Egészség

Hatásos volt a Covid-19 elleni oltás a Nemzeti Onkológiai Intézetben

Több mint 800 alkalmazott oltatta be magát Covid-19 ellen a Nemzeti Onkológiai Intézetben (Národný onkologický ústav – NOÚ). Utána az ellenanyagtesztet is elvégezték, s kiderült: hatásos volt az oltás.
Kovács Ilona

2021. június 7. 19:44

oltás illusztráció
- Shutterstock-felvétel

A felmérésben 459 alkalmazott vett részt, 85 százalékuk nő. Az ő IgG ellenanyaguk szintjét 22 nappal, majd 45 nappal a Pfizer/BioNTech konzorcium Comirnaty vakcinájának beadása után vizsgálták meg. A felmérés során az oltóanyag hatásosságát, a mellékhatások előfordulását és az ellenanyagok dinamikáját mérték fel.

A legmegbízhatóbb út

„Ezt a felmérést, ami az NOÚ saját tudományos projektje, a szakmai és a laikus közvélemény számára nagy lehetőségnek tartom. Az így szerzett adatok bizonyítják, hogy a Covid-19 ellen a vakcináció a legmegbízhatóbb út” – jegyezte meg Tomáš Alscher, a Nemzeti Onkológiai Intézet igazgatója. A legfontosabb felismerés az, hogy hatásos a védőoltás. „Hét nappal a második adag után az oltás több mint 99 százalékos védettséget nyújtott, ami rendkívül jó eredmény. Ez kétségbevonhatatlanul megcáfolta az oltásellenesek által terjesztett állítást, miszerint az oltás értelmetlen” – mutatott rá Patrik Palacka, a kemoterápiai osztály főorvosa. A második adag beadása után három hónappal csak két alkalmazottnál mutatott ki a PCR-teszt fertőzést. „A magas védettség kialakulásához kétségkívül hozzájárult, hogy az egészségügyi intézményben szigorúan betartották a járványellenes intézkedéseket: reszpirátort és kesztyűt viseltek, rendszeresen fertőtlenítettek” – tette hozzá Katarína Zanchetta, a felmérést végző csoport tagja. Felmérték az első és a második vakcina után jelentkező mellékhatásokat is. A második oltás után általában gyakrabban jelentkeztek mellékhatások. „Leggyakrabban az oltás helyén és a végtagban jelentkező fájdalomról és fáradtságról számoltak be az alkalmazottak. Ritkábban fordult elő rosszullét, hasmenés, magas vérnyomás és az arc megduzzadása” – jegyezte meg Patrik Palacka. A Nemzeti Onkológiai Intézet felmérése igazolta, hogy változás mutatkozott az ellenanyagok szintjében. A második vakcina beadása után 22–45 nappal mennyisége körülbelül a felére csökkent. 

Az epidemiológusok is igazolták

A kutatások és a gyakorlat is egyértelműen igazolja, hogy a Covid-19 elleni vakcinák hatásosak. Ám néha az is megfertőződhet, akit már beoltottak. Esetükben valószínűleg nem alakult ki az oltás után a várt immunválasz, ami lényegében megfelel az elvárásoknak.

A Közegészségügyi Hivatal besztercebányai területi hivatala rendszeresen elemzi a szlovákiai járványügyi helyzetet, beleértve a Covid-19-et is. A legutolsó közzétett elemzés 2021 áprilisból származik. Eszerint áprilisban 424 egészségügyi alkalmazott volt fertőzött. Új haláleset nem fordult elő a Covid-19-cel kapcsolatban, és a betegség előfordulása 66,8 százalékkal csökkent. Az említett időszakban 298 egészségügyi alkalmazott betegedett meg, ők nem voltak beoltva (70,5 százalék). Az igazsághoz tartozik, hogy 126 beoltott személy is megbetegedett, mégpedig 30-an azok közül, akik az első oltást kapták meg, 96-an pedig azok közül, akik mindkét vakcinát megkapták. Közülük 40 teljesen tünetmentes volt.

Ez év május 18-ig az epidemiológiai információs rendszerben (EPIS) 456 585 Covid-19-est jegyeznek, 7 766-an azután kapták el a fertőzést, amikor már be voltak oltva. Az 1 437 945 első oltás után lévők közül 6 137-en fertőződtek meg. Ez a szám nem éri el a 0,4 százalékot.

Az AstraZeneca társaság Vaxzevria oltóanyagának esetében az epidemiológusok külön kiszámították a pozitivitás mértékét négy héttel az első adag beadása után. A pozitivitás aránya ebben az esetben 0,2 százalék volt. A második adag után 1 629 pozitív esetet jegyeztek, ami a második adagot megkapott 682 859 személy 0,24 százaléka. Azonban ha figyelembe vesszük azt az időszakot, vagyis a 14 napot is, amikor várható, hogy a második adag teljes védelmet nyújt, a betegség átlagos előfordulási aránya 0,12 százalék (0,01 százalék a Moderna és a Vaxzevria, 0,15 százalék pedig a Pfizer/BioNTech társaság Comirnaty oltóanyagának esetében). Az EPIS rendszerében 122 halálesetet regisztrálnak azon pozitív személyek között, akik megkapták az oltást (111 esetben az első, 11 esetben pedig a második oltás után, ezek közül több mint 14 nappal a második vakcina után 6-an haltak meg.)

Az immunrendszertől is függ

Több oka van annak, miért alakulhat ki fertőzés a beoltottak között. Az egyik az, hogy oltás után az ellenanyagok képződése az ember immunrendszerétől is függ, és nem teljesen biztos, hogy elegendő a vakcina által kiváltott reakció a teljes védettséghez. Azt sem lehet kizárni, hogy a fertőzés közvetlenül a vakcina beadása után következik be, illetve még azelőtt, mielőtt megfelelő mennyiségű ellenanyag képződött volna.

Támogassa az ujszo.com-ot

Az elmúlt időszakban arra kértük olvasóinkat, járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez annak érdekében, hogy a jelentős költségekkel járó hiteles, megbízható hírszolgáltatást hosszú távon biztosítani tudjuk.

Köszönjük a pozitív fogadtatást. Jó érzés tudni, milyen sokan tartják fontosnak a független, magyar nyelvű újságírás fennmaradását Dél-Szlovákiában, és milyen sokan szeretik az Új Szót.

A beérkezett támogatások lehetővé tették, hogy új munkatárssal bővítsük az ujszo.com professzionális csapatát, fejlesszük szolgáltatásainkat, növeljük az ügyeletben töltött órák számát. Nagyszerű eredmény ez olyan gazdasági környezetben, ahol a fejlesztések helyett a költségek visszafogása került sok helyen célkeresztbe.

Hálásak vagyunk eddigi támogatásaikért, és kérjük, továbbra is segítsék az ujszo.com fejlesztését. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Citroën C3

Citroën C3: a kis városi idealista automatával is megfizethető választás

koronavírus
Frissítve

Koronavírus: mindössze egy új fertőzöttet találtak vasárnap

Vasárnap

Sztárunk a VASÁRNAPBAN Antóci Dorottya

rendőrség

Külföldiek bunyóztak Pozsonyban

rendőrség

Medve sétálgatott Garamszentkereszt utcáin

olimpia

Tiltakoznak a női olimpiai játékosok – nem akarnak transzneművel versenyezni

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.