„Nekem jót tesz a sokkterápia...”

Egy művész esetében is fontos a kondíció, ahhoz, hogy egy előadást, ami néha három órát is eltart, végigbírjon szusszal, nem kis erőnlét szükségeltetik. „Néha nagyon komplikált dolgokat kell magamra vennem – részletezi a felvetett témát. – Ha Bednárik rendezéseire gondolunk, akkor én általában magas sarkú cipőben játszok, meg korzettben, ami egyáltalán nem kényelmes. Sőt... S ráadásul még énekelni is kell.”

Beszélgetés közben derül ki, nagyon sajnálja, hogy nem lett belőle sportoló. „Hihetetlenül akartam, teljesen mindegy, hogy röplabda-e vagy úszás, netán középtávfutás – ezek a sportágak érdekeltek. Rájöttem, hogy jó úszó nem lehetek, mert csak százhetvenhat centi vagyok, rövidek a karjaim, de a futás vagy a röplabda az nagyon vonzott.” Az életben az valahogy úgy magától elrendeződik – jegyzem meg. – Lehet, hogy sportolónak középszerű vagy csak amatőr szintű maradt volna, a színpadon viszont befutott.

Imád tollaslabdázni. „Most nem járok, mert egy kicsit túlzásba vittem – húzza el a száját. – ĺgy az egyik vállam bánja.” Több kollégájához hasonlóan ő is gyakori vendége a konditermeknek, szalonoknak. „Odajárok hetente háromszor két-két órát, s kétszer – pedig vagy épp ahogy összejön, meg – úszom. Este meg reggel sokan vannak, ezért délelőtt megyek.” Mindjárt hozzáteszi: „Nem kell, hogy az egésznek rendszere legyen, mert akkor hozzászokik a szervezet, ugyanúgy, mintha minden reggel lenyel valaki egy vitamintablettát. Akkor már nincs olyan hatása, mintha az ember csak minden második vagy harmadik nap veszi be. Jobb a pozitív sokkterápia.”

Nem szereti az egyhangúságot, a sportot is váltogatja – hangulattól függően, s mint mondja, attól is, akad-e partner. Mert némelyikhez partner is kell.” A futáshoz viszont nem kell, mégis, bár azt vallotta, szívesen lett volna futó, most már nem igazán érdekli a dolog. Inkább úszik. „Érzem a lábamon, hogy már nem tudnék úgy futni, mint annak idején…” Mondom, Zátopek még öreg korában is futott…„Igen, csak ő kiskorától ezt csinálta, neki nem okozott gondot, hogy hatvanévesen is azt tegye”. Minden attól függ, milyen állapotban van az ember. „Nem is annyira fizikailag, mint inkább lelkileg – hogyan ébred, mit kellett csinálnia egész nap, vagy hogy mi vár még rá. Alkalmazkodik a test hozzá, hogy ezt akarja, ezt meg nem…”

Amikor csokoládét rendelt, s én megjegyeztem, hogy az jó kis kalóriabomba, azzal érvelt, pontosan tudja, mit és hogyan. „Nagyon pontosan nem tartok mindent a fejemben, van viszont egy táblázatom, amiben ott van, miben van legtöbb A-vitamin, magnézium, kálium és a többi, amire szüksége van a szervezetnek. S ezt úgy meg-megnézegetem, hogy ha vannak valamilyen apró izomgörcseim, mi a jó arra. Azt tudom, hogy az izomnövekedésre a legjobb a kreatin, s marhahúst kell enni, mert ebben van a legtöbb.”

Az erősítőtermekben manapság ezt könnyebben megoldják, annyi minden kapható, amitől egy csapásra izompacsirta lesz a legnyeszlettebb alakból is. „Én mindenfélét nem zabálok. Valamit igen, például cukrot, hogy felvegyek egy-két kilót, mert képtelen vagyok magamra húst szedni, ehetek tonnaszámra. Most van rajtam plusz hat kiló, hogy az edzőm műkreatin-kivonattal és cukorral etetett, de több már alig lesz. Világéletemben hatvankilenc kiló voltam, akár mennyit ettem, akár mennyit sportoltam.”