Következetesség mindenek felett

Nemcsak a szabályok megtanulása szempontjából fontos, hogy a gyerek sohase érezze, tapasztalja azt, hogy bár anyja, apja megtilt neki valamit, ő nyugodtan folytathatja a tiltott cselekvést.

Nemcsak a szabályok megtanulása szempontjából fontos, hogy a gyerek sohase érezze, tapasztalja azt, hogy bár anyja, apja megtilt neki valamit, ő nyugodtan folytathatja a tiltott cselekvést. Nem szabad annak előfordulnia, hogy a szülő naponta szemrehányásokkal halmozza el a gyereket, például a könyvek eltépése, a játékok tönkretevése miatt – már alig van mondata, amit ne tiltással kezdene – és közben mégis hagyja, hogy a gyerek eltépje a könyveit, tönkretegye a játékait. Ha a szülő nem éri el a szavával, akkor – másként, például a könyv elrakásával – kell elérnie, hogy a gyerek betartsa a szabályt. Csak így tudja meggyőzni a gyereket, hogy komolyan gondolta, amit vár tőle. S ez a fajta következetesség nemcsak a szabályok betartása végett fontos. A gyerek – amikor valamiben nem engedelmeskedik a szüleinek mindenképpen valami bizonytalanságot, feszültséget érez: úgy érzi szülei szeretetét kockáztatja. Ilyenkor a következetesség segíti őt abban, hogy ne a vonzóbb, a könnyebbik, az erőfeszítést nem igénylő utat válassza.

Sokszor egy-egy jó tanáccsal vagy segítséggel feleslegessé lehet tenni a tiltást, s ezzel is megkönynyíthetjük a gyereknek, hogy elvárásaink szerint tevékenykedjen. Rita apja például, amikor kislánya egy pelenkával állt neki a követ feltörölni, odavitte neki a felmosóruhát: amikor a könyvébe akart firkálni – kapott helyette egy füzetet, ha a falra – apja egy nagy csomagolópapírt rajzszögezett ki, hogy a kedvére rajzolhasson.

Ezeket a sorokat olvasva sok szülő gondolja azt, hogy hiába javasolná a felmosóruhát a pelenka helyett, hiába kínálná a kicsi vagy nagy papírt, az ő gyerek bizony ragaszkodna a pelenkához, s végül a falat is összefirkálná. Valóban, előfordulhat ilyen eset is. De ha minden eset ilyen, ha a kisgyerek sorozatosan magáért az ellenszegülésért nem csinálja azt, amire szülei kérik, el kell gondolkodni, mi lehet ennek az oka? Lehet, hogy nyugtalan valamiért, például most került bölcsődébe, vagy nemrég született kis testvére, s az anyjától való elszakadás vagy a felé forduló figyelem apadása teszi nyugtalanná, s így próbálja maga felé fordítani a szülei érdeklődését. Lehet, hogy túl sok dolgot tiltanak meg neki, vagy a túl magas követelmények teszik dacossá. Talán az bántja, hogy többnyire szidják, nem veszik észre az igyekezetét, cselekedetei mögött szinte sohase fedezik fel a jó szándékot. Még számtalan más oka lehet az önmagáért való ellenkezésnek, ahogyan emlegetni szokták: a kisgyermek akaratosságának, dacosságának.

Részletek Kálló Éva, Kenéz Márta, dr. Lőrinczy Erzsébet a Kisgyermekkor című munkájából

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?