Elmebetegségek, pszichiátriai kórképek

A psziché alatt az ember lelki és szellemi életét értjük. Ide tartoznak a tudatosan megélt és feldolgozott benyomások, élmények éppúgy, mint a tudattalanban végbemenő folyamatok.

Orvoshoz akkor megyünk, ha betegek vagyunk. A cél: gyógyulás, javulás vagy legalábbis panaszaink csökkenése. Hasonlóképpen teszünk, ha érzelmi életünkkel van baj. A legtöbb ember viszonylag konkrét problémával küzd, és szeretné, ha a pszichiáter megszabadítaná heveny vagy idült lelki panaszaitól.

Testi tüneteknél sem könnyű különbséget tenni „nem normális”, „zavart” és „beteg” között. Nincs ez másként a lelki betegségeknél sem. A „normális” fogalma minden ember számára mást jelenthet. A „valami nincs rendben”, „zavart”, vagy „nem normális“ kifejezésekben tükröződő vélekedés mindig összehasonlításon alapszik: minden embernek van elképzelése arról, amit „normálisnak” tart, s ami nem felel meg ennek, azt „betegnek” nevezi.

A „zavar” vagy „lelki betegség” fogalmakat az emberek különbözőképpen határozzák meg attól függően, ki milyen mércét alkalmaz. Mindenki saját egyéni normái szerint ítéli meg „lelki közérzetét”, s e szerint értékeli mások magatartását is.

Létezik azonban egyfajta társadalmi és kulturális jellegű „megegyezés” is arról, mi a „normális”. Ez a társadalmi norma döntően hat az egyénire, hiszen mindnyájan a bennünket körülvevő társadalom és kultúra befolyása alatt növünk fel. Ezen kívül van egy ún. statisztikai norma: adatokkal igyekszik bizonyítani, milyen gyakran jelentkeznek bizonyos tulajdonságok egy meghatározott területen. Amikor intézmények ítélnek meg embereket, többnyire a társadalmi vagy a statisztikai normából levezetett mércéket alkalmazzák.

Pszichoszomatikus zavarok

A legtöbb ember akkor fordul orvoshoz, ha panaszai meghaladnak egy bizonyos mértéket. Ebben a helyzetben mind az orvos, mind a beteg valamilyen testi betegségben keresi a panaszok okát. Ez a hallgatólagos megegyezés sokszor azt eredményezi, hogy a lelki okokra is visszavezethető zavarok elhúzódnak. Ennek egyik oka az, hogy a testi betegségek társadalmilag még mindig elfogadottabbak, mint a lelki zavarok.

Közérzetzavarok. Időnként mindenki panaszkodik „rossz közérzetre”. Sokan túlzottan aggodalmaskodók. Ismételten kivizsgáltatják magukat, és akkor sem nyugszanak meg, amikor felvetődik, hogy panaszaiknak talán lelki oka van. Annak, hogy egyáltalán léteznek közérzetzavarok, az az oka, hogy a lélek az érzelmek észlelésekor is függ a hormonháztartástól és az idegrendszertől. Ki-ki egyéni alkatától függően reagál testileg a tudatos vagy nem tudatos konfliktusokra.

A közérzetzavaroknak nincsenek egyértelműen meghatározható kritériumai, ezért e kórisme rendszerint „eredménytelen” vizsgálatok hosszú sorát vonja maga után. A pszichoszomatikus összefüggésekre is ügyelő orvos kezdettől fogva figyelemmel kíséri a lelki szimptómákat, s így hamarább jut eredményre. Szenvedélybetegségek. Függőségbe kerülni valamitől azt jelenti, hogy az érintett többé már nem tud létezni bizonyos anyag, készítmény vagy magatartás nélkül. A mindenkori „kábítószer” iránti leküzdhetetlen vágy állandóan foglalkoztatja rabját (lelki függőségben tartja), legyen az nikotin, alkohol, drog vagy szerencsejáték.

Az alkoholfüggőség fokozatosan alakul ki. Kezdetben csak társaságban iszik az ember, vagy esténként egy pohárkával. A következő szakaszban az alkoholfüggő gyakran már reggel kezdi az ivást, rendszerint titokban, mert bűntudatot érez, és tagadja alkoholszükségletét. A kritikus szakaszban az érintettnek már nincs választási lehetősége, hogy iszik-e vagy sem. A végső, idült szakaszban már kényszerből iszik, alkohol nélkül képtelen létezni. Személyisége megváltozik: ingerlékeny, sértődékeny lesz, szétszórt és tapintatlan. Hallucinációi vannak, hajlamos depresszióra és önpusztító cselekedetekre. Az idült alkoholistáknál gyomorfekély, máj- és hasnyálmirigy-károsodás, idegrendszeri zavarok, potenciacsökkenés, bőrelváltozások és némelykor epilepsziás rohamok alakulhatnak ki.

A drogok egyaránt hatnak a tudatra és az érzékelésre. A kábítószer-élvező úgy érzi, hogy éberebb, munkabíróbb, oldottabb, vidámabb, közlékenyebb, öntudatosabb, mint drog nélkül, a hatás megszűntével azonban mindez ellentétbe csap át. A drogos levertséget, rosszullétet, fej- és hasfájást, gyakran szorongást érez. További következmények: testsúlycsökkenés, fertőzésekre való hajlam, gyógyíthatatlan tüdő-, vese- és májkárosodások, krónikus idegbetegségek, bőrgyulladások. Nem kevésbé súlyosak a függőség lelki következményei sem: szorongásos állapot, közöny, gyengeség, érzékcsalódás és hallucináció, üldözési mánia, búskomorság, elhanyagoltság és személyiségváltozás, számos esetben pszichózis is.

A gyógyszerfüggőség is megdöbbentően sok embert érint, de még mindig nem eléggé ismertek azok a gyógyszerek, amelyekre „rászokhat” valaki. Egyértelműen fennáll ez a veszély az összes nyugtatónál, a fájdalomcsillapítóknál és minden barbiturát-tartalmú altatónál.

Forrás: Család és Egészség