Magyarul tudó szakemberhez is fordulhatnak

Az egyik neves hazai pszichoterapeuta véleménye szerint abban az iskolában, ahol kábítószerhez lehet jutni, ott potenciális drogfüggő is van, s minden gyerek veszélyeztetett: a tehetséges és a kevésbé tehetséges éppúgy, mint a „jó” és a „rossz” családból származó. Hivatalos statisztika ugyan nem készült róla, de a szakemberek állítják: kevés olyan iskola van ma az országban, amelyik teljesen tiszta… S ez alól sajnos – az alapiskolák sem kivételek.

Szlovákiában pillanatnyilag nincs olyan intézmény, ahol a 10-18 éves drogfüggő kiskorúakat kezelik. Ezért is oly fontos, amit az Unicornis szervezet vállalt: októberben Pozsonyban megnyitja a drogfüggő kiskorúak válságközpontját. Martin Dzurilla igazgatót kértük meg, tájékoztassa olvasóinkat a tervekről, elképzelésekről.

– Az Unicornis nonprofit szervezet jelképesen a gyermeknapon, ez év június elsején jött létre azzal a céllal, hogy ambuláns válságközpontot létesítsen a 10-18 éves gyerekek és szüleik számára. Az érdemi munkát októberben kezdjük meg. Tanácsadást, de mindenekelőtt komplex terápiát biztosít azoknak a gyerekeknek, akik már kipróbáltak valamilyen kábítószert, sőt függővé is váltak tőle, de azoknak is, akiknél felmerült a drogozás gyanúja vagy a környezet jelent számukra veszélyt.

Számtalan példa bizonyítja: ha a szülő észreveszi, hogy csemetéjének megváltozott a viselkedése, esetleg rájön, hogy a gyermeke drogfüggő, sok lehetősége nincs. Vagy a pszichiátert, vagy a pszichológust keresi fel, legrosszabb esetben azonban senkit, s egyedül igyekszik valamilyen megoldást találni. Mennyiben változik a helyzet a központ megnyitása után?

– Mi olyan komplex kezelést nyújtunk, amely a diagnosztizálást és a kezelést is magába foglalja. Ide tartozik a pszichiátriai, a pszichológiai és a gyógypedagógiai diagnosztizálás, valamint a pszichoterápia. Az orvosi diagnosztizálást olyan ismert szaktekintély végzi majd, mint dr. Marta Škoricová. A pszichoterápiáért pedig a szintén kiváló szakember, dr. Hroznata Živný lesz a felelős.

Törvény rögzíti, hogy 18 év alatt a gyermek csak szülő kíséretében mehet orvoshoz. Önök is gondoltak erre a jogszabályra?

– Természetesen. Mivel kiskorúakról van szó, individuális és csoportterápiát fogunk alkalmazni, s igyekszünk majd alkalmazkodni a szülők igényeihez. Ez azt jelenti, hogy a délutáni órákban fogunk rendelni. Tudjuk, hogy a kezelés mind a szülők, mind a gyerekek számára időigényes, ezért mindent elkövetünk, hogy a terápia miatt ne kelljen sokat hiányozniuk sem az iskolából, sem a munkahelyről. Megígérhetem, munkatársaink mindent meg fognak tenni azért, hogy az együttműködés zökkenőmentes legyen.

A szülők gyakran jobban szenvednek, mint maguk a betegek. Velük mi a tervük?

- Számukra csoportos és egyéni foglalkozást szervezünk, mert valóban őket néha lelkileg jobban megviseli, mint a gyerekeket. Nem tudnak megbékélni a gondolattal, hogy drogfüggő a gyerekük. Tulajdonképpen ilyenkor az egész család szenved. Tőlünk a szülők is segítséget kapnak, nálunk lelki támaszra találhatnak.

Jó lenne pontosan tudni, mikor fogadja az első betegeket a gyógyközpont.

– Most csak annyit tudok mondani, hogy október folyamán, de a pontos időpontról tájékoztatni fogjuk az olvasókat. Nagyon nehéz volt megfelelő helyiséget szerezni, mert a tulajdonosok amint meghallották, hogy drogfüggő gyerekeket szeretnénk ott kezelni, azonnal elzárkóztak a bérbeadástól. Sajnos társadalmunkban még mindig úgy tekintenek a drogfüggőségre, mint valami nem normális dologra, pedig ez éppolyan betegség mint a többi, amit kezelni kell. Fontos tudni, hogy a diagnosztizálásért és tanácsadásért nem kell fizetni, de az esetleges tesztekért és a gyógyszerekért természetesen igen.

Milyen módszerrel fogják kezelni a betegeket?

– A különböző gyógymódok közül mi az ún. szeretetterápiát helyezzük előtérbe, amelynek hatását sokéves gyakorlatával igazolta a bátorkeszi Nádej-Reménység reszocializációs központ igazgatója, Szőcs Kálmán és csapata. A szeretetterápia mindenféle erőszak nélkül arra vezeti a drogfüggőket, hogy megismerjék betegségüket, hogy megértsék, milyen fájdalmat és gyakran nehezen helyrehozható károkat okoznak saját maguknak és családjuknak. Nemcsak elősegíti a jó tulajdonságok felfedezését, hanem fejleszti és szilárdítja is azokat. A Nádej-Reménység eredményei meggyőznek bennünket a módszer helyességéről, amely elsősorban sok-sok szeretetet és türelmet igényel. Az említett központtal való szoros szakmai együttműködés alapján pácienseinknek a 18. életév betöltése után lehetőségük van utókezelésre Bátorkeszin. Természetesen ha valakinek a családjában van olyan felnőtt, akinek gondja van a kábítószerrel vagy az alkohollal, ajánlom, hogy a 035/7797150-es telefonszámon vegye fel a kapcsolatot Szőcs Kálmánnal vagy feleségével, Szőcs Gizellával.

Úgy tudom, hogy a bátorkeszi központban Szlovákiában egyedül-szlovákul és magyarul is folyik kezelés. Elképzelhető, hogy a magyar nemzetiségű gyerekeket Önöknél is anyanyelvükön kezelik?

– Igen, örömmel mondhatom, hogy Kovács Erika gyógypedagógus személyében sikerült olyan szakembert találnunk, aki a pozsonyi és a környékbeli drogfüggő magyar nemzetiségű kiskorú gyerekekkel anyanyelvükön tud beszélni. Ezt rendkívül fontosnak tartom a nyelvi akadályok leküzdése szempontjából.

Hogyan lehet felvenni a kapcsolatot?

– Mint már mondtam, októberben kezdjük meg a munkát, s akkor kilenctől fél ötig munkanapokon a 0902 9 12345-ös telefonszámon, máskor pedig éjjel-nappal üzenetrögzítőn hagyhatnak üzenetet.

Melyek azok a változások, amelyekre a szülőknek feltétlenül oda kell figyelniük?

– Kezdetben nem túl feltűnőek ezek a jelek. Elsőként megváltozik a gyermek viselkedése, romlik a tanulmányi előmenetele, viselkedési zavar lép fel, megváltozhat az étkezési szokása. A szülők gyakran a serdülőkor rovására írják mindezt. Kezdetben alig vehetők észre a függőség jelei. Nagyon fontos, hogy a szülő jó viszonyban legyen a gyermekével. Tudjuk, hogy ez egyre nehezebben érhető el. A szülők kénytelenek sok időt tölteni távol a családtól, s amikor hazaérnek, akkor is fáradtak, inkább pihennek, mintsem a fiatallal foglalkoznának. ĺgy csökken az esélyük, hogy idejében felismerjék a bajt. Jó lenne, ha a szülő legalább naponta egy órát a gyermekével töltene, őszintén elbeszélgetne vele akár a jelentéktelennek tűnő dolgokról is, mert csak így veheti észre a figyelmeztető jeleket. S ha mégis bekövetkezik a baj, semmiképpen se próbálkozzunk „házi kezeléssel”. Feltétlenül szakembertől kérjünk segítséget.

Egy ilyen központ fenntartása nem kevés pénzbe kerül. Miből fedezik a költségeket?

– Ha minden jól megy, a jövő évtől a kiadások egy kis részét az állam fedezi majd, de addig, s jórészt utána is, a szponzorok támogatásától függünk. Már most azon dolgozunk, hogy bekerüljünk néhány nyereséges vállalat jövő évi pénzügyi tervébe. (kovács)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?