Két végéről égeti a gyertyát

st

A fáradtság a hangon is érződik. Gájer Bálinttal is megesett, amikor még partizenekarral énekelt, hogy nem tudta, honnan varázsolja elő a hangot, nem esett jól az éneklés. A mai magyar Swing’n Pop zenei stílus meghonosítója és vezéralakja később is érezte, ezt nem fogja bírni. Aztán az év vége felé kiderült, hogy akár kétszer annyi munkát is elbírt volna. 

Az énekes, akit sokan a The Voice műsorából ismernek, tudja, mennyire fontos, hogy vigyázzon a hangszalagjaira, hiszen fellépések hiúsulhatnak meg, ha megbetegszik. Ő, aki nem alkalmazottként dolgozik, nem engedheti meg magának, hogy lazsáljon. Ezért sokféle praktikát bevet, hogy óvja egészségét. Főleg a téli időszakban kell nagyon vigyáznia, mert akármennyire is elővigyázatos, egyszer-kétszer leteríti valamilyen vírus. Mindent elkövet, hogy megelőzze a bajt: C-vitamint és más vitaminkészítményt, spirulina algát szed, s arra is nagyon vigyáz, hogy ne igyon szénsavas, hideg folyadékot, de nem mindig sikerül elkerülnie. Ha már megbetegedett, egy speciális inhaláló folyadékkal próbálja meggyorsítani a gyógyulást: kamillateát főz, ebbe mentololajat csepegtet. Gégésze javaslatára inhalátort is beszerzett, ez segíti a gyors felépülést. Mindig fogadkozik, hogy majd nyáron kipiheni magát. Tény, hogy ilyenkor jobb a helyzet, de ekkor sem tud szabadulni gondolataitól, akkor is be van táblázva, alig várja, hogy dolgozzon. Maximalistaként szeret mindenütt ott lenni, mindent kézben tartani, két végéről égeti a gyertyát. Ennek aztán az lehet a következménye, hogy elfogy az erő. Sokáig nem vette ezt komolyan. Pedig nagy szüksége van a kikapcsolódásra, mert ha nagyon fáradt, alkotói válságba kerül. Ilyenkor – szerencséjére – a magánélete az, ami megszínesíti a dolgokat, megvédi a kiégéstől. (szöveg, kép: urbán)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?