihentem egy kicsit, és minden rendbejött. Egy idő után már makacsabb volt, és bizony a pihenés nem segített. Mivel orvoshoz nem akartam menni, hiszen tudtam, az egy hosszadalmas folyamat lenne, és sok gyógyszert sem akartam szedni, természetes gyógymódot javasoltak, amit el is fogadtam. Egyiküknek volt egy nagyon jó masszőrnő ismerőse, akihez engem is bejelentett. Három kezelés után úgy éreztem, mintha újjászülettem volna. A panaszaim teljesen megszűntek. Ezenkívül egyiküktől még egy eredeti, Himalájában készített teát is kaptam. Barátaim segítsége, tanácsa nélkül talán sohasem fordultam volna masszőrhöz, és természetes tisztítókúrát sem végeztem volna. Köszönöm nekik tanácsaikat, és boldogon mondhatom, hogy nagyon jól éreztem magam. Nagy Erzsébet

Nálam egyértelmű a válasz a feltett kérdésre: igen, én hallgatok a barátaim, ismerőseim véleményére. Amivel még ki szeretném bővíteni ezt a válaszomat, az egy rövidke történet, amely éppen ehhez kapcsolódik. Rettenetesen fájt a fogam. Már nem segített a fájdalomcsillapító sem, a fogorvosom pedig szabadságon volt. Nem szeretem, ha a megszokott fogorvos helyett máshoz kell mennem, de a helyzet egyre roszszabbá vált. Ekkor jött az egyik ismerősöm, aki egyébként azóta ennek köszönhetően a barátom is, és ajánlotta a saját fogorvosát. Elmondta nekem a vele kapcsolatos jó tapasztalatait, s ezek után bátran vele tartottam. Az előrejelzések beváltak, ugyanis én is csak jót tapasztaltam, a fogamat helyrehozta az orvos, és én is csak dicsérni tudom a doktor urat! Azóta is rendszeresen meghallgatom barátaim tanácsát egészségügyi kérdésekben is!

ifj. Nagy Erzsébet, Egyházkarcs

Ha beteg vagyok, hallgatok a barátaim tanácsára, így nem kell azonnal orvoshoz futnom.

Beke Imre Tany

A barátok tanácsait, ha az ember betegségére vonatkoznak, meghallgatom. Legtöbbször azonban csak illendőségből. Azután teszem, amit jónak látok, vagy kedvenc könyveimhez fordulok. A természetgyógyászati könyveket részesítem előnyben.

Kiss Piroska, Dunamocs

Ha megbetegszem, természetesen orvoshoz megyek, nem pedig a barátokhoz. Ha az orvos diagnosztizálja a betegséget, előírja a megfelelő gyógyszereket, és a szükséges terápiát, én ehhez tartom magam, és a doktor úr útmutatásai alapján gyógyulok. De ettől eltekintve meghallgatom a barátok véleményét is, és ha úgy ítélem meg, hogy van okos tanácsuk a betegségemmel kapcsolatban, nem zárkózom el tőlük teljesen, de ez csak kisebb dolgokra vonatkozik. mint pl. egy gyógytea vagy valamilyen borogatás, de soha nem a gyógyszeres kezelés, mert ebben mindig az orvos utasításait követem.

Fazekasné, Zseliz

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?