Egészség

Enyhítheti a D-vitamin a Covid-19 tüneteit?

Az Északnyugati (Northwestern) Egyetem kutatói meglepő felismerésre jutottak: lehetséges, hogy könnyebben vészelhetik át a Covid-19 betegséget azok, akiknek megfelelő a D-vitamin-szintjük.
Csibrányi Zoltán

2020. október 12. 12:30

koronavírus
- TASR-felvétel

Fontos megjegyezni, hogy tanulmányukat még nem értékelték szakértők, és ezért semmilyen tudományos folyóiratban nem jelent meg. Először olyan internetes platformon (medRxiv. org) tették közzé adataikat, amely lehetőséget ad a világ kutatóinak, hogy orvosi, klinikai és kapcsolódó egészségügyi vonatkozású kutatásaikról kéziratban osszák meg előzetes eredményeiket, tehát ezek nem bizonyítottak. Felfedeztek egy összefüggést, amit további kutatásra érdemesnek ítélnek.

Az új típusú koronavírus-járványban immár százezrek haltak meg. Világviszonylatban az elhalálozások számát például a betegellátás minősége, az egyes országok lakosságának életkorbeli megoszlása, a tesztelés mértéke vagy a koronavírus különböző törzsei befolyásolják. Vadim Backman orvosbiológiai mérnök, kutatásvezető mást is sejtett a háttérben, ezért végezték el a kutatást. Meg kell jegyezni: noha az észak-olaszországi betegellátó rendszert a világ egyik legjobbjának tartják, mégis sokan halnak ott bele a Covid-19-be.

A halottak száma az egyes korosztályokat tekintve is különbözhet. Igaz, a tesztelés országonként más és más, de a halálozást tekintve még akkor is megfigyelhetők a különbségek, ha hasonló tesztelési szabályokkal rendelkező országot vagy népességet vizsgáltak. Kínai, francia, német, olasz, iráni, dél-koreai, spanyol, svájci, egyesült királyságbeli és amerikai adatokat elemeztek. Ennek alapján jutottak arra a felismerésre, hogy összefüggés lehet a súlyos D-vitamin-hiány és a halálozási arány között. Pontosabban a D-vitamin szintje és az úgynevezett citokinvihar között lehet összefüggés (a citokinvihar túlzott immunreakciót, a gyulladásos fehérjék fokozott termelődését jelenti). A másik szerző, Ali Daneshkhah mindezt azzal egészíti ki, hogy a citokinvihar súlyosan károsíthatja a tüdőt, akut légzési distressz szindrómához és a beteg halálához vezethet. A vizsgált adatokból kitűnt: azokban az országokban volt magasabb a halálozási arány, ahol a fertőzötteknek alacsonyabb volt a D-vitaminszintje. A nagyon alacsony szinttel rendelkezőknek kétszer gyakrabban lettek súlyos szövődményeik, beleértve az elhalálozást is. Vadim Backman szerint a D-vitamin egyrészt erősíti a veleszületett immunitást, ugyanakkor megakadályozza, hogy az immunrendszer hiperaktívvá válva ellenünk forduljon. Ebből az következik, a D-vitamin megfelelő szintje védi a fertőzött embert a Covid-19 súlyos szövődményei ellen, sőt az elhalálozást is megakadályozhatja. Ezzel magyarázható, miért nem annyira veszélyes a gyerekekre az új típusú koronavírus. A gyerekeknek még nem teljesen fejlődött ki az immunrendszerük. Ahogy Vadim Backman fogalmaz: „A gyerekek elsősorban a velük született immunrendszerükre támaszkodnak. Ez adhat magyarázatot arra, hogy miért alacsonyabb közöttük a halálozási arány.” A kutatók figyelmeztetnek: megállapításaikat ne értelmezzék félre, senki ne kezdjen mostantól mértéktelenül D-vitamint szedni, különösen azoknak nem szabad túlzásba vinniük, akik szervezetében megfelelő mennyiség van. „Miközben fontos, hogy az emberek tudják: a D-vitamin hiánya szerepet játszhat a halálozásban, nem kell mindenkire ráerőltetni ezt a vitamint, mert mellékhatásai lehetnek” – mondja Vadim Backman. További, alapos kutatásokat kell folytatni azért, hogy kiderítsék: hogyan lehet ezt a vitamint a leghatékonyabban felhasználni a szövődményekkel szembeni védelemre, ugyanis nem lehet tudni, milyen mennyiség hatásos a Covid-19 ellen.

A kutatásvezető kifejti: „A D-vitamin nem gátolja meg a vírusfertőződést, de csökkentheti a szövődményeket, és megakadályozhatja a fertőzöttek halálát.” Tovább kell kutatni az összefüggéseket, mert ha bebizonyosodik az, amire most rájöttek, ez a kezelés új lehetőségeit tárhatja elénk.

Összeállította: Csibrányi Zoltán
 

Támogassa az ujszo.com-ot

Rengeteg hírrel bombáznak minket különböző portálok, s nem könnyű felismerni a valódi- és álhíreket. Ezért is fontos, hogy olyan weboldalakról tájékozódjunk, amelyek megbízható, korrekt információkat nyújtanak.

Az ujszo.com szerkesztőségében minden nap azért dolgozunk, hogy Önök kizárólag ellenőrzött, valós híreket kapjanak weboldalunkon. Ennek biztosítása meglehetősen költséges. Mi viszont szeretnénk, hogy minden kedves olvasónk hozzájuthasson az ellenőrzött információkhoz, ez azonban az Önök anyagi segítsége nélkül hosszú távon nem lehetséges.

Ezért kérjük olvasóinkat, hogy járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Sulík Matovič

Sulíkot választották a legmegbízhatóbb kormánytagnak

DAC

ÉLŐ: FC DAC 1904 – ŠK Slovan

tesztelés

SZAVAZZ: Te részt veszel az országos tesztelésen?

koronavírus

Tömeges tesztelés: az elmúlt napokhoz képest lényegesen kevesebben teszteltetik magukat

ősz

Bárczi Zsófia: November

GALÉRIA: Helyszíni felvételek a tömeges tesztelés harmadik napjáról

GALÉRIA: Helyszíni felvételek a tömeges tesztelés harmadik napjáról

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.