Bőséges folyadékpótlással elkerülhető a vesekő

veseko

Ha valakinél vesekövet fedeznek fel, az leggyakrabban kalciumból és oxalátból áll. Meglepő módon ilyenkor nem a kalciumbevitelt kell csökkenteni, bár a túlzott bevitel sem kedvező.

A természetes formában bevitt, megfelelő mennyiségű, ionizált mész, például kalciumtartalmú ásványvíz formájában, ugyanis épp csökkenti a vesekő kialakulásának kockázatát.

A vesekő másik gyakori összetevőjét, az oxalátsavat a céklában, a rebarbarában, a kakaóban, a vörös húsban vagy a hüvelyesekben találjuk meg. Akkor kerülünk veszélybe, ha nem fogyasztunk elég természetes kalciumot. „Ha viszont az oxalátot kalciummal kombináljuk, ez a két anyag a vékonybélben egymáshoz tapad, nem csapódik ki nagyobb mennyiség a vizeletbe, így nem képződik vesekő” – magyarázta dr. Alexandra Frolkovičová táplálkozási tanácsadó.
Nem kell hát étrendünkből minden, oxalátot tartalmazó élelmiszert kiiktatnunk, de jó, ha gondoskodunk a megfelelő kalciumbevitelről. Egyszerű és hatásos megoldás lehet a kalcium és magnézium megfelelő arányát tartalmazó ásványíz fogyasztása. A vesekőkövesség veszélyét jelentősen csökkenti a megfelelő folyadékpótlás. „Döntő részét a tiszta víz és az ásványvíz alkossa. Az az ideális, ha naponta több, mint két liter vizelet képződik, ezzel 40 százalékkal csökkenthetjük a vesekő kialakulását” – figyelmeztetett a szakember.

Érdekes

KISLEXIKON

VESEKŐ: Kemény, kristályos anyagból áll, gyakran kalcium-oxalát vagy más vegyület alkotja, amely a vizeletben kicsapódik. Ma már több mint 25 különféle összetételű kőtípust izoláltak, leggyakoribb a kalcium-oxalát kő.

TÜNETEI: Általában heves, görcsös fájdalmat okoz, de sokszor más tünetek, egyéb betegség miatt végzett hasi ultrahangvizsgálat során derül fény a tünetet nem okozó vesekőre.

OKAI: Kialakulásában szerepe van táplálkozási szokásoknak és az öröklött tényezőknek. Az esetek zömében a rettenetes fájdalmon kívül egyéb problémát nem okoz. Ritkábban súlyos fertőzés, komoly vesebetegség kialakulásában játszik kulcsszerepet.

MEGELŐZÉS: Legfontosabb a bőséges folyadékfogyasztás. (hp)

Segítenek a citrusfélék

A vesekőképződést az is gátolja, ha megakadályozzuk, hogy a vizelettel ne veszítsünk sok kalciumot. A szakemberek ezért nem javasolják, hogy táplálékkiegészítőt szedjünk, ami fokozza a vizelettel való távozását és vesekőképződést idézhet elő. A citrátok is segítenek abban, hogy a kalcium ionizált formában maradjon a vizeletben, és ne verődjön össze, ami kőképződéshez vezethet. Citrát nemcsak a narancsban, a mandarinban, a citromban, hanem a dinnyében vagy a kókuszvízben is van. Az említett gyümölcsök rendszeres fogyasztása is hozzájárulhat a vesekőképződés elkerüléséhez. Jó vesekövesség ellen a zöld tea, a málna, a petrezselyem, a gránátalma, a szurokfű vagy a kurkuma. „A korpa rendszeres fogyasztása csökkenti a kalcium kicsapódását a vizeletbe, az omega3 zsírsavak pedig azt akadályozzák meg, hogy az oxalátok a vizeletbe távozzanak” -tette hozzá Frolkovičová.

Kevesebb húst

A klinikai vizsgálatok azt mutatják, hogy a vesekövesség megelőzésének legfontosabb szabálya a só- és az állatifehérje-fogyasztás csökkentése. Vagyis ha kevesebb húst eszünk, kisebb a vesekőképződés kockázata. „Az állati eredetű termékekben található kéntartalmú aminosavak mértéktelen fogyasztásának hatására több mész, oxalát és húgysav csapódik ki a vizeletbe, és kedvező feltételek alakulnak ki a vesekő kialakulásához. Ellenben ha több növényi eredetű élelmiszert és kevesebb állatit fogyasztunk, csökken ezek kicsapódása. Az ilyen táplálkozás ideális a vesekövesség megelőzése szempontjából” – tette hozzá dr. Frolkovičová.

Egyszerű és hatásos megoldás lehet a kalcium és magnézium megfelelő arányát tartalmazó ásványíz fogyasztása.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?