Érdemes komolyan venni a kutatási eredményeket?

Tény: a kétkedés a haladást szolgálja. Ennek híján sokan bármit elhisznek. Vizsgáljuk meg a táplálkozás témakörét. 

Keveset tudunk a világról 

Minden étel összetevőjének értéke – még azonos fajok esetén is – a termőföld, az időjárási körülmények és a trágyázás közötti különbségek következtében némileg eltér egymástól. Éppígy mindenki szervezete más, ami a születési helytől is függhet. Például az Andok magasföldjein élő őslakosok vörösvérsejtszáma egyharmaddal több, mint a tengerszinten élőké. Például ha egy gyümölcs kivonatáról kimutatják, hogy laborkörülmények között a rákos folyamat ellen hat, az még nem jelenti azt, hogy e gyümölcs a világon mindenütt ugyanígy fog hatni. 
A sok kutatás ellenére rendkívül keveset tudunk a világról, az emberről. Valójában az egyre alaposabb kereséssel sosem juthatunk el a végső igazságig, egy megfejtett részlet nem megoldást nyújt, hanem újabb kétségeket ébreszt. Naponta jelennek meg korábbi ismereteket részben megkérdőjelező vagy megcáfoló információk. Ám az újakat sem szabad teljes igazságként elfogadni. Sokan mégis a legújabbakhoz próbálnak igazodni. 

A jóból is megárt a sok 

Ha egy nap azt olvassák, hogy a csilipaprika jó hatással van a szervezetre (az USA-beli Vermonti Egyetem kutatói több százezres csoport követéses vizsgálata után arra a következtetésre jutottak, hogy a vörös színű csilipaprika fogyasztása egyharmaddal csökkenti a hirtelen halál esélyét, PLos One folyóirat, 2017. január), attól fogva sokan igyekeznek sokat fogyasztani belőle. Ám a jóból is megárt a sok. A csípős paprika esetében ennek igazolására szakértő sem kell, csak a tapasztalat: az emésztési és gyomorpanaszokkal küzdőknek inkább kellemetlenséget okoz, gyakori túlzott fogyasztása égethet, gyomor- és nyelőcsőgyulladást okozhat. Mivel a gyulladás bizonyos mértékű sejtpusztuláshoz vezet, nem zárható ki a káros hatás. Ha valamiről azt halljuk, hogy árthat, rögvest mellőzzük étrendünkből. Több kutatás szerint sok tengeri halfaj (gránátos sügér, királymakréla, kék úszójú és nagy szemű tonhal, kardhal) és egyéb, tengerből származó táplálék fogyasztásával sok metilhigany juthat az ember szervezetébe, ami például az agyat károsíthatja. Jó tudni, hogy az anya szervezetéből a metilhigany átjuthat a magzatba, akinél idegkárosodást okozhat. Ugyanez érvényes a szoptató anyákra. Egy 2002 februárjában végzett tanulmány (a Csendesóceán partvidékén) négy tenyésztett és négy vadon élő lazacfaj egyedeiben mérgező poliklórozott bifenilek, polibrómozott difenil-éterek, policiklusos aromás szénhidrogének, szerves klórpeszticidek, szervetlen és metilhigany jelenlétét vizsgálta. A kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy az utóbbi koncentrációját tekintve nem volt jelentős különbség a tenyésztett és a vadon élő lazacok között. Mindezt megerősítették az Environmental Pollution oldalain idén márciusban megjelent adatok. Az amerikai Dartmouth Kollégium kutatói három árapályos területen vizsgálódva a következőkre jutottak: az éghajlatváltozás is kiválthatja a partközelben és folyótorkolatokban élő halak higanyszintjének emelkedését (gyakran e halak jelentik a nagyobb halak táplálékát). Ugyanis ha a partközeli talaj korábban mérgező anyagokkal szennyeződött, onnan könnyen a vízbe mosódhatnak. Ez azért veszélyes, mert elsősorban a víz mellett élők, de mások is sok halat, kagylót, rákot fogyasztanak. Egyébként a tengeri halakban nemcsak higanyból lehet egészségre veszélyes men?nyiség, hanem ólomból, kadmiumból, arzénből is. Az is biztos, hogy műanyagdarabkák is bejutnak emésztőrendszerükbe. Épp ez a dolog fonákja, hiszen amúgy a hal – elsősorban a tengeri hal – fogyasztását sok kutatás az egészséges táplálkozás fontos részének tartja. 

Nem lényegtelen a tesztalanyok száma 

Biztosak lehetünk benne: ha valamiről, mondjuk a tojásfogyasztásról egy kutatás azt állítja, hogy veszélyes, arról rövidesen egy másik azt fogja állítani, hogy egészséges. Ezért ne csodálkozzunk azon, ha az új kutatások eredményeit fenntartásokkal fogadók úgy érzik, megrendelésre „találtak rá” egy ártalmas vagy hasznos tulajdonságra. Rengeteg az érv és ellenérv, így mindig kétséges, hogy helyesen döntöttünk-e, amikor elfogadunk egy-egy új ismeretet. A bizonytalanságot tovább fokozza, hogy nemritkán kis számú tesztalany részvételével folynak a kutatások. Sosem baj, ha gyanakvással olvassuk mind a pozitív, mind a negatív következtetéseket akkor, amikor néhány tucat ember vizsgálata után ilyen következtetés születik: „Az adatok arra utalnak, hogy egészséges embereknek valószínűleg segíthet.” Nem mintha egy 200 000 fős vizsgálat következtetése a Föld teljes lakosságára érvényes lenne, viszont akkor a 67 ember részvételével végzett vizsgálat jelentősége egyenlő a nullával. 
A vizsgált élelmiszer vagy összetevő mennyisége sem felelhet meg minden ember táplálkozási szokásainak. Emiatt a gondosan kimért és ellenőrzött adagok fogyasztása után például a vérből kimutatott értékek nem igazán vonatkoztathatók a tényleges kisebb-nagyobb fogyasztásra. Általában érvényes, hogy sem a túl sok, sem a túl kevés nem jó. Ész nélkül fogyasztva bármilyen jó is kellemetlenséget válthat ki. Lehet valami jó akkor is, ha kis mennyiségben kerül a pohárba-tányérra, s nem kell feltétlenül rossznak lennie annak, amiről korábban ezt állították.