Drágább az aranynál…

Évekkel a beavatkozás után is meghatódás érződik a középkorú apa hangjában, amikor a történetet elmesélte: az egyik veséjét beteg fiának ajándékozta. A fiú ma már felnőtt, dolgozik, sportol, vagyis teljes értékű életet él.

„Nagyon örültünk, amikor a fiunk megszületett, de sajnos csakhamar kiderült, súlyos vesebetegséggel jött a világra. Az orvos dilemma elé állított bennünket: vagy dialízis vagy veseátültetés. Ekkor döntöttem, egyik vesémet neki ajándékozom. Egész életemben sportoltam, úgy gondoltam, kibírom a műtétet. Jól tettem, mert valójában megmentettem a fiam életét, nekem pedig elég az egy vese.”

Ez az eset volt a vezérfonala annak a tájékoztatónak, amelyen a Szlovákiai Transzplantációs Társaság, a Szlovák Urológiai Társaság és a Szlovákiai Nefrológiai Társaság bejelentette: kampányt indít azzal a céllal, hogy tájékoztassa a széles közvéleményt a szervátültetésről, azon belül pedig a veseátültetésről. A Roche Slovakia gyógyszertársaság is részt vesz a kampány megszervezésében, az egészségügyi minisztérium pedig védnökséget vállalt felette. A kampány címe: Vese – drágább az aranynál.

Annak az embernek, akinek beteg a veséje, két lehetősége van: a dialízis vagy a veseátültetés. Az előbbi életmentő művelet, amikor a testet a salakanyagoktól nem a vese, hanem gép szabadítja meg. Jelenleg Szlovákiában 3000 dialízisre szoruló beteg van. Legjobb megoldást számukra az új vese jelentené.

Tudvalévő, hogy veséhez halott vagy élő donortól lehet hozzájutni. Jelenleg 750 ember vár új vesére, miközben évente 120 veseátültetést hajtanak végre. Vannak országok, ahol az esetek 25 százalékában rokon adja az egészséges szervet. „Minden betegnek, aki dialízisre kezd járni, vagy súlyos veseelégtelenségben szenved, el kellene beszélgetnie a orvossal az átültetésről. Lehet, hogy a rokonok segítenének is, csak nem sejtik, hogy egyik veséjüket elajándékozhatják. Ezért olyan nagyon fontos a felvilágosítás, a tájékozottság”– nyilatkozta dr. Ján Breza, a pozsonyi Dérer Kórház urológiai osztályának főorvosa. A szerv ajándékozása a törvény értelmében nem kötődik rokoni kapcsolathoz. Itt elsősorban a férjre vagy feleségre, élettársra gondolunk. Az őszinte szeretetnek szerintem nincs nagyobb és nemesebb megnyilvánulása, mint az, ha valaki veséjét ajándékozza élettársának. Óriási dolog ez, erősíti a családot, szilárdítja a kapcsolatot.”

Dr. Eva Lacková, a besztercebányai Rooswelt Kórház munkatársa megjegyezte: „Ha élő személytől kap valaki vesét, az óriási jelentőségű. A vese így jobban adaptálódik, gyorsabban gyógyul” Dr. Breza hozzátette: „Egy vese elég a normális élethez. Nincs semmi különbség az egy és két vesével élők között. Sokan nem is tudják, hogy csak egy veséjük fejlődött ki, de sokan vannak olyanok is, akiknek el kellett távolítani egyik veséjüket.”

A szlovákiai törvények inkább a halott szervajándékozóról szólnak, és pontosan neghatározzák az először ajándékozó jogait. Például nem kap pénzbeli jutalmat vagy más anyagi előnyt. A törvény a halált úgy definiálja, mint a légzés és a szívműködés tartós leállását vagy mint agyhalált. Az agyhalál lehetővé teszi a halott szerveinek átültetését még a szívműködés tartós leállása előtt. Ha megfelelő donort találnak, a lehető leggyorsabban az átültetés helyszínére kell szállítani.

Mindezt azért jó megjegyezni, mert soha nem tudhatjuk, mi vár ránk, mikor lesz szükségünk segítségre: veseátültetésre vagy egyik vesénk elajándékozására. (ki)

Március 14-étől hozzáférhető a www.oblickanadzlato.sk honlap, ahonnan fontos információt tudhatnak meg a vese működéséről, a kezelés lehetőségeiről, de megismerhetik a szakemberek véleményét is.

Munkanapokon a 0918 610 666-os telefonszámon is érdeklődhetnek.

Egy kis statisztika

Szlovákiában 1972 óta ültetnek át vesét.

A szervajándékozó szövődményeinek kockázata alacsony: 0,03–0,5%

A befogadó az átültetés után olyan gyógyszereket kap, amelyek csökkentik az immunitását, nehogy kilökje a szervezete az idegen testet.

1990 és 2004 között Szlovákiában 1306 veseátültetést hajtottak végre, ebből 87 esetben rokonságon belül.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?