Minden reggel igyon vizet!

vízivás

Manapság annyira pörög az életünk, hogy reggel sokszor nem érünk rá olyan „aprósággal” foglalkozni, mint a megfelelő mennyiségű vízivás. Pedig akkor lenne a legfontosabb, mutatjuk is, miért.

Amikor reggel felébred, a szervezet szinte azonnal vizet kíván, ezért ne álljon ellen, ragadjon meg egy jó nagy pohár vizet és igya meg. Az a legjobb, ha már éjszaka odakészíti az ágya mellé a vizet, így reggel azonnal meg tudja inni. De miért fontos ez?

1. Azonnal segít rehidratálni a szervezetet

Hat-nyolc óra alvás hosszú idő vízfogyasztás nélkül. Ha rögtön ébredés után megiszik 3–5 deciliter vizet, az jó módszer a szervezet gyors rehidratálására. Plusz segít az alsó bélszakasz átmozgatásában, hogy a reggeli rutin is meglegyen…

2. Növeli az éberségi szintet

A fáradtság és a kimerültség a fő szirénái annak, hogy dehidratált. Ha az első dolga reggel a víz, az munkára kész állapotba hozza és fokozza az éberséget. Adjon esélyt a víznek a kávé vagy erősebb tea előtt (esetleg helyett), hogy beindítsa a napot. A víz serkentheti a vörösvértestek termelődését, így több oxigén jut a vérbe, ami jó kis löket egy korai kelésnél.

3. Segít feltölteni az agyat

Az agyunk több mint 70%-ban vízből áll, így a folyamatos folyadékpótlás segít fenntartani az optimális agyműködést. Ha nem megfelelően hidratált, az agy kevesebb üzemanyaggal működik és kimerültnek érzi magát, vagy nagyon ingadozó lehet a hangulata. Ez hosszú távon a memória és az agyi teljesítmény jelentős csökkenéséhez vezethet.

4. Segíthet a betegségek leküzdésében, erősíti az immunrendszert

Az éhgyomorra történő vízivás segít egyensúlyba hozni az immunrendszert, ennek a pozitív hatása pedig az, hogy kevesebbszer lesz beteg.

5. Méregtelenít

Néhány pohár víz reggel segít eltávolítani az összes méreganyagot, amely az éjszaka folyamán elraktározódott a szervezetben. Amint vizet iszik, serken a veseműködés és a bélmozgás, és azonnal megindul a méreganyagok kiválasztása.

6. A bőrnek is nagyon fontos

A dehidratáltság biztos jelei a bőrön megjelenő ráncok, a sötét foltok a bőr mélyebb pórusain, főleg a szem környékén. Ha már a nap kezdetén, rendszeresen hidratálunk, akkor jó esély van rá, hogy egész nap feszes marad a bőrünk, kevesebb ráncunk lesz és nem tűnünk kialvatlannak.

7. Elősegíti a haj növekedését is

Lehet, hogy nem hiszi és nem is veszi észre, de ha szokássá teszi, hogy reggel első dolga lesz éhgyomorra vizet inni, az nagyban befolyásolja  a haj állapotát. A haj gyökerei szárazak, maga a haj érdes és töredezett lesz, ha nincs elegendő víz a szervezetben. Ráadásul a vízre azért is szükség van, hogy a vitaminokat elszállítsa a testünk különböző részeire, így hajunkhoz is. Szóval ha jót akar magának, akkor minden reggel gurítson le egy jó nagy pohár vizet, és higgye el, hamar meg fogja köszönni ezt a néhány tanácsot.

A víz fontos!

Az emberi test több mint 50%-a vízből áll, ezért fontos, hogy frissen és feltöltve tartsuk, enélkül a szervezetünk nem működik megfelelően. Ne feledje, hogy ha szervezete vízigényét nem teljesíti, annak különböző rövid és hosszú távú egészségügyi következményei vannak. Ízületi gyulladás, migrén, szívizom vérellátási elégtelensége, vastagbélgyulladás, rossz emésztés, magas vérnyomás, elhízás, aranyér, mellrák, tüdőtuberkulózis, vesekő, arcüreggyulladás és a legrosszabb esetben méhrák.

(firstclass)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?