Nem véd a keringési betegségektől

A zsírleszívás során az orvosok megszabadítják ugyan pácienseiket a fölösleges zsírpárnáktól, az ily módon elért karcsúság azonban jóval kevésbé véd a keringési problémáktól és a cukorbetegségtől, mint az életmód-, illetve étrendváltozás segítségével kimunkált súlycsökkenés – figyelmeztettek amerika

A zsírleszívás során az orvosok megszabadítják ugyan pácienseiket a fölösleges zsírpárnáktól, az ily módon elért karcsúság azonban jóval kevésbé véd a keringési problémáktól és a cukorbetegségtől, mint az életmód-, illetve étrendváltozás segítségével kimunkált súlycsökkenés – figyelmeztettek amerikai kutatók a New England Journal of Medicine című szaklap hasábjain.

Mint a St. Luis-i Washington Egyetem orvosi fakultásának munkatársai önként vállalkozó páciensek egészségügyi adatait elemezve megállapították, jóllehet a vizsgált személyek testsúlya a zsírleszívó műtét során átlagosan 12 százalékkal csökkent, vérnyomásuk, vércukor- és koleszterinszintjük változatlan maradt.

Mindez arra figyelmeztet, hogy a zsírleszívás semmiképpen sem helyettesítheti az étrend átalakítást és a testmozgás fokozását – tette hozzá a kutató.

Egyes kutatók eddig úgy vélekedtek, hogy mivel a szív- és a cukorbetegség egyaránt a szervezetben lévő zsír mennyiségével van összefüggésben, a zsírleszívás csökkentheti ezen betegségek kockázatát. A dolog azonban a jelek szerint nem ilyen egyszerű, hiszen a legutóbbi vizsgálatok egyértelműen bizonyítják, hogy még a jelentős mértékű zsírleszívás sem érinti a szív- és keringési rizikófaktorokat.

„Valószínűleg arról van szó, hogy bár a zsírleszívás csökkenti a szervezetben jelen lévő zsírsejtek mennyiségét, nem csökkenti a megmaradók méreteit. Úgy tűnik tehát, hogy a zsírsejtek mérete, teltsége fontosabb, mint korábban gondoltuk. Nyilvánvalóan arra van tehát szükség, hogy a zsírsejtek méreteinek csökkentésével párhuzamosan csökkentsük a többi testszövetben felhalmozódott zsírtartalmat is, ami pedig csak diétával, illetve a mozgás fokozásával érhető el” – írta az amerikai kutató. (Panoráma)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?