Kuruzslók, csontkovácsok, csodatevő gyógyítók?

Az egészség rendkívül fontos – mindenki számára. A testi-lelki épség meghatározója mindennapi életünknek, munkánknak, érvényesülésünknek. A gyógyítás megszokott módja az orvosi vizsgálat, a laboratóriumi, illetve röntgenfelvételek készítése, a betegség diagnosztizálása után pedig a megfelelő kezelés, s ha szükséges, a műtéti beavatkozás.

Sajnos meglehetősen gyakran tapasztalunk ettől eltérő módszereket. A beteg nem fordul orvoshoz, fél a valós diagnózistól vagy az esetleges kellemetlen procedúráktól. Abban a reményben, hogy egy „csodadoktor” vagy „természetgyógyász” gyorsabban és fájdalommentesen segít rajta, nem kell magát alávetnie hosszadalmas tortúráknak, inkább a nem tudományos alapon működő gyógymódot választja.

El kell ismerni: sokszor a képzett és nagy gyakorlattal rendelkező orvos sem jár kellő sikerrel, netán a kezelés hosszadalmas, és az eredmény nem váltja be a hozzá fűzött reményeket. A beteg – okkal vagy ok nélkül – elveszíti bizalmát kezelőorvosában, és máshol keres gyógyulást.

Úgy vélem, ez természetes reakció. Lehet, hogy egy másik orvos egészen más szemszögből kezdi vizsgálni a beteget, és az eredményes lesz. Helyénvaló és természetesnek kell lennie, hogy ha az orvos nem biztos a diagnózisban és a gyógykezelésben, illetve ha nem következik be javulás, a beteget elküldi másik szakorvoshoz. A mai igények és elvárások nagyon magasak. Ezért vannak a szakosítások és azokon belül is a speciális orvosképzések.

A reményvesztett beteg érthetően mindent megpróbál – még az irracionális dolgokat is. Népszerű lett az úgynevezett természetgyógyászat. Igen, a természet lehetőségeit ősidőktől fogva kihasználták a gyógyításra is, csakhogy az utóbbi időben ebből divat lett. Sokan hisznek a csodákban, még azok is, akik egyébként realisták. Pedig csodák nincsenek. Lelketlen kuruzslók visszaélnek az emberi hiszékenységgel. Vannak önjelölt csodatévők, akik – legalábbis ezt hirdetik magukról – mindent tudnak, mindenhez értenek, egyesek azt állítják magukról, hogy földön kívüli lényekkel érintkeznek, s tőlük kapják különleges tudásukat, tehetségüket.

Mivel mindent nem tudhatunk, nem szeretnék kategorikus NEM-et mondani a tudásukra, de engedtessék meg nekem, hogy kételkedjek... Maradok inkább a földön, szerény tudásunknál, amelyre sok évtizedes tapasztalat árán teszünk szert.

A „természetgyógyászokkal” egyébként semmi problémám, csak néhány apróságot szeretnék velük tisztázni. Először is a képzettségüket. Vegyük például a „csontkovácsokat”, akik minden kiugrott csigolyát kitapintanak és helyreraknak. Az ízületeket szintén. Mellőzve a cinizmust, tisztelettel kérdem: legalább tudják, hány csigolyája van az embernek, vagy hogy milyen csontok vannak az egyes ízületekben? Milyen lehetséges megbetegedések fordulhatnak elő a ficamon kívül az adott anatómiai részen? Mert nekem az a tapasztalatom, hogy ezek a „csontkovácsok” az iskolában nem a legjobb tanulók voltak, és később sem szereztek megfelelő műveltséget. Tisztelet a kivételnek. Többnyire a természet adta nagy tehetségükre hivatkoznak. De itt álljon meg a menet... A kitűnő hanggal megáldott egyénből sem lesz operaénekes, ha nem képezi a hangját...

Helyénvalónak tartanám, ha a kivételes tehetséggel megáldott egyének legalább alap- vagy középfokú egészségügyi iskolát végeznének, szerezzenek képesítést, és végezzék nyugodtan a munkájukat, esetleg adjanak írásos leletet a betegnek. Ha a túlbuzgó bürokrácia érvényes az egészségügyi dolgozókra, akkor az alapvető információkat nekik is írásban kell rögzíteniük.

A felnőtt, épelméjű ember ott és azzal kezelteti magát, ahol és akivel akarja. Az ő dolga, miben-kiben bízik, miben hisz. De nem ez a helyzet a kisbabáknál – például csípőficam esetében. A veleszületett csípőficam vagy inkább a gyakoribb rendellenes fejlődés (dysplazió) súlyos probléma az orvosnak és betegnek egyaránt. Ha ilyen csípőficamos kicsi „kificamodott” csípőjét a csodagyógyász helyreigazítja, még nem segített semmit, mert az ilyen végtagot hosszú hónapokig különféle gépecskékkel kell rögzíteni, kezelni, különben újra kificamodik, s a betegség súlyosbodik. Sajnos, ha későn kerül szakorvoshoz, akkor már csak az operáció jöhet számításba, de itt az eredmény már sokkal bizonytalanabb. Erre számos példát hozhatnék fel.

Mit szeretnék leszögezni? Csak annyit, hogy a tehetséges természetgyógyászoknak – vagy nevezzük őket bárhogyan – meglehet a helyük a gyógyászatban a modern világban is, de legalább alapfokú egészségügyi képzésben részesüljenek. Legyen meg mindennek a maga módja és helye.

Minthogy az okos ember nem a borbélyhoz viszi javíttatni az autóját...

A szerző ortopéd szakorvos