EGY HÉT A SZÉPASSZONNYAL

November 5. – a Hold a Szűz jegyében van
A vastagbél reggel 5–7 óra között, a hasnyálmirigy és a lép 9–11 óra között, a vékonybél pedig 13–15 óra között működik a legjobban. Megfelelő működésükhöz nélkülözhetetlen a víz – igyunk naponta legalább 1,5 liter vizet.

November 5. – a Hold a Szűz jegyében van

A vastagbél reggel 5–7 óra között, a hasnyálmirigy és a lép 9–11 óra között, a vékonybél pedig 13–15 óra között működik a legjobban. Megfelelő működésükhöz nélkülözhetetlen a víz – igyunk naponta legalább 1,5 liter vizet. Masszírozzuk meg hasunkat – körkörös mozdulatokkal, az órajárásának megfelelő irányba, először kisebb majd egyre nagyobb köröket leírva. Ha az időjárás megengedi, ültessünk friss facsemetéket, és ültessük át az öreg fákat is.

November 6., 7., 8. – a Hold a Mérleg jegyében van

A Mérleg hatással van a vesére, a vér tisztulására és a testnedvek egyensúlyára. A megfelelő mennyiségű folyadék garantáltan eltávolítja a húgysavfölösleget és megakadályozza, hogy lerakódjon az ízületekben. Ha vízelhajtásra van szükségünk, együnk száraz rizst (a rizs egyik részét öblítsük át 4-szer forralt vízben, a másik részét sótlan vízben főzzük 10 percig, majd hagyjuk a párnák között megpuhulni 20–30 percig).A kezelés 5 napig tart. Masszírozzuk meg talpunkat – innen indul ki a vese meridiánja). Ferda atya tanácsa: „Naponta együnk meg 1 evőkanál petrezselymet, mely a lúgos hatásának köszönhetően elősegíti a vér lúgos szintjének megtartását. Ezen kívül, egészséges bőrhöz, csillogó szemekhez és gyönyörű fogakhoz juttat minket. Egy bizonyos szinten erőt ad a boldog élethez, és biztosítja fejlődésünket a kedvezőtlen nehézségek ellenére is.” Fagymentes időben ültessük ki a hagymásokat és rózsákat.

Nov. 9., 10., 11. – a Hold a Skorpió jegyében van

A Skorpió hatással van a nemi és a kiválasztó szervekre, a húgyhólyagra, a végbélre és a szexualitásra. Tegyünk magunkért valamit: végezzünk gyógyító masszázst a köldök körül – szeressük magunkat. Reggelizzünk zab- vagy rizskását. A citromnak, köménynek, petrezselyem szárnak vizelethajtó hatása van. A jó kiválasztás érdekében áztassunk be éjszakára 10 aszalt szilvát, és együk meg 5 reggelen és 5 estén keresztül. Vegyünk ülőfürdőt – főzzünk meg 1 liter gyógyteát (kamilla, körömvirág, tömjén) -– a főzet egyik felét tegyük az ülőfürdőbe, a másik felét igyuk meg. A Skorpió jegyében a várandós édesanyák legyenek mindig óvatosak. Ha újhold idején böjtölünk, segítsük magunkat autoszuggesztióval. Tartsunk gyümölcs-, zöldség vagy rizsnapot, mely segíti a káros anyagok és a zsírfölösleg összegyűjtését, majd kiválasztását.

www.krasnapani.cz

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?