Az egészségünket fenyegető mérgek

Élelmiszerbotrány az utóbbi időben évente többször is kipattan az Unió határain belül. Előfordult már, hogy alfatoxinnal fertőzött paprikát kellett az ellenőröknek leparancsolni a polcokról, máskor dioxinos csirkehúst, méreggel kevert mézet, penészes kávét, mogyorót találtak a tagországok valamelyikének (vagy többnek is) az üzleteiben. Legújabban az általánosan és széles körben használt élelmiszersűrítőről, az Indiából importált guarlisztről (E412) derült ki, hogy néhány szállítmány szennyeződött a súlyosan mérgező dioxinnal, és pentaklór-fenollal. A szervezetre káros mérgek minden alkalommal az adott élelmiszer szabálytalan tárolása, kezelése, szállítása révén kerültek azokba.

Az időről időre megismétlődő botrányok végső soron a tagorszá-gok lakóinak egészségét szolgálják, mert az esetek széles körben ismertté válása azt bizonyítja, hogy az élelmiszerbiztonságért felelős hatóságok folyamatosan, szigorúan ellenőriznek, és eredményeikről tájékoztatják az embereket.

Biztonságos élelem

Fontos felhívni a figyelmet arra (a némelyek által mellőzött tényre), hogy az élelmiszerbiztonsági hivatalok által engedélyezett sűrítő, színező, állagjavító, ízfokozó anyagok önmagukban veszélytelenek, és a kiterjedt, állandó laboratóriumi vizsgálatoknak köszönhetően az egészséget sem fenyegetik. Ezeket a segédanyagokat a gyártók azért használják, mert alkalmazásukkal az élelmiszerek tetszetősebbek, tartósabbak lesznek és intenzívebb ízélményt nyújtanak. A házilag előállított joghurt például sosem lesz olyan krémes állagú, és a málnaszörp sem lesz olyan piros, és illatos, mint a gyári. A mostanában sokat emlegetett indiai guarlisztből előállított, szinte minden élelmiszerben (pékáru, levesporok, lekvárok, felvágottak stb.) megtalálható guargumi önmagában nem mérgező. Teljesen ártalmatlan adalékanyag, ám a távol-keleti gyártók a csomagolásnál öszszecserélték a festékgyártáshoz felhasználandó (méreganyagokkal szennyezett) lisztet az élelmiszergyártásra szánt szállítmánnyal.

Mit jelentenek az E-számok?

Az élelmiszer-adalékanyagok azonosítására Nyugat-Európában az 1960-as években fejlesztették ki az E-számozási rendszert, amely kezdetben négy adalékanyag-csoportot tartalmazott:

E 100–199: színezékek (pl. kurkumin, likopin, lutein, klorofill, karamell, céklavörös),

E 200–299: tartósítószerek (pl. szorbinsav, nátrium-benzoát, kén-dioxin, hangyasav, ecetsav),

E 300-399: antioxidánsok és antioxidáns-szingergisták, (pl. aszkorbinsav=C-vitamin, tokoferol= E-vitamin, borkősav)

E 400-499: emulgátorok, stabilizálók, sűrítők, zselésítők (pl. nátrium-alginát, agaragar, szentjánoskenyérliszt, gumiarabikum, pektin, zselatin, cellulóz, guargumi).

Azóta a lista tovább bővült:

E 500: csomósodás gátlók, térfogatnövelők, zselésítők, savasságszabályzók, (nátrium, kálium, magnézium, ammónium karbonátok, sósav, kálium-, kalcium-, magnézium-, ammóniumklorid, stb.)

E 620: ízfokozók (glutaminsavak, nátrium-, kálium-, kalcium-, ammónium-glutamátok, kalcium-, magnézium-diglutamat, guanilsav, dinátrium-guanilát stb.)

E 900: habzás- és csomósodás gátlók, emulgátorok, fényezőanyagok és térfogatnövelők.

Az E-számozási rendszert kizárólag az Európai Unióban alkalmazott adalékanyagokra használják. A világ más országaiban a sokkal több engedélyezett adalékanyagot tartalmazó INS rendszer van érvényben. Mindkét lista elvileg ugyanazon alapokra épül, az értékei megegyeznek, de tartalma szinte országonként változik.

Mérgek a tejben

A környezetszennyezés következményeként sok olyan mérgező anyag jut az emberek szervezetébe, amely ott akár évtizedekre elraktározódik. Ezek többsége az élelmiszerek közvetítésével kerül a testbe. A vizsgálatok szerint például az egészségre különösen veszélyes klórozott vegyületek a természetben szinte mindenütt megtalálhatók. E vegyületek közös tulajdonsága, hogy zsírban oldódnak, feldúsulnak a táplálékláncban. A lakosság szervezetébe döntően az élelmiszerekkel jutnak be. Rendkívül lassan ürülnek ki, mert felhalmozódnak és raktározódnak a zsírszövetekben. Különösen veszélyes tulajdonságuk, hogy a placentán (méhlepényen) keresztül képesek a magzathoz is eljutni, illetve az anyatejben is kimutathatók.