Gyűjti, magába szívja az ismereteket

A gyermek egy- és hároméves kora között hallatlanul sok dolgot tanul meg. Először inkább még mászva, de hamarosan már járva felfedezi az egész lakást: a szobákat, a konyhát, a fürdőszobát, megtanulja, minek hol a helye. De felfedezi a lépcsőházat vagy a kertet is, és a saját lábán jut ki az utcára. Mennyire más így a világ, mint amikor karból vagy kocsiból nézte! Mindenütt megáll, figyel, kérdez, szinte gyűjti, magába szívja az ismereteket. Hamarosan egész jól ismeri a környéket, tudja, ki hol lakik a szomszédban, anyja melyik üzletben szokta a kenyeret, tejet venni, hol vásárolnak gyümölcsöt és így tovább. Sok felnőttet is ismer már – van, aki szimpatikus neki, örül, ha találkozik vele, mások elől inkább anyja háta mögé bújik. A közeli helyekre – játszótérre, az orvosi rendelőbe, a közértbe, ha bölcsődés, a bölcsődébe, akár egyedül is eltalálna: a „lábában“ van az út. Ismer más otthonokat is a sajátján kívül, például a nagyszüleiét – itt is sok dolognak ismeri a helyét, tudja, hol tartják azt a tányért, azt a bögrét, amiből ő szokott enni, tudja, kinek hol van a helye az asztalnál, számon tartja a nagyinál tartott játékait.

E két év alatt megtanulja beszéddel kifejezni magát, az első mutogatásoktól jól szerkesztett, bonyolult mondatokig, események összefüggő elmondásáig jut el. S míg kezdetben szülein kívül más alig értette meg, háromévesen, ha figyelnek a szavaira – esetleges pöszesége ellenére – bárki megérti.

Határozott kívánságai vannak, és ki is tart mellettük. Számtalan dolgot egyedül akar megcsinálni, meglepő kitartással öltözik, vetkőzik. Mire hároméves, nappalra megbízhatóan szobatiszta. Szeret segíteni, büszke arra, hogy ő már nagy, ezt is, azt is egyedül tudja megcsinálni. Határozott ízlése van, vannak kedvenc ruhadarabjai, mindig azokban szeretne járni, de van legkedvesebb játéka, mesekönyve – ezekhez különösen ragaszkodik. A saját életével kapcsolatos események között jól eligazodik, tudja, mikor mire számíthat, mikor eszik, mikor szokták lefektetni, mikor mennek a játszótérre, mikor szokott főzni a mamája, mikor jön haza az apja. Sok viselkedési szabályt ismer már – ha nem is tartja be őket mindig. Például tudja, hogy nem szabad elvenni társa játékát – néha mégis megteszi. Tudja, hogy nem szabad verekednie – mégse tudja mindig megfékezni az indulatát. Tudja, hogy nem vehet fel szemetet, mégis előfordul, hogy egy eldobott gyufásdoboznak nem tud ellenállni.

Kedvességével, okosságával sokszor szerez örömet a szüleinek, de hangulatváltásaival, akaratosságával sokszor okoz gondot is.

Mit csináljak vele, ha…? – szokták kérdezni a szülők, mert ez az eredményekben, vívmányokban oly gazdag két év egyike a fejlődés legnehezebb, talán legválságosabb szakaszának. Ha jobban ismerjük a gyerekeket, ha többet tudunk fejlődésükről, könnyebben megtaláljuk viselkedésük mozgatórugóit, s ez már önmagában is segít, hogy eredményesebben bánjunk velük.

Részletek Kálló Éva, Kenéz Márta és dr. Lőrinczy Erzsébet A kisgyermekkor című munkájából