„Melegházi növényből lettem jeges ember”

Babjakéknál családi örökség a zene – szülei a besztercebányai színház szólistái voltak, két fivére és egy lánytestvére is énekes, csak a negyedik nem. Amikor arról esik szó, hogy tehetségét volt kitől örökölnie, nem tiltakozik, de ügyesen odatereli a témát, ahová szeretné: „Kitűnő operaénekes csak abból lesz, aki keményen dolgozik. Ha valaki zenei családba születik, s abban a hitben él, hogy a tehetsége elég, az téved. Ugyanúgy van ez, mint bármily más mesterséggel: ha alaposan meg akarja tanulni valaki, rá kell jönnie: csak akkor lesz igazán jó, ha fejleszti az adottságait. Édesapámnak csodálatos hangja volt, laza torka, naponta képes volt énekelni. Én a hangszínt örököltem tőle, de a hangszeremet nem, én sokkal gyakrabban voltam beteg, berekedtem az énekléstől, gyakran voltam náthás, fájt a torkom, míg a 75 éves édesapámnak kétszer volt az életben torokgyulladása. Amikor Besztercebányára kerültem, évente legalább négyszer írt ki az orvos, ha a színházba valaki hozott valami nyavalyát, én rögtön elkaptam.”

A torokgyulladás, a meghűlés minden énekes rémálma. A mester nagyokat bólogat: „Ez így igaz. Én is melegházi növény voltam, ha tusoltam, jó meleg vizet engedtem. Annak, hogy megedződjek, még a gondolatát is elutasítottam, elhitettem magammal, hogy ezzel egy operaénekes nem hazárdírozhat. Jó másfél évtizede történt, hogy nagyon megharagudtam magamra, elegem lett abból, hogy folyton beteg vagyok, meg mindenre allergiás. Lehet a véletlen műve, de az is lehet, a sors hozta úgy, hogy egy brünni kollégám, Richard Haan országos bajnok lett táv- és téliúszásban, s elpanaszolván neki, mennyit szenvedek, ajánlotta, próbáljam meg azt, amit ő csinál, nem kell versenyszerűen űznöm, de az egészségemnek mindenképp jót fog tenni. Megpróbáltam – s igaza lett, azóta nem kell féltenem, óvnom magam. Több mint tizenhárom éve csinálom, s nem mondom, hogy ugrálok az örömtől, amikor be kell mennem a jéghideg vízbe, mert a szervezetem azért tiltakozik, de ha az ember megedződik, a szív- és az érrendszer is elviseli az extrém dolgokat. Fontos hinni abban, hogy jót tesz az egészségnek, hogy a stresszhelyzetbe kerülő szervezet megedződik, ellenállóbbá válik a betegségekkel szemben. S azt is tapasztaltam, hogy hoszszabb ideig bírom az éneklést is, nem rekedek be olyan könnyen, nem gyullad be a torkom.”

A téli úszásra való felkészülés során konditerembe is eljárt, bár nem nagyon fűlt hozzá a foga. Nem is annyira az akarat hiányzott, idő hiányában inkább a rendszeresség. Otthon hamarabb nekilát, a lakásban fölszerelt egy korlátot, azon tornázik, vagy fekvőtámaszokkal erősíti izmait, nyáron meg biciklin vág neki a domboknak. „Százharmincnégy kilométert tettem meg egy alkalommal, máig ez a rekordom. Pulzusmérőt is vettem, hogy tudjam, nem üt-e meg a guta. Fischer professzor barátom azt mondta, mint amatőrnek a száznyolcvanat nem szabad túllépnem. Nem vallottam be neki, hogy sokszor kerültem ennek közelébe. De az EKG-vizsgálaton már csak ötvenhárom volt a pulzusom, egy szót sem szólhatott. Az erdőbe már többen megyünk, a sógorom és a fivérem is velünk tart.”

Bár már néhány híres társát, így például Peter Dvorskýt is „megmételyezte”, ő is elkezdte a hidegzuhany-kúrát, azt panaszolja, hogy a megrögzött „jegesmedvékkel” még mindig nem vetekedhet. „Nem úszhatok a jeges vízben annyit, amennyit akarok. Vannak, akik heti háromszor is bemerészkednek, én csak egyszer, maximum húsz percre. Ehhez is nagy erő és elszántság kell, anélkül nem megy.”

Mostanában Pozsonyban tréningeznek, volt idő, amikor Pöstyénbe jártak úszni. Egyre népesebb a társaság, s megesett, hogy a parton kétezren is összegyűltek. A tömeg láttán az egyik öregúr azzal állt elő, hogy ha már zenész van közöttük, dobjon össze valamit, hadd legyen indulójuk, legyen mit énekelni, mielőtt bemennek a jeges vízbe. „Először ódzkodtam tőle, elvégre én énekes vagyok és nem zeneszerző, de aztán kötélnek álltam, s amolyan Ivan Mládek-stílusban megszületett a himnuszunk...”