„Mindig reggelivel indítom a napot”

Béres Alexandra a rendszeres mozgás mellett a táplálkozást tartja a legfontosabbnak. A versenysportnak a 60%-át, a hétköznapi egészséges életmódnak legalább az 50%-át teszi ki az egészséges táplálkozás. Szerinte a zsírokat teljesen vissza kell fogni, amennyire csak tudjuk, hiszen ezek azok, amelyek károsak.

Béres Alexandra a rendszeres mozgás mellett a táplálkozást tartja a legfontosabbnak. A versenysportnak a 60%-át, a hétköznapi egészséges életmódnak legalább az 50%-át teszi ki az egészséges táplálkozás. Szerinte a zsírokat teljesen vissza kell fogni, amennyire csak tudjuk, hiszen ezek azok, amelyek károsak. Főként az állati eredetű zsírok egészségtelenek. A növényi zsírokból csekély mennyiséget ugyan fogyaszthatunk, de arra semmiképpen sem kell törekednünk, hogy plusz mennyiséget vigyünk be szervezetünkbe, mivel a fehérjékben mindig van annyi zsír, amennyi a zsírban oldódó vitaminok felszívódását elősegíti.

– Nagyon odafigyelek a táplálkozásomra, nyilatkozta nemrég. – Mindig reggelivel indítok, hozok magammal valami tízórait, soha nem hagyom ki az ebédet, az uzsonnát és vacsorát sem, amit megpróbálok mindig 7 óra előtt elfogyasztani. Nagyon szeretek főzni. Minden nap főzök magamnak és a férjemnek is. (i-n)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?