Az anya terhesség alatti dohányzása szívfejlődési rendellenességet okozhat a magzatban

terhesseg dohanyzas

A terhességük alatt dohányozó nők 60 százalékkal gyakrabban szülnek veleszületett szívbetegségben szenvedő babát, mint a nemdohányzók.

Ez volt az első tanulmány, mely kimutatta, hogy a pitvarisövény-defektus kapcsolatban van az anya dohányzásával – mondja dr. Sadia Malik, az arkansasi egyetem kutatója. – Ez újabb ok arra, hogy a terhes anya ne dohányozzon. Az Egyesült Államokban évente 35 ezer baba születik veleszületett szívfejlődési rendellenességgel, ám ha a szülőképes korú nők abbahagynák a dohányzást, 2 ezerrel kevesebb lenne a szívbeteg gyerekek száma. A kutatók népesség alapú esetkontroll-tanulmányt végeztek 566 veleszületett szívbetegségben szenvedő, valamint 491 egészséges  gyerek bevonásával. Az anyákat mindkét csoportnál kikérdezték, hogy a terhesség előtti egy hónaptól kezdve a terhesség végéig dohányoztak-e. Ugyanakkor felmérték a munkahelyen vagy otthon elszenvedett másodlagos füsttel kapcsolatos helyzetet is.

A szívbeteg gyerekek anyáinak 34 százaléka mondta, hogy dohányzott valamikor a fogamzást megelőző egy hónap és a terhesség vége között, szemben az egészséges  gyerekek anyáinak 24 százalékával.

A dohányzó anyáknak nagyobb valószínűséggel született szívfejlődési rendellenességgel a  csecsemője, egy alcsoport elemzése szerint 80 százalékkal nagyobb a valószínűsége a septum defektusnak vagy egyéb rendellenességnek. – A szív alapszerkezete a terhesség igen korai szakaszában alakul ki – mondja dr. Malik. – Így tehát ha a nő hathetes terhes korában abba is hagyja a dohányzást, a magzat már a szív fejlődésének időszakában károsodhatott. – Jó lenne, ha minden szülőképes korú nő abbahagyná a dohányzást, akár tervezi a terhességet, akár nem (hiszen igen sok terhesség nem tervezett), és fontos a védőnők segítsége is – teszi hozzá a kutató.

Érdekes, hogy az új tanulmányban nem volt kimutatható a passzív dohányzás hatása a veleszületett szívfejlődési rendellenességekre, de ennek lehet, hogy a minta kis száma volt az oka.

(informed)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?