Egészség

Itt az ideje, hogy elvégezzék az elhalasztott műtéteket

Az elmúlt hónapokban előtérbe kerültek a Covid-19-ben szenvedő betegek, s mintha mellékvágányra kerültek volna azok, akiknek más betegség keserítette meg az életét. A betegellátás más diagnózisok tekintetében jelentősen lazább lett. Ennek nemcsak az lett a következménye, hogy megnőtt a felesleges haláleset száma, hanem az is, hogy sok páciensnek romlott az egészségi állapota, vagy túl későn derült fény a súlyos diagnózisra.
Kovács Ilona

2021. április 26. 18:30

orvos illusztráció
- Shutterstock-felvétel

A Betegek Jogvédő Szövetsége szerint elérkezett az ideje annak, hogy enyhüljenek a járványügyi intézkedések, s hogy mindenki megfelelő ellátásban részesüljön.

Nemcsak a tervezett műtéteket halasztották el az elmúlt hónapokban, hanem a fontos szűrővizsgálatokat és a diagnosztikai kivizsgálásokat is. Az az egészségbiztosítóktól beszerzett adatok szerint 2019-hez viszonyítva 2020 utolsó negyedévében csaknem egyharmaddal csökkent az általános orvosok által végzett szűrővizsgálatok száma, a diagnosztikai kivizsgálások száma pedig több mint félmillióval lett kevesebb az említett időszakban. Leggyakrabban az RTG kivizsgálásokat, a kolonoszkópiai és a mammográfiai kivizsgálást napolták el. „A legnagyobb gondnak a szűrővizsgálatok elhanyagolását tartom. Az idő mutatja majd meg, hogy milyen más és felesleges járvány kialakulását segítettük így elő” – mondta Mária Lévyová, a szövetség elnöke.

Hónapok óta fájdalmak közepette

A koronavírus-járvány hónapjai alatt a szövetség többször is figyelmeztetett arra a tényre, hogy a betegek százainak lényegesen romlott az életminősége, mert a betervezett műtétet elhalasztották. „A betegek hozzánk fordultak és arra panaszkodtak, hogy hosszú hónapokig fájdalmak közepette várnak a beavatkozásra” – mondta Lévyová. Az egészségbiztosítók adatai szerint 25 százalékkal csökkent a kórházi kezelések száma. Az elmúlt év utolsó három hónapjában, amikor a járványügyi helyzet lényegesen romlott, a szlovákiai kórházakban 43 ezerrel kevesebb műtétet végeztek, mint 2019 hasonló időszakában. Vezetnek az elnapolt orr-fülgégészeti, az izom- és csontrendszeri és az emésztőrendszeri műtétek. Meg kell jegyezni, hogy műtéteket nemcsak az utolsó negyedévben, hanem lényegében az egész év folyamán elhalasztottak.

Van, aki hónapokig vár

A betegek joggal teszik fel a kérdést, hogy az egészségügyi minisztérium a járványügyi intézkedések enyhítésével párhuzamosan hogyan fogja elérni, hogy a betegellátás mindenki számára elérhető legyen. A szövetség megbízásából a 2muse ügynökség által végzett 2019-es reprezentatív felmérés szerint épp a várakozási idő miatt voltak a betegek a legelégedetlenebbek. Csak a megkérdezettek negyede mondta, hogy körülbelül egy héten belül kapott időpontot a szakorvosnál. 36 százalék körülbelül egy hónapot várt, 29 százalék 2-3 hónapot, a többiek négynél több hónapot. „Mivel hónapokat csúsztak a beavatkozások, számítani kell arra, hogy a betegek állapota most már még rosszabb lett, hiszen a pandémia előtt sem volt ideális” – figyelmeztetett Mária Lévyová. Véleménye szerint az új egészségügyi miniszter nehéz feladat előtt áll: csökkentenie kell a járvány miatt meghosszabbodott várakozási időt. Tovább rontja a helyzetet, hogy az egészségügyi dolgozók kimerültek, csökkent a számuk, s egy részük elérte a nyugdíjkorhatárt. Az egészségügyre fordított kiadások alacsony szintjére végeredményben a betegek fizetnek rá. „Az egészségbiztosítók 2020 végén több mint 140 millió euró veszteséggel zártak. Kérdés, hogy lesz-e elegendő pénzük arra, hogy ebből fedezzék az elnapolt beavatkozásokat” – jegyezte meg az elnök asszony.

A kormányprogrammal összhangban

Nem lenne jó, ha a betegek bizonytalanságban élnének. Itt az ideje hát, hogy az illetékes szervek intenzíven mérjék fel azokat a károkat, amelyeket a pandémia a betegellátásnak okozott. „Elvárjuk, hogy a kormány foglalkozzon a betegek igényeivel. Ez összhangban van a kormány programjával, amelyben egyebek mellett kötelezte magát, hogy javítani fogja a betegellátás színvonalát. A kormány azt is ígérte: oda fog figyelni, hogy mindenki részt vehessen a szűrővizsgálatokon, hogy megfelelő ellátásban részesüljön, hogy törődjön lelki egészségével, jobban fog gondoskodni az egészségkárosodottakról, a hátrányos helyzetű közösségekről, a nyugdíjasokról és más veszélyeztetett csoportokról.
 

Támogassa az ujszo.com-ot

Az elmúlt időszakban arra kértük olvasóinkat, járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez annak érdekében, hogy a jelentős költségekkel járó hiteles, megbízható hírszolgáltatást hosszú távon biztosítani tudjuk.

Köszönjük a pozitív fogadtatást. Jó érzés tudni, milyen sokan tartják fontosnak a független, magyar nyelvű újságírás fennmaradását Dél-Szlovákiában, és milyen sokan szeretik az Új Szót.

A beérkezett támogatások lehetővé tették, hogy új munkatárssal bővítsük az ujszo.com professzionális csapatát, fejlesszük szolgáltatásainkat, növeljük az ügyeletben töltött órák számát. Nagyszerű eredmény ez olyan gazdasági környezetben, ahol a fejlesztések helyett a költségek visszafogása került sok helyen célkeresztbe.

Hálásak vagyunk eddigi támogatásaikért, és kérjük, továbbra is segítsék az ujszo.com fejlesztését. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Még mindig félvállról vesszük a krónikus szívelégtelenséget

Még mindig félvállról vesszük a krónikus szívelégtelenséget

reggeli

Könnyen megvalósítható tippek – Váljon szokássá a reggeli!

Otthonában verte meg a DAC a Slovant, elmarad a bajnokavatás!

Otthonában verte meg a DAC a Slovant, elmaradt a bajnokavatás!

Súlyos közúti baleset a D2-es autópályán, mentőhelikoptert riasztottak a helyszínre

Súlyos közúti baleset a D2-es autópályán, mentőhelikoptert riasztottak a helyszínre

ddd

Online nézhetjük a díjátadó gálát

AstraZeneca

Az Európai Bizottság még nem hosszabbította meg a szerződését az AstraZenecával

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.