„Csodapirula nincs...”

„Aki arról beszél, mi az egészséges életmód, az magán kezdje, ne publikációval és a többieken – figyelmeztet. – Ráadásul velem a következő történt: egy szép napon külföldi konferencián jártam, és a szállodában belenézve a tükörbe egy ronda kövér ember állt velem szemben. Amikor jobban kinyitottam a szemem, rájöttem, hogy az én vagyok. Eldöntöttem, no ennek vége... Rögtön el is mentem úszni, s utána – pedig jó magyar kaja volt – visszautasítottam a süteményt. Harmadnapra a többiek is rájöttek, teljesen fölösleges mindent megenni, amit elénk tesznek. S ez az első dolog az elhatározásoknál.”

Ez az eset régebben történt. Tavaly, épp nagyböjt idején, a testi és lelki dolgok összefüggéseiről beszélgetvén, elhatározta, hogy kipróbálja. „Nem állítom, hogy negyven napig nem ettem húst, az üzemi étkezdében ezt nem lehet teljesen megvalósítani – mondja. – De nyolcvan százalékban lecsökkentettem a húsadagomat, s könnyedén lefogytam négy-öt kilót. Nyolcvanháromról lementem hetvennyolcra. Százhetvenhárom centi magas vagyok, hetvenhárom-hetvennégy kilónak kellene lennem. Ettől jó messze voltam. Ráadásul januárra megint fölszedtem egy kicsit, de az idei böjt kezdetéig leadtam ötöt, majd hármat. Lassan, megfontolva, nyugodtan kell fogyni. Az, hogy egy hét alatt lemegy öt kiló, teljesen értelmetlen, aztán duplán jön vissza.”

Hiába próbáltam rászedni, árulja el a titkot. Azt mondja, nincs ebben semmi ördöngösség: „Józan, paraszti ésszel kevesebbet eszem, de többet mozgok.” Ráadásul az étkezése is inkább mediterrán, több hal, több zöldség, több tészta, kevesebb hús. Természetesen a mennyiség is fontos. Lényeges, hogy az étkezések közötti csipegetést, a tévénézés közbeni sós, édes dolgok fogyasztását, ha nem is állítjuk le teljesen, legalább a felére csökkentsük. Egyszerű dolgok ezek – csodapirula nincs, csodamódszer sem, oda kell figyelnie az embernek az étkezésére és az étrendjére. Az egésznek az a titka, hogy semmi titka nincs.”

Az elején mindjárt azt is elárulta, hogy többet mozog. „Ha megvizsgáljuk, miért nem voltak az őseink kövérek, rájövünk, hosszasan kergették az élelemként kiszemelt állatot, mai kifejezéssel fizikai munkát végeztek, hogy ételhez jussanak. Nem is szólva arról, hogy azokban az időkben kevés volt az étel, mostanság mindenki dőzsöl. Telerakjuk a kosarat mindenféle fölösleges dologgal, így nem csodálkozhatunk, hogy a lakosság fele túlsúlyos. Sajnos, a nagyvárosokban nagyon kevés az úszási és más mozgási lehetőség, Kassán, a csodálatos Steel Arénába nem engedik be a gyerekeket, pedig nagyon fontos, hogy négy-ötéves korban ne korlátozzuk a mozgásigényüket. De hál’ Istennek nyitottak egy új műjégpályát, amely novembertől márciusig nyitva van. Én oda a két unokámmal járok. Még díjat is nyertünk, mert olyan sportpárost még nem láttak, ahol az egyik tag hatvanéves, a másik meg tizenkilenc hónapos. Amióta korcsolyázok, sokkal jobban érzem magam, s bevallom őszintén, még olyasmi is előfordul, hogy kedden, amikor két nehéz előadásom van, a kettő között elmegyek úszni, lehúzok ezer métert. Úgy sem tudnék mást csinálni fáradtan, így felfrissülve tartom meg a másik előadást. Egyébként heti két, két és félóra mozgásra van szükségünk, kevesebb nem segít.”

Az egyetemen a kórélettani tanszék vezetője. S bár nevetve figyelmeztet, hogy nem ők boncolnak, munkájában szomorú dolgokkal találkozik. „Az átlagemberek egészségi állapota nagyon rossz, s bizony szidjuk az egészségügyet, van is rajta mit szidni, de a mi egészségi állapotunk elsősorban nem az egészségügytől függ, hanem tőlünk.”

Ne hogy komor hangulatban búcsúzzunk, mond valami biztatót is: „Jó, hogy az átlagember kezd ráébredni erre, és sokan tesznek magukért valamit. Ezért nagyon fontos a társadalom széles rétegeinek felvilágosítása, nevelése. A civilizált ember értelmes, s értelmes módon él, az érelmeszesedés, a cukorbetegség, a kövérség, a magas vérnyomás nem civilizációs betegség, a butaság kórja. Felvilágosult emberek képesek egészségesen élni, s azáltal maradjon elég pénz az egészségügyben, hogy a tényleges betegségeket jobban tudjuk gyógyítani.”