Felszedte, majd leadta: Hegedűs D. Géza harminchat kilós játéka

Bevallom, én magam is alaposan elcsodálkoztam, amikor megtudtam, hogy egy szerep kedvéért vállalta be ezt az elképesztő külső átalakulást.

Ne értse félre senki, de nem tu­dok jobbat mondani: nekem ez játék volt. Nagy tétben ment, kétségtelen, hiszen az egészségemet kockáztattam, a cél érdeké­ben azonban mégis örömmel tettem. Napról napra, hónapról hónapra egy éven keresztül egy­szer csak átformálódott a testem. Természetesen nem úgy, mint ahogy gyerekkoromban a kacsát és a libát tömték a parasztasszonyok, hogy mire eljön a kará­csony vagy Szent Márton napja a ludakkal, akkor legyen minden az asztalon, tepertő, sült máj és más finom eledel… nem, nekem nem így, nem ilyen rapid mó­don kellett meghíznom. Volt rá időm bőven. Egy év.

De már csaknem két évti­zede vegetáriánus.

Igen, ez lett a kérdés: hogyan le­het ezt megoldani nálam, ha a zsíros húsok kimaradnak az ét­rendemből? Vegetáriusként bizonyos dolgokat el kellett zárnom magam elől. Például az édessége­ket, mert azokat irgalmatlanul szeretem. Meg a kenyeret, a tész­tát, a péksüteményt, a keményítődús krumplit stb. És ezúttal ezeknek sem kellett gátat szabnom. Fagylalt, csoki, méz nagy kanállal, jöhetett minden, ami belefért. Meg sem fordult a fejemben, hogy én most valami­lyen programot hajtok végre, ha­nem azt ettem, amire éppen gusztust kaptam. És akkor ettem, amikor akartam, annyit, amen­nyi belém fért. Előadás után, amikor hazamentem, már min­denki aludt, én a nyitott hűtő­szekrény előtt állva ettem, jóízű­en. Szórakoztatott a dolog.

Közben meg-megállt a tü­kör előtt, és boldogan kons­tatálta, hogy egyre nagyobb, egyre szélesebb, egyre sú­lyosabb?

Nem mondom, hogy tetszettem magamnak, de mire elértem a kívánt alakot, és a forgatás reg­gelén kopaszra borotválták a fejem, és a szakállamtól is megsza­badultam, csak a bajszom ma­radt meg, az is kackiásra pödör­ve, Kodelka Ferenc jelmezében belenéztem a tükörbe, és azt mondtam: Na, öcsém, azért ez egy másik ember! Kívül is, belül is. Szinte megszállottja lettem a feladatnak. Én, aki könyvek kö­zött élő, finom zenéket hallgató, a hajnal ragyogásában gyönyör­ködő, a madarak csicsergését is zenének felfogó, meditáló, buddhai vonzásban élő ember vagyok, ott voltam egy vad, szél­sőséges, iszonytató erejű és vággyal teli hentes bőrében, ráadá­sul hóban, fagyban, sárban, mostoha körülmények között, vagy bent a vízben, a marhatele­pen vagy a vérben, a húsfeldol­gozó vágóhídon.

Meddig kellett tartania a súlyát, 80 helyett a 116 kilót?

Türelemmel kellett lennem, mert volt még pótforgatás is. Eredetileg hamarabb kezdődött volna a forgatás, ezt ígérték több periódusban. A pénz azonban jókora csúszással jött meg. Én már nyáron készen álltam a sze­repre, de jött az értesítés, hogy majd ősszel. Aztán szóltak, hogy nem, majd januárban. Na, ak­kor el is kezdtük végre, és fél évig forgattunk. De egy év volt a visszavezető út. Szerencsére mindegyik akkoriban játszott színpadi szerepemet meg lehe­tett fogalmazni ebből a korpusz­ból is. Egyedül Márai Sándor Hallgatni akartam című darab­jának júniusi összegző próbáin volt egy olyan érzésem, hogy ez még inkább Mikszáth Kálmán, mint Márai. De az új évad ele­jén, amikor folytattuk a mun­kát, és bemutattuk a darabot, már egy reménytelibb, polgáriasabb, konszolidáltabb alak voltam, akiről el lehetett hinni, hogy mindennap elmegy egy kicsit teniszezni, úszni, szaunázni, mert sportosan élő, ma­gára nagyon figyelő ember. Eb­ben persze nagy segítségemre volt egy kedves dietetikus hölgy, aki ezen az úton végigvezetett. Kéthetente találkoztunk, min­dig minden értékemet mérte, a belső és külső zsírokat, a vércu­korszintet, és be kellett tarta­nom a napi ötszöri étkezést. Fe­hérje- és zöldségdús étrendet kö­vettem, minden más ki volt iktatva az életemből. A vitaminok mellett ott volt a hal, a tofu, vagyis a szójasajt és a búzafehér­je, amit szejtánnak hívnak, a 0,1 százalékos tejtermékek, a jog­hurt, a sajt, a túró. Negyvenhat évesen magam határoztam el, hogy változtatok az étrendemen, és vegetáriánus leszek, s mivel a főzés régóta a szenvedélyem, a magam által kikísérletezett ízek­ről nem kellett lemondanom. Nem éheztem hát, és még van egy jó sportprogramom is. Min­dennap úszom és kerékpározom.

Tehát sem a szívén, sem a gyomrán, sem az idegrend­szerén nem hagyott nyomot ez a harminchat kilós játék?

Sem előtte nem szedtem gyógy­szert, sem azóta nem szedek. Jól érzem magam a bőrömben, nincs semmiféle panaszom. Mi­vel minden fél évben eljárok kontrollra, úgy tudom, minden értékem rendben van. Egyéb­ként pedig azt mondja az orvo­som: „Aki él, az kopik is.” Ezt el kell fogadnunk.