Mi az igazság a mammográfiáról?

mammográfia

Szlovákia nem büszkélkedhet azzal, hogy sok nő jár szűrővizsgálatra. Nagyrészt ez azzal magyarázható, hogy elhiszik azokat a tévhiteket, amelyek az emberek között terjednek. Most a négy leggyakoribbat ismertetjük, illetve cáfoljuk meg.

Fájdalmas.

NEM IGAZ. Első látásra fájdalmasnak tűnhet, mert összenyomja az emlőt, hogy a tejmirigyet minél pontosabban ábrázolja és a sugárterhelés minél kisebb legyen. A nyomás rövid ideg tart, és sok nőnek nem okoz gondot. A tejmirigy ellenálló az ilyen nyomással szemben, és a nagyobb terheléshez is hozzászokott – például terhesség vagy szoptatás alatt.

Mammográfiai kivizsgáláskor a nő olyan sugárzást kap, ami megemeli a rák kialakulásának kockázatát.

TÉVEDÉS. A sugárzás mammográfiai kivizsgáláskor nagyon kicsi, többszörösen kisebb, mint a szokásos RTG és CT kivizsgáláskor. A mammográfia előnyei sokkal nagyobbak, mint az esetleges sugárzás kockázata. Mindenesetre ellenőrzött mammográfiai munkahelyet kell keresni, ahol csúcsszínvonalú digitális mammográfiai készülékkel dolgoznak.

Két évvel ezelőtt negatív volt a mammográfiai kivizsgálásom, tehát már nem kell megismételnem.

NEM IGAZ. A mammográfia a megelőzést szolgálja, segít időben felfedezni a betegséget. Megnyugtató, ha eredménye jó volt, de ez nem nem jelenti azt, hogy mindig ilyen lesz. Megelőzés szempontjából ideális kétévente megismételni, de vannak nők, akiknek évente ajánlják. A kivizsgálás egyik legegyszerűbb és legfontosabb formája a mellek önvizsgálata.

Akinek mellimplantátuma van, az nem mehet mammográfiai kivizsgálásra.

TÉVEDÉS. Azoknak az idősebb nőknek, akiknek implantátumuk van, specializált mammográfiai munkahelyre kellene járniuk. A szakemberek különféle fogásokat tudnak alkalmazni, amelyekkel nem tesznek kárt az implantátumban. A megnagyobbított emlőt csak különösen érzékeny mammográfiával tudják megvizsgálni. A felvétel nemcsak a szilikont, hanem a mellmirigyet is megmutatja. Implantátumra nincs külön mammográf, csak jó munkahelyek vannak, amelyeknek sok tapasztalatuk van a szilikonnal.

(ki)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?