„Egy csésze kávé után iszom egy pohár vizet”

Tanít a pozsonyi testnevelési főiskola atlétikai tanszékén, számos válogatott atlétát nevelt, a Slovan jégkorongozóinak erőnléti edzője, s köztudott, hogy mindenütt ott van, ahol Natália Hejková megfordul. Most Moszkvában, az idei euroliga-győztes Szpartaknak ad jó tanácsokat. Rövidesen megint repülőre ül…

Amikor tavaly a lábam törtem, bizony türelmetlenkedtem. Miután elpanaszoltam a bánatomat, egész programot dolgozott ki, mit kell tennem. Amikor elmondta, melyik fajtából hány gyakorlatot kell végeznem, rögtön tiltakoztam, hogy ez még egy élsportolónak is sok. Fölhúzta a szemöldökét, s megkérdezte: „Rendbe akarsz jönni?”

Vajon önmagához is ilyen szigorú? „Ezt inkább ne feszegessük” – próbálja elterelni a szót Szepsi szülötte, az ottani magyar gimnázium egykori diákja, akinek mindmáig az atlétika a legnagyobb szerelme. Valamikor maga is gátfutó volt, csehszlovák válogatott, akivel egykori mestere Duruttya István szerettette meg a sportot. „Nekem az a feladatom, hogy mások erőnlétéről gondoskodjak, hogy ügyeljek a folyadékpótlásra, a helyes étkezésre, a sérülés utáni felépülésre.”

Aki ennyire tudja, mi a teendő, vajon önmaga is e szerint él? A tanár úr, akit barátai csak Öcsiként emlegetnek, szépen elmondja a mondandóját, de az őrá nem vonatkozik?

„Az én edzői és pedagógiai stratégiám szerint az a jó edző és tanár, aki tanítványait rá tudja venni, hogy minél többet tegyenek maguk érdekében, vigyázzanak az egészségükre, hogy ne feledkezzenek meg az önkontrollról. Ez az edző egyik nagy feladata. Nem szép, de saját magamat sok mindenből kihagyom. Egyrészt nem jut rá idő, másrészt az ember egyre lustább, s nem nagyon törődik magával. Ha már érzi a bajt, akkor tudatosítja, hogy annak, amit másokra kiszab, egy kis részét magának is meg kéne fogadnia.”

Ezek szerint hál’ Istennek még nem húzták meg a vészharangot? „Nem volt semmi komolyabb bajom, egyedül a vesém galibázott, ez nálunk, a családban sajnos öröklött betegség. Épp azért, mert tudom, hogy ez nálam probléma, nagyon vigyázok, hogy elegendő folyadékot igyak. Például egy csésze kávé után megiszom egy pohár szénsavasmentes vizet, hogy semlegesítsem a koffeint, de ugyanígy a teint is. Arra is ügyelek, hogy naponta legalább két és fél liter folyadékot megigyak.”

Azzal védekezik, hogy azért nála is működik az önkontroll. „Mindig találok annyi időt, hogy elmenjek úszni, vagy biciklire üljek, néha a tornateremben egy kicsit elkosarazgatok, de azt nem mondhatom, hogy ez nálam óraműpontossággal működik. Ha túlzsúfolt a program, megesik, hogy egy-két hétig hanyagalom magam, de nyáron például rendszeresen kerékpároztam, futottam, úsztam. Tanév közben ez nem mindig lehetséges, mert amikor az alkalmazottak számára szabad a medence, akkor én épp tanítok, vagy más elfoglaltságom van.” Az olimpiai bizottság mellett évekig működő orvosi-módszertani testületnek ő volt a főostorosa. Otthon is sikerült megteremteni a rendet? „A fiaimat – az egyik 30, a másik 27 éves – is rászoktattam a rendszeres sportolásra, futballoztak, kosárlabdáztak. A feleségem is sportolt valamikor, s máig megőrizte a mozgás szeretetét. Bár soha nem volt gondja a súlyával, azért odafigyel, hogy a család egészségesen táplálkozzon, erre – bár kicsit burkolt formában, mert még a tanítványaimmal szemben sem alkalmaztam soha a parancsszót – őt is megtanítottam. Ma már valamennyien tudják, mi a helyes, és mi nem.

Az emberek kilencven százaléka azt eszi, amit a szeme megkíván, s ez baj. Ahelyett, hogy reggelente egy kanál mézet tennénk a teánkba, csokoládét majszolunk. De az sem baj, ha gyümölccsel kezdjük a napot. Jó lenne, ha tudatosítanánk, hogy mi magunk vagyunk felelősek az egészségünkért.”