A mammográfia azt is kimutatja, amit nem tudunk kitapintani

mammográfia k

Évente több száz nő hal meg mellrákban, pedig többségüket időben elvégzett mammográfiai vizsgálattal meg lehetne menteni. A készülék még azelőtt ki tudja mutatni az elváltozást, mielőtt gyógyíthatatlanná válik a betegség. A rák nem vár, de a nők nagy része gyakran túl sokáig vár. 35 ezer beteg közül évente ezer meghal.

Mint kiderült, a mellrák előfordulását tekintve nagy különbségek vannak Szlovákia egyes régiói között. A helyzet akkor változna meg igazán, ha többen járnának szűrővizsgálatra, így a halandóság is csökkenne. Sok nő azonban fél a vizsgálattól. 

Vezet a főváros 

A legtöbb eset Nyugat-Szlovákiában van, s ez nem csak annak köszönhető, hogy itt járnak többen szűrővizsgálatra. Az előfordulást tekintve a főváros vezet, 80 százalékkal több a beteg, mint a keleti országrészben. A szakemberek ezt az itt jobban elterjedt ülő életmódnak, a túlsúlynak és a szennyezett környezetnek tulajdonítják. Következésképpen a halandóság is itt magasabb. 

A felső határ 75 év 

Szlovákiában egyre több nő hal meg mellrákban, mert előrehaladott stádiumban derül fény a betegségre. Amikor egy nő csomót talál a mellében, ilyenkor már elég kicsi az esély arra, hogy meggyógyuljon. Egyre több a fiatal beteg, esetükben a daganat agresszívebb. Ez a magyarázata annak, hogy a szűrővizsgálat alsó határát 50-ről 45 évre, a felső határt pedig 75 évre változtatták. 

Míg az Európai Unióban átlagosan a nők 60 százaléka jár mellrákszűrésre, nálunk ez az arány csak 30 százalék. Hogy az országos szűrőprogram eredményes legyen, a nők legalább 70 százalékának kellene rajta részt venni. Néhány országban, például Svédországban a részvételi arány 90 százalék. 

Ne kelljen várni 

Hogy a helyzet gyökeresen megváltozzon, alaposabban kellene tájékoztatni a nőket a mellrákszűrés fontosságáról, a mammográfiai munkahelyeknek elérhetőbbeknek és magasabb színvonalúaknak kellene lenniük. Az lenne az ideális, ha a szűrővizsgálatra nem fél évet kellene várni, és maga a vizsgálat is 30 percen belül megtörténne. Szlovákiában körülbelül 100 mammográfiai munkahely van, de nem mindegyik felel meg a szigorú minőségi kritériumoknak. Sokan azért nem járnak szűrővizsgálatra, mert félnek a sugárhatástól, pedig az nem nagyobb annál, mint amennyi sugárzás az embert egy 24 órás repülőúton éri, tehát nem veszélyes, nem is fájdalmas a vizsgálat. A kockázat kicsi, az előny viszont nagy. Az onkológus és a mammográfiai munkahely szoros együttműködése kulcsfontosságú a mellrák diagnosztikája és sikeres kezelése szempontjából. Az a lényeg, hogy ne egy orvos, hanem szakembergárda döntsön a beteg sorsáról. Tudatosítani kell, hogy a mellrák nem csak egészségi probléma. Nagymértékben hat a munkaerőpiacra, a gazdaságra és az életminőségre. Jó lenne, ha minél több nő élne a lehetőséggel, és rendszeresen járna mellrákszűrésre. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?