Megvan, miért alakul ki a Covid-lábujj

labujj

Már 2020-ban előfordultak olyan esetek, mikor a koronavírus jelei a lábujjon is megmutatkoztak. Ennek okára azonban csak most jöttek rá a tudósok – írja a BBC.

A Covid-lábujjat legtöbbször gyerekeknél és kamaszoknál figyelték meg. A tünet esetén a lábujjak, néhány esetben pedig az ujjak is bepirosodnak, de akár lilának is tűnhetnek, a bőrfelület érdes lesz, bizonyos esetekben gennyes hólyagok keletkezhetnek. A Covid-lábujj legtöbbször fájdalommentes, de a kiütés sokszor viszkető lehet, akár hólyagokkal és duzzanattal is járhat.

A tudósok most megállapították, hogy mi okozhatja a koronavírus lábujjakon megjelenő tünetét. A vér- és bőrteszteken alapuló vizsgálati eredmények szerint kialakulásában az immunrendszer két része is szerepet játszhat, olyan védekezési mechanizmusokról van szó, amelyeket a szervezet a koronavírus leküzdésében használ. Ezek közül az egyik egy olyan antitesttípus, ami tévesen nemcsak a vírust, de a fertőzött saját sejtjeit és szöveteit is megtámadja – írja a 444 a BBC alapján. 

Dr. Veronique Bataille bőrgyógyász szakorvos a BBC-nek elmondta, a Covid-lábujj leginkább a járvány első hullámában fordult elő, a delta-variáns esetében jóval kevesebbszer találkoztak vele. Ezt azzal magyarázzák, hogy sokakat beoltottak, és sokan már átestek a fertőzésen, náluk pedig némi védettség alakult ki.

(br, bbc, 444)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?