Nem mindegy, mikor derül fény a betegségre

Ne hanyagoljuk el a rákszűrést!

November a prosztatarák elleni küzdelem hónapja. A Szlovák Statisztikai Hivatal adatai szerint Szlovákiában a második legtöbb halált okozó daganatos betegségről van szó. Korai stádiumban teljesen tünetmentes, ezért olyan fontos a szűrővizsgálaton való részvétel. Leggyakrabban a PSA-szint és a PHI teszt alapján diagnosztizálják.

A prosztata (dülmirigy) a húgyhólyag és a medencefenéki izomzat között elhelyezkedő dió nagyságú, barnás színű, mirigyes szerv, mely körülveszi a húgyhólyagközeli húgycsőszakaszt. A húgycső vezeti végig a vizeletet a hímvessző belsejében. A prosztata által termelt váladék az ondó részét képezi, a benne lévő glükóz energiát szolgáltat a spermiumok mozgásához. A kor előrehaladtával a prosztata mérete nő, és ezzel párhuzamosan nyomhatja a húgycsövet, aminek következtében vizeletürítéskor a vizeletsugár vékonyabb lesz, a vizeletáramlás ereje csökken.

A prosztataspecifikus antigén (PSA) egy prosztata által termelt fehérje. A prosztatarák egyik kiváltója a gyulladás lehet, amit a PSA-érték magas szintje mutat. Ez azt jelzi, hogy valószínűleg károsodott a prosztata. A károsodás oka a jóindulatú prosztatanagyobbodás, a fertőzés és legrosszabb esetben a rák. Kezelni elsősorban a növekvő daganatot kell, ami a PSA-szint további emelkedését váltja ki. Ez az érték azonban nemcsak rák esetén lehet magas, hanem az életkor, a genetikai tényezők és a nem megfelelő életmód miatt is. Helytelen, ha azonnal a prosz-tata rosszindulatú daganatára gondolunk. Hogy azokot pontosan meg tudják határozni, szövetmintát vesznek a dülmirigyből, ami vagy megerősíti, vagy cáfolja a rákot. Mielőtt a szövetmintavételre sor kerülne, az orvos általában vértesztet javasol. Ez segít felmérni a prosztatarák kockázatát, és a férfit arra ösztönzi, hogy invazív kivizsgáláson vegyen részt és alávesse magát a kezelésnek.

Ki van veszélyben?

A prosztatarák valójában láthatatlan veszély, ami a férfiak körében minden korcsoportban egyre gyakrabban fordul elő. 2021-ben a Szlovák Statisztikai Hivatal adatai szerint 677-en haltak meg ebben a betegségben. Nagyobb veszély az 50 évnél idősebbekre leselkedik, de a 40 évesekre is vonatkozik a megelőzés, ha a családban már előfordult prosztatarák. Bár az örökletes hajlam a betegség gyakori oka, de távolról sem az egyedüli. A prosztatarák kialakulását az étkezési szokások is nagyban befolyásolják.

„A túlzott fehérje-, állatizsír-, hormon- és vöröshúsfogyasztás is okozhatja. A magas koleszterinszint és a mozgásszegény életmód miatt a túlsúlyos betegeknél is megnövekedhet a prosztatarák kockázata, akárcsak akkor, ha valaki túl sok szteroidot, nehézfémtartalmú ételt fogyaszt, szexuális aktivitása és promiszkuitása nagy, hathat rá a röntgensugárzás, a peszticidek és a nehézfémek fogyasztása” – mondja dr. Dáša Kelényová. A magas PSA-érték az örökletes hajlamon kívül a gyakori alkoholfogyasztás és dohányzás következménye is lehet.

Ismerje fel a tüneteket!

A rosszindulatú daganatot csendes gyilkosnak is nevezhetjük, mert kezdeti stádiumban teljesen tünetmentes. Az első nyilvánvaló zavarokat akkor érzi a férfi, amikor a rák a húgyutakat támadja meg. Ilyenkor az alábbi kellemetlenségek jelentkeznek:

• vizelési panaszok

• önkéntelen vizeletvesztés

• gyakori és nehezített vizelés

• merevedési zavarok.

„Az említett tünetek a jóindulatú prosztatanagyobbodás esetén is jelentkezhetnek. Gyökeres változás következik be akkor, ha a vizeletben vér jelenik meg, vagy fájdalmas és véres a magömlés. A prosztatarák főleg a gerincben, a medencében és a hosszú csontokban képez áttéteket. Derékfájás, medencefájdalom, fáradtság, fogyás és a vesefunkciók romlása is jelezhet rosszindulatú prosztatadaganatot – figyelmeztet a doktornő, majd hozzáteszi: – Tekintettel a tünetmentes kezdeti stádiumra, az orvosok megelőzésképpen egyszerű vértesztet ajánlanak, ami segít meghatározni az egészséges prosztataindexet – PHI. Ennek segítségével korán fel lehet fedezni a betegséget.”

Mi a PSA teszt és a PHI index?

A prosztatarák lassan, évek alatt, észrevétlenül alakul ki, ezért csu-pán külső tünetek alapján nehéz felfedezni, feltétlenül el kell végezni a speciális PSA-szint-vizsgálatot. Lényege, hogy meghatá-rozzák a vérben szabadon áramló PSA, a PSA összértékét és a p2PSA szintjét. Ezekből az értékekből ki lehet számítani a PHI indexet. Olyan modern módszerről van szó, amit már Szlovákiában is alkalmaznak. A prosztatarákban szenvedő betegek esetében a szabad és az össz-PSA-érték között jelentősen alacsony az arány.

A PHI – az egészséges prosztata index – a PSA kivizsgálása alapján részletesebb specifikációt jelent a diagnosztikában. Ebből a férfi megtudhatja, hogy agresszív, gyorsan növekvő daganatról vagy nem agresszív, ártalmatlan leletről van szó, ami lassan nő. Az így szerzett adatok alapján a beteg konzultálhat az orvossal a további vizsgálatokról, ami szonográfiai kivizsgálást és szövetmintavételt, vagy végbélen át végzett vizsgálatot jelent. A diagnózist ezután szövetmintavétel és mikroszkopikus vizsgálat erősíti meg.

Erős fegyver a megelőzés

A legegyszerűbb és legfontosabb lépés, amit a férfi a prosztatarák megelőzése érdekében megtehet, hogy elvégezteti a PSA vértesztet és elkészítteti a PHI egészséges prosztata indexet. A vizsgálat egyszerű: meghatározott időpontban megjelenik a beteg a vérvételre, és három munkanapon belül e-mailben megkapja az eredményt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!