Karcsú derék, egészséges szív

A szokatlan párosítás mögött rejlő összefüggésre már több kutatás is rávilágított, a szívbetegségek kialakulásában ugyanis tényező a hason belüli zsírszövetképződés.

Tavaly öt földrészre kiterjedő felmérés készült, amelynek az volt a legfőbb célja, hogy felmérjék, mi a helyzet a haskörfogat, vagyis az abdomináns kövérség tekintetében. Ez az adat utal a már említett hason belüli zsírszövet mennyiségére. Nem titkolt szándék volt az is, hogy az embereket egészséges életmódra, azaz elegendő mozgásra, egészséges táplálkozásra és a dohányzásról való leszokásra ösztönözzék. E felmérést a Sanofi-Aventis gyógyszertársaság támogatta, eredményeit pedig dr. Andrej Dukát, a téma elismert szakembere ismertette az újságírókkal

Elöljáróban érdemes megjegyezni, hogy a hason belüli fokozott zsírszövetképződés szív- és érrendszeri kockázatokkal jár együtt. Az emberek többsége csak a súlytöbbletre figyel, és nem tartja figyelmeztetőnek a fokozott zsírszövetképződést a has körül. Pedig nagyon fontos lenne, hogy napi gyakorlattá váljon a haskörfogatmérés, ugyanis ez a szív- és érbetegségekre való hajlam azonnali és megbízható mutatója.

Tudni kell, hogy nem minden zsírszövet egyforma. Van bőr alatti zsírszövetképződés (úszógumi), illetve a hason belüli fokozott zsírszövetképződés, az ún. zsigeri zsírszövet. Az utóbbi zsírszövet a legfontosabb szerveinket veszi körül, s rontja a szervezet cukor- és lipidanyagcseréjét. A hason belüli zsírszövet fokozott képződése, vagyis a haskörfogat növekedése figyelmeztet, hogy további orvosi vizsgálatra van szükség.

Tavaly Szlovákia is aláírta az ún. luxemburgi nyilatkozatot, amely megfogalmazta a legfontosabb tennivalókat: leszokni a dohányzásról, naponta legalább 30 percet mozogni, egészségesen táplálkozni, csökkenteni a testsúlyt, a vérnyomást és a vér koleszterinszintjét. Ha ezen a téren sikerülne javulnunk, akkor az ún. metabolikus szindrómával nem is kellene foglalkozni. Hogy mi is az? A metabolikus szindróma a szív- és érrendszeri betegség komplex kockázati tényezőinek – túlsúly, mozgáshiány, genetikai adottságok – gyűjtőneve. Egy amerikai felmérés szerint ez a tünetegyüttes megháromszorozza a szívbetegség okozta halál veszélyét és megduplázza általában a halál veszélyét. 60 év felett már minden második embernél megfigyelhető a metabolikus szindróma. Szlovákiában erről nincsenek pontos adatok, de valószínű, hogy megegyeznek az amerikai adatokkal, vagy még ezeknél is rosszabbak.

Bevezetőnkben már szóltunk arról, hogy az abdomináns kövérség legpontosabb mutatója a haskörfogat. Ki számít tehát „abdomináns kövérnek”? Az a férfi, akinek haskörfogata nem több 94 cm-nél, s az a nő, akinél ez az érték legfeljebb 80 cm. Már többször írtunk arról, hogy a zsír többféleképpen rakódik le a testen. Ennek alapján különböztetjük meg az ún. alma és körte típust. Nem árt megismételni: a körte típus sokkal ártalmatlanabb, mint az alma típus. Az előbbinél a csípőn, az utóbbinál a has körül rakódik le a legtöbb zsír.

Szív- és érrendszeri betegségekben világszerte évente hozzávetőlegesen 17 millió ember hal meg. Az előrejelzések szerint 2030-ban ez a szám 24 millióra emelkedhet.

A tavaly májusi nemzetközi felmérés eredményeiből kiderült, hogy a zsírszövet nemcsak a zsírt raktározza, hanem aktív endokrinn szervként is működik, amely olyan anyagokat választ ki, amelyekről köztudott, hogy befolyásolják az anyagcserét, valamint a szív- és érrendszert. Ezen anyagoknak nagy szerepe van a szívbetegség, a cukorbaj és anyagcserezavarok kialakulásában. Az említett felmérésbe 63 ország 6407 körzeti orvosa kapcsolódott be. Azon a két tavalyi májusi napon a 63 országban 177 345 18–80 éves embernek mérték meg a haskörfogatát. Másodlagos cél volt a magasa vérnyomás, a cukorbaj, a dohányzás mértékének feltárása és az összefüggés megtalálása az abdomináns kövérség és az említett betegségek között.

Szlovákiában 103 véletlenszerűen kiválasztott körzeti orvos, valamint 4 183 ember kapcsolódott be a felmérésbe. Az adatok azt mutatják, hogy az abdomináns kövérség előfordulása az 5 kontinensen igen magas. Ahogy nő a haskörfogat, úgy emelkedik a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának kockázata, mégpedig függetlenül az eddig egyedüli megbízható mutatónak tartott testtömegindextől (BMI).

Pedig javulás már kis súlycsökkenéssel is elérhető. A szakemberek nyomatékosan figyelmeztetnek, hogy már 5–10 százalékos súlycsökkenés óriási hasznot hoz a szervezetnek: csökken a vérnyomás, a vérzsírszint, az ún. jó koleszterin, a HDL szintje, a gyulladást előidéző markerek mennyisége, a cukorbaj előfordulása.

A halálesetek 19 százaléka szoros összefüggésben van a dohányzással, vagyis a dohányzás számlájára írható. Sajnos Európában a dohányosok aránya még mindig 30 százalék, s ez számtalan veszélyt rejt magában. Mielőtt a cigi után nyúlunk, nem ártana arra gondolni, hogy a nem dohányosok 50 százalékkal kevesebben halnak meg 50 éves koruk után. A dohányzás abbahagyása után 2-3 hónappal 20–30 százalékkal javulnak a tüdő funkciói, a dohányzás abbahagyása után 10 évvel pedig a felére csökken a tüdőrák kialakulásának kockázata. A veszélyeztetett emberek könnyen felismerhetők a haskörfogat egyszerű megmérésével. Az lenne az igazi, ha ez minden körzeti orvosnál rutinméréssé válna, így sok esetben elkerülhető lenne a metabolikus szindróma kialakulása.

A megelőzés szerves és felbecsülhetetlen része a diéta és a rendszeres mozgás. Ehhez nem kell pénz, csak erős akarat. Tartsuk szem előtt, hogy minden kis eredmény óriási jelentőségű szervezetünk egészsége számára. A hagyományos értelemben vett kezelés pedig elsősorban a magas vérnyomás és a vérzsírszint csökkentését, valamint a cukorbaj gyógyítását foglalja magába. (ki)

A haskörfogat helyes mérésének menete?

1. Vetkőzzön le és lazítsa meg az övét.

2. A centiméter az alsó bordaív alatt és a köldök felett haladjon.

3. Méréskor lazítsa el a hasát és fújja ki a levegőt.

4. Jegyezze fel a mért adatot.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?