Az idős beteg házi ápolása

Az ápolásra szoruló és beteg emberek – az elesettségük fokától függetlenül – gyakran elviselhetetlennek, követelőzők és nagyon terhesek lehetnek. Mindenkinek, aki az ápolásukra vállalkozik, ezzel előre tisztában kell lennie, erre fel kell készülnie. Az ápolónak a feltűnő pszichés megnyilvánulásokat a helyükre kell tudni tenni. Ugyanakkor minden ápoló nagyon sokszor a hála és az odaadás jeleit is kapja, tapasztalja a betegeitől. Néhány pszichés magatartásformára mindenképpen fel kell készülniük:

1. A beteg értelmetlen magatartása

Az érzékszervek a környezetből ingereket vesznek és dolgoznak föl. A beteg embernél – az egészségessel összehasonlítva – megváltozhattak ezeknek az érzékszervi ingereknek a felvétele és feldolgozása. Ez oda vezethet pl., hogy a halk hangokat esetleg nem hallja meg és a normális erősségű hangot viszont rákiabálásként érzékeli. Az ágyban a takaró elviselhetetlen nyomás érzetét keltheti, ugyanakkor a hólyag feszülését nem vagy csak későn észleli és a vizeletét maga alá ereszti. Apróságok, amiken az egészséges ember könnyedén túlteszi magát, a beteget ingerlik, sőt kínozzák. Gondolni kell ezekre a körülményekre és nem szabad az ápolásra szoruló ember megfelelő reakcióit tudatosan rosszindulatúaknak tekinteni. Az egészen nyilvánvaló érzékcsalódásokról és téves eszmékről (hallucinációkról), amelyek pl. magas láz esetén, vagy bizonyos gyógyszerek hatására léphetnek föl, mindig tájékoztatni kell az orvost, aki megteszi a szükséges intézkedéseket és tanácsot is ad, hogy a jövőben mi legyen az ápoló magatartása.

2. ...én-mániája

A legtöbb beteg ebben a helyzetben – sokkal jobban, mint máskor – a figyelmét a saját jóllétére és testének állapotára összpontosítja. Más emberek, más problémák gyakran a háttérbe szorulnak. Egyáltalán nem jellembeli gyengeség, ha a beteg magát helyezi a középpontba, a panaszait legsúlyosabbaknak tekinti és mások együttérzését hiányolja. A magára koncentrálás természetes reakció és a beteg önfenntartásának kifejeződése. Ha olyan összehasonlítással, mint pl. „másoknak sokkal rosszabb a soruk” próbáljuk őt befolyásolni, rendszerint nem érünk el eredményt. Igyekezzünk a beteget a panaszkodása során is meghallgatni, azonban mégis kiegyensúlyozott maradni és biztatni őt, lelket önteni bele. Vannak azonban betegek, akik a súlyos helyzetekben inkább arra hajlamosak, hogy saját jóllétüket elhanyagolják. Helytelen, ha a betegtől általában távol tartjuk a mindennapok eseményeit és esetleg a problémáit is. Ha a beteg szellemileg aktív, be kell őt vonni az aktuális események megbeszélésébe, hogy ne csak a betegsége körül forogjon minden gondolata.

3. ...félelmei

Minden beteg fél, szorong. Aggódhat a jövője miatt, félhet attól, hogy rosszabbodni fog az állapota, vagy szoronghat a műtét miatt. Még a legrobosztusabb, kifelé félelmet nem ismerőnek látszó ember is bensőjében tele lehet félelemmel. Nem szabad az ápolásra szoruló embert szorongásaival és kérdéseivel magára hagyni. Gyakran egy nyílt beszélgetés segít. A be nem vallott félelmek ingerült, vagy agresszív reakció kiinduló pontjai lehetnek, amelyek az első pillanatban igazságtalanoknak tűnnek. Ilyenkor az a veszély fenyeget, hogy az ápoló igazságtalanul és agresszíven válaszol – és ezzel még jobban fokozza a beteg félelmét.

4. ...hálátlansága

Sok beteg hálás az ápolójának és nagyra értékeli a törődését, munkáját. Előfordul azonban, hogy egyes betegek agresszíven viselkednek, és ezáltal hálátlanoknak tűnnek. Valójában azonban e reakció gyakran a saját sorsuk miatt érzett düh és kétségbeesés megnyilvánulása. Mégis: olyan magatartás esetén, ami a gyógyulást veszélyezteti, illetve a betegség súlyosbodásával fenyeget, az ápolónak következetesen tartania kell magát a szükséges intézkedésekhez. Ez esetleg „népszerűtlen” rendszabályok, pl. a dohányzási tilalom betart(at)ására is vonatkozik.

5. ...passzivitása

Egyes betegek minden megterhelést elutasítanak. A legnagyobb mértékű törődést követelik meg, demonstrálják a tehetetlenségüket, minden utasítás és tanács értelmét kétségbevonják. ĺgy olyan passzivitás lesz úrrá rajtuk, ami az ápoló minden kezdeményezőképességét és leleményességét kimeríti.

Sok együttérzéssel kell elérni, hogy a betegek az ápolásban aktív partnerek legyenek, maguk is igyekezzenek meggyógyulni, vagy legalábbis a jelenlegi állapotukban megmaradni és az ápolói intézkedéseket aktívan támogassák. Gyakran elég, ha a beteg további terveire utalunk, az unokára, aki a nagyapát ill. nagymamát hamarosan vissza szeretné kapni.

Minden segítségnyújtásnak állandóan az legyen a célja, hogy a beteget aktiválja, lelkileg ösztönözze és lehetőleg nagy önállósághoz segítse. Gondoljunk arra, hogy a segítséghez és együttérzéshez hozzá lehet szokni. Sok ember számára izgalmas dolog az érdeklődés és az együttérzés középpontjában lenni. Ezáltal azonban passzivitása fokozódhat.

6. ...türelmetlensége

Az idült betegek a betegségük lefolyását illetően gyakran türelmetlenek. Nem veszik tudomásul az előrehaladásukat, állapotuk javulását és kételkednek az eredményekben. Jól teszi az ápoló, ha a beteg minden előrehaladását regisztrálja és megbeszéli. A láz csökkenését, a testsúly kismértékű növekedését, a jobb alvást – mindezt értékelni, méltatni kell. Különösen a nagyon hosszan tartó, vagy gyógyíthatatlan betegség esetén ki kell a nap kis eredményét hangsúlyozni, még ha az csak egy eredményes székletürítés volt is.

7. ...elégedetlensége

A megelégedett beteg a szerencsés esetek közé tartozik. Mindaz, amit eddig leírtunk, magyarázatul szolgál. Az elégedetlenség mögött valójában gyakran a túlzott aggódás, a szkepszis és az egzisztencia féltése rejlik. Mindenkinek, aki betegápolást vállal, ezzel a különleges helyzettel, amely hibás reakciókat sem zár ki, tisztában kell lennie. Bármennyi megértést is tanúsít az ápoló a beteg, vagy az ápolásra szoruló helyzetével szemben, nem szabad, hogy a beteg terrorizálja őt. Ha az elégedetlenség bénító akadékoskodássá fajul és a betegnek semmi sem jó, akkor nem tekinthető embertelenségnek, ha a kifogásokat visszautasítjuk.

Sok megértéssel és együttérzéssel sikerül mégis elérni, hogy a betegek pszichés különlegességeit és reakcióit helyesen értékeljük és semmit se vegyünk zokon, hanem velük együtt örüljünk. (Forrás: i-t)