Láztól görcsösen

A lázgörcs a központi idegrendszert nem érintő lázas betegséggel társuló „generalizált, szimmetrikus, tónusosclonusos görcs”. Feltételezett oka az éretlen agy alacsony görcsingerküszöbe. A fél és öt év közötti gyermekek 3%-át érinti, de leginkább az egy-két éves kisdedeknél jelentkezik.

Legtöbbször vírusfertőzés korai tünete, amely a belázasodás periódusában, illetve a láz felszálló szakaszában jelentkezik. A roham alatt a gyermek elveszíti eszméletét, szemeivel mereven néz (fixál), végtagjai megfeszülnek, majd rángatóznak, vagy rövid megfeszülés után elernyednek.

Általában néhány percig tart a roham, amelyet fáradtság, alvás követ, esetleg hányás. Az esetek 75%-ában egyszerű lázgörcs észlelhető, de előfordulhat, hogy komplikált lázgörcsről kell beszélnünk, ha:

a görcs hossza meghaladja a 15 percet,

24 órán belül 2 roham jelentkezik,

az egyik oldali végtagokban zajlik és utána átmeneti vagy tartós neurológiai góctünetek észlelhetőek,

előzetesen már kimutatható volt az agykárosodás.

A lázgörcs ismétlődési kockázata az első jelentkezés után 30–40%, a gyerekek felénél-kétharmadánál az újabb roham l éven belül ismételten előfordul. Általában elmondható, hogy a lázgöcs prognózisa jó, sem mentális, sem neurológiai károsodást nem okoz. Egyszerű lázgörcs esetén az epilepszia későbbi kialakulásának esélye 3–4%, míg komplikált lázgörcsnél ez az arány már 17%.

Az epilepszia kialakulásának veszélyét fokozza, ha a gyermek elsőfokú rokonai között epilepsziás, vagy lázgörcsös állapot fordult elő, illetve ha a lázgörcs előtt agykárosodás állt fenn. De még ismétlődő lázgörcsök esetén sem kell epilepsziára gondolni, amely során a rohamok mindig láztalan állapotban jelentkeznek!

Mit kell tenni?

Bármennyire is ijesztő látvány egy eszméletlen, rángatózó kisgyerek, a szülőknek nem szabad pánikba esni! A közhiedelemmel ellentétben semmit sem kell a szájába tenni, nem kell lefogni a gyermeket, szájába belefújni, csak oldalára fordítani, ugyanis leginkább így akadályozható meg a félrenyelés. A körülményekhez képest a szülő próbálja meg a lehető legpontosabban megfigyelni a roham lezajlását, időtartamát, ezek a későbbiekben fontos információkat jelenthetnek a vizsgáló orvos számára. Egyszerű lázgörcsnél, amikor a roham általában 10 percen belül szűnik, nem szükséges azonnali segítséget hívni, viszont érdemes minél hamarabb felkeresni a gyermekorvost, és kideríteni a láz okát. Ha a lázgörcs 10 percnél tovább tart, a szülők hívjanak mentőt, hogy szakszerű ellátásban részesüljön a gyermek. A lázgörcsön már átesett gyermek szüleit megelőzésképpen ellátjuk végbélbe adható gyógyszerrel, amely gyorsan felszívódva 4–5 perc alatt oldja a görcsöt. Ha a diazepam sem szünteti meg 10 perc alatt a rohamot, szintén mentőt kell hívni.

Megelőzés

Nem lehet eléggé hangsúlyozni a lázcsillapítás fontosságát, különösen a lázgörcsöt már átvészelt gyermekek esetében! Nem egyszer tapasztaljuk, hogy a szülők nem mérik a gyerekek hőmérsékletét, sokszor igen magas lázzal hozzák be az ügyeletre a gyermekeket, anélkül, hogy bármiféle lázcsillapítást alkalmaztak volna. Ilyen esetekben mindig felhívjuk a szülők figyelmét a lázgörcs lehetőségére, illetve elmondjuk, hogy otthon mindig kell tartani a gyermek életkorának, súlyának megfelelő láz- és fájdalomcsillapító gyógyszert. Sajnos, szomorú tapasztalatunk, hogy a szülők még napjainkban sem tudnak rendesen lázat csillapítani, ezért adunk néhány hasznos tanácsot.

Már az első tünetek (orrfolyás, köhögés stb.) jelentkezésekor javasolt a naponta többszöri lázmérés, ugyanis lázgörcs a láz kezdeti szakaszában jelentkezhet. Lázas gyermeket sohasem szabad magára hagyni, nem szabad vastag takaróval betakarni a hőpangás veszélye miatt, gyakran kell langyos folyadékkal itatgatni. 38,5°C feletti láz esetén a megfelelő adagú aminophenazon vagy paracetamol hatóanyagú gyógyszer beadása mellett fizikális lázcsillapítást is alkalmazni kell: törzs vagy teljes testborogatást állott vizes, szobahőmérsékletű borogatással, melyet 10 percenként kell cserélgetni, amíg 38°C alá nem csökken a testhőmérséklet. Magasabb láz esetén ajánlott inkább hűtőfürdőt alkalmazni: a gyermeket kellemes hőmérsékletű vízbe ültetve, nagyon lassan folyó hideg vízzel kavargatva fokozatosan lehűteni 29–30°C-ra.

Fizikális lázcsillapításnál ne nyissanak ablakot, a gyermek hőmérsékletét ismételten ellenőrizni kell, lázas gyermekkel ne induljanak azonnal orvoshoz, várják meg, amíg csillapodik a láza. Vírusfertőzések kapcsán előfordulhat, hogy akár napokig lázas lehet a gyermek, ilyen esetekben sem kell megijedni: naponta négyszer lehet adni a különböző hatóanyagú lázcsillapítókat, illetve fontos a megfelelő folyadékbevitel biztosítása.

Végezetül megállapítható, hogy a lázgörcs gondos lázcsillapítással az esetek nagy részében kivédhető. Ismétlődő illetve komplikált lázgörcs esetén gyermekneurológus dönt a megelőző gyógyszeres terápia bevezetéséről. (Gyógyhírek)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?