Felelősség a veszélyeztetett gyerek sorsáért

gyerek

A szülők többsége jó szülő szeretne lenni, de sokan erre segítség és mások támogatása nélkül képtelenek. Ám ez nem jelenti azt, hogy nem akarnak. Az Úsmev ako dar társaság az egyik megoldást abban látja, hogy a gyerek sorsának irányításába bevonja a szélesebb rokonságot is.

A veszélyeztetett családok és intézetben lévő gyerekek egyre növekedő száma a családdal végzett munka filozófiájának megváltoztatását sürgeti. A társaság új utakat keres arra, hogyan maradhatna együtt a család. A módszerek egyike a családi találkozó, amit az Úsmev ako dar társaság a gyakorlatban valósít meg. Más országokban nem ismeretlen ez a modell, és az a célja, hogy a gyerek rokonságát minél jobban mozgósítsa.

Abból a feltételezésből indul ki, hogy a család ismeri legjobban a helyzetet és a lehetőségeket, és gyakran csak segítségre, támogatásra van szüksége. „A rokonok találkozója, az együttműködés távolabbi rokonokkal hatásos módja annak, hogyan fokozatosan csökkentsük a gyermekotthonokban és családközpontokban elhelyezett gyerekek számát, s hogy ezzel elősegítsük, hogy a gyerek saját vagy a szélesebb családjában nőhessen fel” – mondta dr. Jozef Mikloško professzor, az Úsmev ako dar társaság elnöke.

A társaság 12 évvel ezelőtt kezdte ezt a modellt alkalmazni. Azóta 180 család számára szervezett találkozót, több mint 92 százalékos sikerrel. Ennek ellenére még mindig nem természetes ez a módszer. A módszer bevezetésének lehetőségeiről tartottak nemrég nemzetközi szakkonferenciát Pozsonyban, ahol veszélyeztetett gyerekekkel, fiatalokkal, családjaikkal dolgozók vettek részt. Ez a modell megkönnyíti az amúgy is túlterhelt szociális dolgozók munkáját, felmenti őket az egyoldalú súlyos döntések felelőssége alól, amelyeket gyakran a szélesebb család működésének mélyebb ismerete nélkül kell meghozniuk. „Állandóan beigazolódik, hogy a veszélyeztetett gyerekekkel és családokkal végzett munka sikerének legfontosabb feltétele a gyerek családja és a szakemberek közötti jó viszony. Kulcsfontosságú, hogy a szakemberek elfogadják-e a család és a rokonság elképzelését” – hangsúlyozta Rob Van Pagée, az európai Family Group Conference módszertani főtanácsadója. Ő annak a csoportnak a tagja, amely Hollandiában vezette be ezt a modellt, és igyekszik más európai országokban is meghonosítani. A gyerekkel kapcsolatban lévő rokonok tervet dolgoznak ki a helyzet megoldására, és teljesítéséért felelősséget is vállalnak. A tapasztalat szerint a rokonság a találkozó után nagyon pozitívan reagál, erősödik az összetartozás érzése. Az a legfontosabb, hogy mindenki betartsa azt, amiben megegyeztek.

(ki)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?