Ha ön cukorbeteg, a csonttörés még nagyobb kockázat

csonttörés

Bár a csontritkulás okozta csonttörés 50 év felett minden második nőt és öt férfi közül egyet fenyeget, a diagnosztika és a kezelés mégsem kielégítő. Sokan még akkor sem mennek orvoshoz, amikor már fájdalmaik vannak. Hátfájásukat testsúlyuknak, életmódjuknak vagy az életkoruknak tulajdonítják. 

Szlovákia azon országok közé tartozik, ahol sok a csonttörés: évente 39 000. „Becslések szerint nálunk 230 000 csontritkulásos beteg él, de közülük csak 65 000 embert kezelnek. Pedig 50 év felett minden, csontritkulás okozta törés azt a veszélyt hordozza magában, hogy romlik a beteg életminősége vagy újabb csonttörést szenved el”–mondta Dr. Juraj Payer professzor, a Csontritkulás és a Csontok Anyagcsere-betegségei Szlovákiai Társaságának elnöke.

Az oszteoporózist vagy csontritkulást gyakran tévesen természetes jelenségnek, az öregedés velejárójának tartják.

Márpedig nem az. Bár a korral megnő a betegek száma, a megelőzésnek, a kockázati tényezők korai szűrésének és a kezelésnek köszönhetően csökkenteni lehet a csonttörés kockázatát, vagy el is lehet kerülni a következőt. „A megfelelő kezelés 40-60 százalékkal csökkenti a csonttörés esélyét. Ám nagyon fontos a megszakítás nélküli, rendszeres és hosszú kezelés. Ennek ellenére a betegek több mint hatvan százaléka a kezelés megkezdésétől számított egy éven belül megszakítja a kezelést” – tette hozzá a professzor. A csontritkulás hatására leggyakrabban a csigolyák és a csukló törik el, de a legsúlyosabb a combnyaktörés. „A betegek 80 százaléka még egy évvel a törés után sem képes elvégezni napi teendőit, és gondozóra van szüksége. Ám az a legrosszabb, hogy a betegek 20 százaléka egy éven belül meghal” – egészítette ki a professzor úr. 

A görbe hát sokat elárul 

Ha valakinek fáj és görnyedt a háta, ha testmagassága több mint 3 cm-rel csökkent, valószínű, hogy egy, két vagy több csigolyatörést szenvedett. „Ha a csigolya akár egy kis része károsodik, jelentősen romlik az egész csontszerkezet szilárdsága. Sokan még a fájdalom ellenére sem mennek orvoshoz. A kor, az életmód vagy a testsúly számlájára írják ezt a kellemetlen tünetet. A csigolyatörés nagy részét nem diagnosztizálják” – magyarázta Dr. Zdenko Killinger. „Az első törést újabb követi. A csigolyatörést szenvedett nők 20 százaléka 12 hónapon belül újabb törést szenved” – tette hozzá. A csigolyatörés jelentősen rontja az életminőséget, akut és krónikus hátfájást okoz, korlátozza a mozgást, a betegnek légzési zavarai, refluxa és más emésztési panasza van. A has kidomborodik, csökken a súly, depresszió jelentkezik. „Minden csigolyatörés nyolcszorosára növeli az elhalálozás esélyét és másfélszeresére növeli a combnyaktörés kockázatát” – állapította meg a szakember. Csigolyatörés nemcsak azokat fenyegeti, akiknek már csontritkulásuk van, hanem azokat is, akiknek csontsűrűségük még csak az oszteopénia, vagyis a csontritkulás „előszobájában” van. Ezért mind a betegnek, mind a kezelőorvosnak már akkor is résen kell lennie, amikor oszteopéniát diagnosztizálnak – mondta a szakember. 

A cukorbetegség mint kockázati tényező 

A diabétesz mellitusz kiváltotta csontritkulás jelentősen megnöveli a cukorbetegeknél a csonttörések esélyét. A betegség és kezelése következtében csökken a csontok szilárdsága és minősége, megváltozik struktúrája, a csont nem kap elegendő ásványi anyagot. „A cukorbetegek kezelésekor nem szabadna megfeledkezni a csonkritkulás kockázatáról. A cukorbetegek között jelentős kockázati tényező a cukorszint nem megfelelő beállítása, a diabetikus nefropátia és a többi diabetikus szövődmény” – sorolja a kockázati tényezőket Dr. Peter Jackuliak. A cukorbetegek hajlamosabbak az esésre, mert rosszabbul látnak, egyensúlyzavarban szenvednek, romlanak a a reflexeik.

„A betegeknek azt is tudatosítaniuk kell, hogy a cukorbetegség kezelése, néhány antidiabetikumnak a csontanyagcserére gyakorolt negatív hatása miatt lelassul a csont megújulása. Ez a két tényező jelentősen megnöveli annak esélyét, hogy a beteg elesik és csonttörést szenved” – tette hozzá Jackuliak.

Ezért főleg az 1. típusú cukorbetegek esetében denzitométerrel ellenőrizni kellene a csontsűrűség alakulását. Ez a gyors, fájdalommentes kivizsgálás segíthet feltárni a csonttömeg csökkenését, és meg lehet védeni a beteget. A kivizsgálás a második típusú cukorbetegnél nem mutatja ki a csontritkulást. „A második típusú cukorbetegek csontsűrűsége általában normális, tehát a veszélyeztetett betegek nagy része rejtve marad. Ezért ajánlják a szakemberek a denzitométer és a csontminőség kivizsgálásának párosítását” – magyarázta Dr. Jackuliak. Az egészséges csontok megőrzésének alapfeltétele az indokolt kezelés folytatása, az életmód megváltoztatása és az orvos ajánlása szerint D-vitamin és mésztartalmú készítmény szedése. 

A diabétesz mellitusz kiváltotta csontritkulás jelentősen megnöveli a cukorbetegeknél a csonttörések esélyét. (kovács)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?