Az alkohollal az idősek tudatosan több évvel megrövidítik az életüket

idősek alkohol

A Száraz február nevű kampány idén is az alkoholfogyasztás korlátozására ösztönözte az embereket. Sokakat meglephet, hogy az alkoholproblémák nemcsak a fiatalokat és a munkaképes korúakat, hanem az időseket is érintik.

Szakértők szerint az alkoholfüggőség egyre nagyobb méreteket ölt az idősek körében. A 65 év feletti korosztályban több mint 100%-os növekedést tapasztaltak. 

„Néhány páciens már fiatalabb korától rendszeresen fogyaszt alkoholt, sokakat a partner elvesztése sodor a függőségbe, amit a magányossággal vagy az élet iránti érdektelenséggel indokolnak. Érdekes, hogy míg a fiatalabbaknál nagyobb valószínűséggel fordul elő alkoholprobléma a férfiak körében, addig az idősek csoportjában a nőknél nagyobb a valószínűsége” – mondja dr. Miriam Kvostková, a tartósan betegek osztályának vezetője. 

A szeniorok sajátos csoportot alkotnak, különösen azért, mert sokan többféle betegségben szenvednek. 

„Az alkoholfogyasztás miatt az időseknél nemcsak függőség alakulhat ki, hanem súlyosbíthatja az alapbetegségeiket is, amelyekre a korukból adódóan kezelik őket. Gyorsan romlik a fizikai és mentális egészség, a fizikai betegségekhez szív- és érrendszeri betegségek, máj- és veseproblémák, valamint immunrendszeri zavarok társulnak. Az idősek szervezete sokkal lassabban dolgozza fel az alkoholt, mint a fiatalabbaké, ennek következtében fokozottan érzékenyek rá” – magyarázza a szakember. 

Az alkohol hatása az idősek szervezetére a testsúly csökkenésével, főként az izomvesztéssel is összefügg. 

„Ennek oka az, hogy a korral fokozatosan csökken az izomzat, és minél kevesebb izom van, amely felszívja az alkoholt, annál gyorsabban érzik az idősek az alkohol hatását. Az alkohol azonban másodlagos veszélyt is jelent az egészségükre, mivel növeli az esések, törések és más veszélyes sérülések kockázatát. Ugyanilyen fontos a mentális szempont, hiszen hangulatzavarokat, depressziót és szorongást válthat ki az alkohol” – mondja dr. Miriam Kvostková. 

Végül, de nem utolsósorban az időseknek azért is kerülniük kellene az alkoholfogyasztást, mivel sok gyógyszert szednek a különböző betegségeikre. 

„Előfordul, hogy első pillantásra meg tudjuk állapítani, ha valaki rendszeresen fogyaszt alkoholt, a feltételezést megerősítik a károsodott májat mutató véreredmények és az ultrahangvizsgálat is. Sajnos gyakran előfordul, hogy éppen az alkoholfogyasztással az idősek tudatosan több évvel rövidítik meg az életüket” – zárta a tapasztalt főorvos. Szlovákiában körülbelül 400 ezer alkoholfüggő él, és ez a szám évről évre nő. Azonban csak körülbelül 10 százalékuk kér szakszerű segítséget. Alkoholfüggőségről akkor beszélünk, amikor túlzott és ellenőrizhetetlen alkoholfogyasztásról van szó, amely zavarja a személy normális működését a munkahelyén vagy otthon. A legtöbbször az illető nem képes saját maga korlátozni az ivást, még akkor sem, ha tisztában van annak káros hatásaival. Az alkoholizmussal a tartósan betegek ápolási osztályán is találkozhatunk, de a legtöbb esetben ez inkább egy társult egészségügyi probléma. 

(Zdravie)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?