Így táplálkozzon a daganatos beteg

rákos beteg k

A táplálkozás rendkívüli módon hat egészségünkre. Számos betegség kialakulását befolyásolja. Melyek azok az élelmiszerek, amelyeket legjobb elkerülni? Hogyan táplálkozzon a daganatos beteg?

Nem jó ötlet éhezni akkor, ha valaki daganatos beteg. A daganat „kiéheztetésének” elméletét eddig egyetlen klinikai tanulmány sem igazolta, és semmilyen csodadiéta sem képes orvosok és megfelelő kezelés nélkül meggyógyítani a rákot.

Elfogy az izomerő

A rák nagy terhet jelent a szervezetnek, és nagyon oda kell figyelni a teljes értékű étkezés szabályaira. Tudni kell, hogy a daganat vegyi anyagokat termel, amelyek súlycsökkenéskor az izomtömeget, nem pedig a zsírtartalékokat bontják le. Romlik az izomerő, az erőnlét és a szervezet védekezőképessége, ezért nem helyes még jobban gyengíteni azzal, hogy megvonjuk a szervezettől a tápanyagot. Ellenkezőleg, néhány élelmiszert – például fehérjét – nagyobb mennyiségben kell fogyasztani. Ezt elsősorban a húsban (a fehér húst részesítsük előnyben) és a húsipari termékekben találjuk meg. Bizonyos onkológiai betegségben szenvedők azonban nehezebben emésztik meg, ezért tejjel, tejtermékekkel, tojással és szójával helyettesíthetik a húst. Nagyon fontos a gyümölcs és a zöldség, ami sok vitamint és rostot tartalmaz. Figyelem: veszélyesek a penészes sajtok, mert a gyenge immunrendszerű ember az egyébként ártalmatlan penészgombával nem tud megbirkózni. Ilyen megfontolásból a beteg ne kimért, hanem csomagolt aszalt gyümölcsöt vásároljon, mert a kimért sok gombát tartalmaz.

A folyadékpótlás fontossága

A kezelés nagyon megváltoztatja az étvágyat, de az emésztést is. Mellékhatásként székrekedés vagy hasmenés jelentkezhet. Hogy a székrekedést elkerülje, naponta igyon legalább két és fél liter folyadékot (tea, ásványvíz, természetes gyümölcslé). Egyen több rostot teljes kiőrlésű péksütemény, zabpehely vagy mogyoró formájában. Főleg az emésztőszervi daganatban szenvedők kerüljék a gázképző élelmiszereket, vagyis a salátauborkát, karfiolt, hagymát, zöldborsót és szénsavas italokat. A hasmenést úgy kerülheti el, hogy bizonyos időre csökkenti a tejes ételek és a tejtermékek fogyasztását. Egyen marhahús- vagy baromfilevest, főtt krumplit vagy rizsfőzetet. Kerülje a rágógumit, ami elősegíti a hasmenés kialakulását.

Kávé helyett inkább teát

Ha nem étvágytalan, az orvos magas kalóriaértékű és tápláló speciális italt írhat fel. Mindig legyen a hűtőszekrényben kedvenc ételéből, és ha kedvet kap rá – akár éjfélkor is –, nyugodtan egyen belőle. Kávé és tea helyett inkább tejet és kakaót fogyasszon, mert több benne az energia. Ha megváltozott az ízérzékelése, minden étkezés előtt hideg vízzel öblítse ki a száját. Ha a szagok irritálják, kerülje az erős ízű ételeket. A forró ételek jobban illatoznak, ezért inkább langyosan fogyassza őket. A daganatos beteg gyakori problémája a szájszárazság és a gyulladás a szájban. Ebben az esetben a puha, főtt vagy folyékony ételeket helyezze előtérbe. A sós, pikáns, fűszeres ételekről mondjon le. A száj nyálkahártyáját a citrusfélék, a dohányzás és az alkohol is ingerelheti. Szájszárazságkor igyon sok vizet, például borsmentateát, ha gyulladás van a szájában, öblögesse apróbojtorján- vagy zsályateával, esetleg gyógyszertárban vásárolható termékkel.

Érdekes

Hogyan csökkenthető a veszély?

• őrizze meg az egészséges testtömeget; a túlsúly és az elhízottság a női nemi szervek, az epe, a vastagbél és valószínűleg a vese daganatos betegségeinél is kockázati tényező,

• az alacsony zsírtartalmú élelmiszereket helyezze előtérbe; a magas zsírtartalmat a vastagbél-, a mell-, a hasnyálmirigy- és a prosztatarákkal hozzák összefüggésbe,

• korlátozza a cukorfogyasztást; a sok cukor serkenti a mellrák kialakulását,

• a mértéktelen alkoholfogyasztás a dohányzással együtt növeli a szájüreg-, a nyelőcső és a gégerák kialakulásának kockázatát, az alkohollal hozzák összefüggésbe a májrákot, a tüdőrák többségéért pedig a dohányzás a felelős,

• naponta egyen teljes kiőrlésű terméket, friss zöldséget és gyümölcsöt, amit mindig alaposan mosson meg; a szezonális termékeket helyezze előtérbe, a foszfátokban gazdag zöldséget, például a spenótot, soha ne melegítse fel,

• kerülje a belsőségeket (nehézfémeket tartalmaznak), a sóval tartósított ételeket és a füstölt árut (füstölt sonka, szalonna, kolbász, füstölt hal és halkonzerv),

• grillezzen észszerűen – a szerves anyagok égetésekor, mint amilyen a fa, a szén vagy a zsírok, karcinogén anyagok keletkeznek, grillezni csak kivételes esetben ajánlott, mégpedig jól felhevített szénen, borókatobozt és kartont ne égessünk,

• romlott élelmiszert ne fogyasszunk, mert erős karcinogén; a legtöbb gomba a meleg országokból behozott élelmiszereken van – mogyoró, mandula, gabona, kenyér.

Ezeket az ételeket kerülje a kezelés alatt

• nagyon zsíros ételek, például rántott hús és füstölt hús, marcipán, nugát, zsírban gazdag cukrászati termékek (vajkrémes torták, tejszínes torták, teasütemény), fánk

• felfúvódást okozó zöldségek: borsó, bab, lencse, nyers káposzta és hagyma, uborkasaláta, friss paprika

• kemény húsú gyümölcs és savanykás gyümölcs – szilva, egres, ribizli, rebarbara, narancs, citrom, grépfrút

• friss teljes kiőrlésű kenyér, dió

• túlfűszerezett, túlsózott és savanyú ételek, mint amilyen a füstölt hal, halkonzerv, esetleg konzervált zöldség, sötétre füstölt hústermékek alkohol, széndioxid-tartalmú ásványvíz savanyú gyümölcslé, erősen pörkölt kávé.

… ezeket pedig fogyassza

Káposzta, kel, karfiol, brokkoli: Ezek a zöldségek glukozinolátokat, vagyis olyan anyagokat tartalmaznak, amelyek felveszik a harcot a rák ellen. Hőkezelésüket nem kell túlzásba vinni, hogy a hasznos anyagok ne semmisüljenek meg.

Fokhagyma és hagyma: Van jelentőségük a nyelőcső-, a gége-, a gyomor- és a vastagbélrák megelőzésében. A friss fokhagyma rendkívül gazdag rákellenes anyagokban.

Szója és szójatermékek: Főleg a hormonszinttel kapcsolatos daganatok (mellrák) megelőzésében hasznos. Az ázsiai országokban, ahol sok szóját fogyasztanak, ez a rákfajta sokkal kisebb mértékben fordul elő, mint nálunk.

Zöld tea: A tealevelek egy részét polifenolok alkotják. Ezek jelentik a zöld tea rákellenes potenciáját. Ha az összetételt tanulmányozza, a EGCG anyagot keresse, ami általában a japán zöld tea alkotóeleme. Az apró gyümölcsök nagyon értékes ellagsavat tartalmaznak, ami elnyomja a daganatok növekedését.

Halak: Sok tanulmány igazolta az összefüggést az omega-3 zsírsavakban gazdag halak fogyasztása és a daganatos betegségek előfordulása között. Legalább hetente két alkalommal kellene halat fogyasztani, hogy elkerüljük a mell-, a prosztata- és a vastagbélrákot.

Citrusfélék: A mandarinnak, grépfrútnak, citromnak és narancsnak méregtelenítő hatása van, kiűzik a szervezetből a rákkeltő anyagokat.

Bor és csokoládé: Tudni kell, mi a helyes mérték. A szőlőmag reszveratrolt, vagyis olyan antioxidánst tartalmaz, amely hatástalanítja a szabad gyökök agresszív hatását. Napi két pohár vörösbornál azonban ne fogyasszunk többet, a 70 százalék kakaót tartalmazó minőségi keserű csokoládéból pedig 20 g-nál többet ne. Ez az édesség hasznos polifenolokat tartalmaz.

(npz-k)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?