Kannabisz: állítólag génfüggő hatása van

Egy nemzetközi kutatócsoport szerint a füvet szívó fiatalok közül csak azok esetében alakul ki később nagyobb eséllyel pszichózis, akik bizonyos genetikai adottságokkal rendelkeznek. Erre az eredményre jutott legalábbis egy nemzetközi kutatócsoport.

Egy nemzetközi kutatócsoport szerint a füvet szívó fiatalok közül csak azok esetében alakul ki később nagyobb eséllyel pszichózis, akik bizonyos genetikai adottságokkal rendelkeznek. Erre az eredményre jutott legalábbis egy nemzetközi kutatócsoport. Az új-zélandi, brit és amerikai kutatókból álló team az új-zélandi Otago Tudományegyetemen folytatott multidiszciplináris kutatásokat vetettek össze. Eredményeiket a Biological Psychiatry című szaklapban publikálták. Eszerint a vizsgálat során elsősorban a katekol – O – metiltranszferáz génre (COMT) koncentráltak. Ez központi szerepet játszik a dopamin neurotranszmitter termelésében, mely pedig a skizofrénia kialakulásának folyamatában számít döntő tényezőnek.

Értékelésük szerint azon személyek esetében, akiknek szervezetében e gén bizonyos formája fordul elő, jelentősen – 11-szer – nagyobb eséllyel jelentkezik pszichózis, ha fiatal korukban kannabiszt fogyasztottak. Ez a rizikó nagyjából korrelál azzal a veszéllyel, mely egy erős dohányos esetében áll fenn: ilyen eséllyel kap tüdőrákot az, aki naponta elszív egy doboz cigarettát.

„Ereredményeink rávilágítanak arra, hogy a kannabiszfogyasztás miért okoz jelentős károsodást bizonyos személyek esetében, míg mások esetében szinte semmilyen jelentős következmény nem jelentkezik későbbi élete során. Gyanítottuk, hogy ennek genetikai oka van, az előttünk végzett vizsgálatok során azonban nem azonosították a gént” – tette hozzá Prof. Dr. Richie Poulton, a vizsgálat vezetője.

(forrás: Galenus)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?