Féltékeny vagyok a testvéremre

Az öcsikék és hugicák gyakran érzik, hogy nem érik utol nagyobb testvérüket a fejlődésben. Aggódnak például amiatt, hogy az iskolában rosszabb teljesítményt fognak nyújtani, mint idősebb testvérük. Hogyan oszlassuk el félelmeiket?

„A kisebbik fiam meg van győződve arról, hogy soha nem fog tudni megtanulni olvasni. Abban is teljesen biztos, hogy nem tudja majd teljesíteni az iskolai tornaórák feladatait. Leginkább a kötélmászástól fél” – panaszkodott egy anyuka a barátnőjének. A szorongó kisfiú négyéves – derült ki a beszélgetésből –, és már tudja, hogy a bátyja mindig is idősebb lesz nála három évvel. Ezért úgy érzi, nem számít, milyen időssé válik, bátyja mindig okosabb, ügyesebb lesz nála, és ami a legrosszabb: előnye behozhatatlan.

1. Ismerje el gyermeke érzéseit

Amikor azt mondja: „Sosem fogom tudni bekötni a cipőmet egyedül!”, ne válaszolja automatikusan azt, hogy dehogynem, mert ezzel azt az érzést kelti benne, hogy elvárja tőle, hogy előbb-utóbb megtanulja. Kerüljük a közhelyeket, és ne intézzük el egy legyintéssel, ha kifakad. Inkább tudassuk vele, hogy megértjük őt. A cipőfűzős példánál maradva válaszoljuk azt: „Tudom, biztosan bosszant téged, hogy még nem tudod egyedül bekötni”.

2. Adjon konkrét magyarázatokat

Annak okára koncentráljunk, miért van az, hogy minden életkornak megvannak a maga előjogai, minden korosztálynak a maga képességei. Ha lánya szomorú, mert nővére tovább maradhat fent, magyarázza el neki, hogy a kisebb gyerekeknek több alvásra van szükségük, hogy regenerálódhasson és megfelelően fejlődhessen a szervezetük.

3. Keresse az alkalmakat,

amikor azt az érzést keltheti gyermekében, hogy különleges. Óvatosan, gyengéden emlékeztessük őt arra, hogy neki is vannak bizonyos előjogai: például amíg a bátyja az iskolapadot koptatja, együtt tölthetik az időt, kedvenc kedvteléseiknek hódolhatnak: rajzolhatnak, virágot szedhetnek.

4. Koncentráljon a teljesítményre

Egy fiatalabb fiút nagyon elkeseríthet, ha nem tud elvégezni egy olyan feladatot, amelyet nővére játszi könnyedséggel megcsinál. Mutasson rá olyan tevékenységekre, amelyekben a kisfiúnak sikerélménye volt a közelmúltban: például, már felnőtt pohárból is tud inni, ismeri az ábécét. Azonban ne csak ügyességükre koncentráljon: tudassa velük, hogy nemcsak azért becsüli őket, mert egy csomó mindent meg tudnak csinálni, hanem azért is, mert értékes emberek.

5. Kerülje el az állandó összehasonlítgatásokat

Semmi sem fáj jobban egy fiatalabb testvérnek, mint amikor ilyeneket hall az édesanyjától: „Márti bezzeg nem sírt, amikor megmostam a haját, te miért rendezel minden alkalommal ekkora hisztit?” A gyerekeket kizárólag saját képességeikhez viszonyítva lehet megítélni: „Nézd csak, mire vagy képes, pedig a múlt hónapban még nem ment ilyen jól az olvasás!” (átv)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?