Legyen biztonságos az otthon

Szeretné megtudni, hogyan látja gyermeke a nagyvilágot? Akkor próbálja az ő szemszögéből megvizsgálni a dolgokat. Nem kell mást tennie, csupán a négykézlábra ereszkedni. Tekintetük most ugyanazt látja, csak nem ugyanúgy. Ez az a helyzet, amiben ön képet kap azokról a veszedelmekről, amelyek egy csöppségre leselkedhetnek.

A túra során olyan dolgokkal találkozik majd, mint fedetlen konnektorok, elhullajtott aprópénzek, műanyag zacskók, biztosító- és egyéb tűk, egy doboz altató, a videó izgalmas, hívogató nyílása, szabadon lógó elektromos kábelek…

Semmilyen elővigyázatosság sem helyettesítheti a szülői felelősséget és felügyeletet!

Induljunk hát, és – az alábbi útmutató segítségével – vegyük sorra, milyen veszélyekre kell figyelni egy tipikus kisgyerekes házban.

Előszoba, lépcső

Először is, minden, a házban illetve lakásban található konnektorra helyezzen egy-egy, erre a célra szolgáló védőfedelet. Ezek az olcsón beszerezhető eszközök megakadályozzák, hogy a kíváncsi kis felfedező valamilyen apró tárgyat vagy éppen ujjacskáját próbálja bedugni a feszültség alatt álló nyílásokba. Fontos, hogy a lépcsőt alul és felül egyaránt egy-egy biztonságos ajtó zárja le.

Ne feledkezzen meg egy olyan eszközről sem, amelyre négykézláb megtett „túrája” során esetleg nem gondolna: a füstérzékelőről! Többszintes házban minden szinten helyezzen el egyet belőle, de ne közvetlenül a konyha mellé. Végül pedig, ha az ajtók, ablakok üvegei törhetetlenek vagy legalábbis biztonsági fólia van rajtuk, elkerülhetők az üvegtörésből származó esetleges súlyos sérülések.

Célszerű beszerezni: lépcsőlezáró ajtókat, konnektorvédőket, füstjelző(ke)t, biztonsági üveget vagy fóliát.

Konyha

Ebben a helyiségben igen nagy bajok történhetnek, ha nem elég elővigyázatosak a szülők. A legjobb, ha a babák és kisgyerekek egyáltalán nem mennek be a konyába – de ez nem mindig oldható meg. A szekrényekre és fiókokra tetessen biztonsági fogantyúkat, a különféle tisztítószereket tartsa megfelelően magasan vagy elzárva, még akkor is, ha elvileg „gyerekbiztos” kupakjuk van!

Ügyeljen arra, hogy az elektromos készülékek vezetékei ne legyenek a gyerek számára elérhető helyen, a bútorok éles sarkaira pedig tegyen kis védőpárnákat. A háziállatok edényeit mindig mossa el, vagy legalábbis rakja el az útból, amint már nincs rájuk szükség, a késeket és egyéb szúró-vágó eszközöket pedig biztonságos fiókban tárolja!

Célszerű beszerezni: szekrény- és fiókzárakat, zárható hűtőszekrény- illetve mélyhűtő-ajtót, sarokvédő párnákat, „játszókát”

Étkező, nappali

Ezek a helyiségek is izgalmas terepek egy érdeklődő ifjú hölgy vagy fiatalember számára! Sohase tegyünk egy csésze forró kávét vagy teát alacsony asztalra, ha például megszólal a telefon vagy a csengő! Komoly veszélyt rejtegethet a video nyílása, amelybe természetesen muszáj belenyúlnia a kis embernek; azután ott az izgalmas kábeldzsungel, vagy egy asztalilámpa forró körtéje...

Sajnos a nappali szobában is rengeteg baleset történhet. Akárcsak mi, felnőttek, a babák sem egyformák: az egyik békésen eljátszogat a számára letett kis szőnyegen, mások viszont nem bírják ki sokáig egy helyben. Az apróságok előszeretettel takarítják fel a padlót és szőnyeget elejtett aprópénz, gomb, kis ceruza, stb. után kutatva, amiket természetesen rögtön meg is kóstolnak. A lakás valamennyi ajtajára ajánlatos becsapódás-gátlót szereltetni a gyerek kezének védelmében. Továbbra se feledkezzünk meg a sarokvédő párnákról, valamint a tűzjelzőről! Ügyeljünk az ablakok megfelelő zárhatóságára, mert a külvilág túlságosan is vonzó a csöppségek szemében. Ne legyenek egymásra állítható bútorok az ablakok közelében, mert némelyik gyerek ügyessége és találékonysága egy betörőnek is dicsőségére válna…A távkapcsolókat se hagyjuk a picik „karmai közé kerülni”, már csak azért se, mert nagyon könnyen kivehetők - és megízlelhetők - a bennük levő elemek…

Célszerű beszerezni: becsapódás-gátlókat az ajtókra, konnektorvédőket, sarokvédő párnákat, biztonságos ablakzárakat, tűzérzékelőt.

Hálószoba/gyerekszoba

A gyerekszobában különösen fontos, hogy jól záródjanak az ablakok, és hogy a kicsi semmiképpen se mászhasson fel az ablakpárkányra vagy például a fűtőtestre. Természetesen jó, ha van bent hőmérő. Nagyobb gyerekek esetében gondoljunk az ágyból való kiesés veszélyére! A fiókok ne legyenek teljesen kihúzhatók! Célszerűbb, ha inkább polcokat szerelünk a falra, megfelelő magasságba. A már megszokott módon, itt is gondoljunk a kábelek veszélyeire és arra, hogy lenyelhető apró tárgyak, továbbá parfümök, kozmetikai szerek ne legyenek a baba számára elérhető helyen.

Célszerű beszerezni: biztonságos ablakzárat, becsapódás-gátlókat az ajtókra, konnektorvédőket, szobahőmérőt.

Fürdőszoba, WC

Sok lakás fürdőszobájában találni gyógyszereket, tisztítószereket és más vegyszereket. Ezek mindig egy elzárható szekrényben legyenek, a kulcsot olyan helyen tartsa, ahol a gyerek még csak nem is látja. Ha lehetséges, úgy állítsa be a termosztátot, hogy a víz ne melegedjen 45 fok fölé, ha pedig fürdővizet készít, mindig hideg vizet engedjen először. Jó, ha van itt is hőmérő és csúszásgátló szőnyeg.

Célszerű beszerezni: zárható fali- illetve gyógyszerszekrényt, csúszásgátló szőnyeget, hőmérőt.

Ne feledje: statisztikai adatok szerint a komoly balesetek fele a lakásban történik! (O. G.)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?