Fatális következményei lehetnek a csonttörésnek

csonttörés

Ötven év felett minden harmadik nő és minden ötödik férfi elszenved valamilyen csonttörést, ami az oszteoporózis, vagyis a csontritkulás következménye. E betegség kihatása, hogy a csont még akkor is eltörhet vagy megrepedhet, ha az ember tüsszent, megbotlik vagy hirtelen mozdulatot tesz. Ezután sokáig fájdalmat érez a beteg, de más következményei is lehetnek az esetnek.

Vajon el lehet-e kerülni a csontritkulást és a csonttörést? Igen, ha mihamarabb bizonyos óvintézkedéseket alkalmazunk. Ma már ismerjük azokat a lépéseket, amelyeket megtehetünk, hogy az évek során ne gyengüljenek el a csontjaink, s hogy elkerüljük a csontritkulás okozta csonttörést. Bár az is igaz, hogy az öregedés természetes velejárója, hogy a csontok ritkulnak.

Három másodpercenként egy törés

Jelenleg egész Európában nő a csonttörések száma, mert a népesség öregszik, és feltételezhető, hogy 2025-ben 23 százalékkal több lesz a beteg. A gazdasági költségek 37 milliárd euró körül mozognak, de 5 évvel később ez már 25 százalékkal több lehet. Az emberek milliónak életét nehezíti meg a csonttörés, s óriási terhet jelent a betegellátó rendszernek, megnöveli a szociális-gazdasági kiadásokat. Az eredményes orvosi segítség ellenére az embereknek csak a töredéke kap kezelést.

Mit jelent ez számokban? A szeniorok 40 százaléka csontritkulás okozta törés miatt nem képes önállóan járni, 60 százaléka legalább egy évig mások segítségére szorul, és 33 százalékukat a törés után legalább 12 hónapig gondozni kell. Minden második emberrel azok közül, akik egyszer már csonttörést szenvedtek, még egyszer megtörténik a baj. A csontritkulás az elhalálozásban is meghatározó szerepet játszik, ugyanis a betegek 24 százaléka a combnyaktörés után egy évvel meghal. Ismeretes, hogy a betegek 80 százalékánál, akik legalább egyszer csonttörést szenvedtek, nem diagnosztizálták a betegséget, mert nem mentek orvoshoz, így semmilyen kezelést nem kaptak.

Nőknél gyakoribb

A csontritkulás okozta csonttörés a nőknél sokkal gyakoribb, mint a mellrák, az agyi érkatasztrófa vagy az infarktus. „A D-vitamin-szint csökkenése miatt 27 százalékkal megnő a csonttörések száma. A kezelés fontos része tehát a D-vitamin és a mész pótlása” – magyarázta Juraj Payer professzor, az oszteoporózis és a csontanyagcsere- betegségek szlovákiai társaságának elnöke.

A szlovákiai páciensek nagy hibája, hogy ignorálják a kezelést. A csontritkulás esetében ez hosszú ideig tart, néha 3–5 évig is. A másik fontos tényező, hogy sokan nem tudják, hogy gyengék a csontjaik, hiszen sokszor tünetmentes betegségről van szó. Sok oka lehet annak, ha nem kezdi el a beteg a kezelést, például az, hogy nincs tünete, a betegellátás hiányosságai vagy gazdasági és szociális tényezők. „A diagnosztikai módszereken, a biztosítók által megtérített modern kezelés hozzáférhetőségén s azon kívül, hogy a betegbiztosítók megtérítik a költségeket, még mindig a megelőzés a legfontosabb” – mondta Juraj Payer professzor.

A csontritkulás esetében is mindennek az alapja a megelőzés. Mi az, amit a 65 éven felülieknek tudniuk kell? Tudatosítaniuk kell, hogy őket jobban fenyegetik a csonttörések, különösön az elkövetkező két évben. A beteg mozgásképtelenné válhat és segítségre szorulhat. Jó hír, hogy ha naponta mozog, ezzel csökkentheti a törés veszélyét.

A kezelés komplex programja

Ha nem kezelik ezt a betegséget, tovább csökken a csonttömeg, vagyis a csontok egyre gyengébbek lesznek. Ha az ember nem megy orvoshoz, s nem végzik el nála a szükséges kivizsgálásokat, vagyis nem diagnosztizálják az oszteoporózist, kezelést sem kaphat. Hosszú távon a kezeletlen csontritkulásos beteg állapota tovább romlik.

A kezelés komplex programja magába foglalja az egészséges táplálkozást és a rendszeres mozgást. Ezenkívül az orvos gyógyszert írhat fel, ami lassítja vagy megállítja a csonttömegvesztést, javítja a csontsűrűséget és csökkenti a törés kockázatát.

A mostani nem könnyű járványhelyzetben is gondolni kell a csontokra. Biztosítani kell, hogy a krónikus betegek megkapják a szükséges kezelést. Az oszteoporózis krónikus betegség, amely folyamatos kezelést igényel. Ellenkező esetben lényegesen megnő a csonttörés veszélye, ami mind a betegnek, mind a környezetének, mind pedig a betegellátó rendszernek megnehezíti a dolgát.

(kovács)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?