Holtbiztos fogyókúra

A meleg beálltával nőtársaimmal együtt én is tükör elé állok, és kritikusan szemügyre veszem magam: …hát igen, kicsit szoros a nadrág, majd lepattan a gomb, ideje lenne egy kicsit lefogyni. No, nem gondolok itt holmi drasztikus diétára, á, dehogy, távol álljon tőlem, nem vagyok én fotómodell, még kevésbé fakír, hogy gyötörjem magam… Olyan két-három kilócskával már elégedett lennék, mert szerény vagyok. Negyven (pláne ötven) után már nem szép a túlzott karcsúság – mondom mintegy magamat vigasztalva.

Tudjuk, manapság nem gond bármiféle fogyókúra receptjéhez hozzájutni, minden valamirevaló újság, magazin ontja a tuti tippeket: léböjtkúra, gyümölcs- és zöldségnapok, ezeket úgysem fogom kipróbálni, mivel van egy eleddig titkos, de remekül bevált módszerem, melyet most közkinccsé fogok tenni, azzal az önzetlen szándékkal, hogy segítsek fiatalabb és idősebb nőtársaimon.

Hozzávalók: nem kell hozzá más, mint egy (még jobb, ha több) unoka, lehetőleg másfél-két éves, szóval olyan, aki már virgoncan rohangál.

A fogyókúrát reggel fél hét tájban azzal kezdjük, hogy kiemeljük a kiságyból a rózsaszínűre aludt, gagyogó kicsit, többször körülhordozzuk a lakásban, közben fel-feldobjuk. Ez felér egy kiadós súlyzó- és légzőgyakorlattal.

Ezután következik a pelenkázás, ez helyettesíti az unalmas törzshajlítást, és remekül fejleszti a reakcióérzéket, a „kölök” ugyanis a legóvatlanabb pillanatban siklik ki a kezünk közül. Ez kellő edzéssel megelőzhető.

Délelőtt ugye sétálni megyünk, mert a friss levegő fogyókúránk fontos kelléke. Míg felöltöztetjük és belegyömöszöljük a kocsiba, megspóroltuk a drága szaunát, jó pár kalóriát elégettünk – ez ismét mínusz pár deka. Ha ezután sétálnuk pár kilométert, a siker garantált.

Ebéd után – ha szerencsénk van – a gyerek alszik, addig mi mosunk, vasalunk. Lazítani tilos. (Bevallom, én azért lopva szoktam!)

Vacsora előtt 15–20 percig derék- és térdhajlítást végzünk – ugyanis ekkor szedjük össze a szétdobált játékokat, leporellókat, a polcokról leráncigált kacatokat, és a kukába dobjuk az egyéb tönkrement tárgyakat. (Vajon kalóriában kifejezhető-e a kedvenc vázánk fölött érzett szomorúság?)

Téved, aki azt hiszi, ennyi. Aktivitásunk csúcsa az esti fürdetés után jön el. Azt hinné az ember, hogy az egész nap virgoncan futkosó, délután csak egy órácskát alvó kisgyerek estére teljesen kimerül, alig piheg és – velünk együtt – ágyba kívánkozik. Micsoda tévedés! Alig lehet bepelenkázni, kacag, vetemedik, kisiklik a kezem közül, még szerencse, hogy fogom a lábát, bár nem sokáig… Kiszabadítja, s villámgyorsan elmászik. Az ágy másik végéről nevet rám, szinte csuklik. Na megállj, kis büdös! Pihegve kerülöm meg az ágyat, hogy elkapjam. Hiú remény, addigra már másfél méterre gurul tőlem, és a szemembe kacag. Nem szaporítom tovább a szót: kilenc, mire elpilled, s képeskönyvet nézegetve elalszik. Én is úgy érzem, teljesítettem a tervet. Tuti, hogy fél kiló lement. Ez hát a nagy titok – hogy a klasszikust idézzem. Hölgyeim, ez a biztos tipp. Jöhet tehát az unoka. Akinek nincs, kérje kölcsön a szomszédasszony csemetéjét. A fogyás mellett egy másik jó oldala is van a dolognak: két embert biztosan boldoggá teszünk (magunkat és a szomszédaszszonyt, aki a talált szabadidőben elmerül egy kád illatos, meleg vízben, és nem csinál az égvilágon semmit…