A sportot nem tudják abbahagyn

Amióta Terezka a világra jött, a család Brünnben él. A kislány már iskolás, most teniszezni jár. Nem azért, hogy profi legyen belőle, a szülei azért vitték ki a pályára, hogy megtanuljon bánni az ütővel. Egyelőre a mamának és a papának nincsenek vele konkrét tervei, sem a jövőjét, sem a sportot illetően. Igaz, még korai lenne, de ismerve a papa fanatizmusát, az utóbbit nehéz elhinni. „Egyelőre elég neki anynyi mozgás, ami az iskolában van, úszni is tanulnak, de velünk folyton kijár a pályára, a csarnokba, magunkkal vittük a Kanári-szigeteken lévő edzőtáborba, ott futkoshat eleget – mondja a mama. A további beszélgetés során kiderül, hogy valószínűleg eldőlt a kislány sorsa: – Utánozza az atlétákat, szaladgál a labdával, próbál kosárra dobni. Távolba már három métert ugrott, ami a korához képest tiszteletreméltó teljesítmény.”

Šárka az athéni olimpia után mondott búcsút az élsportnak, de a mozgásnak nem fordított hátat, ami ennyi év után hirtelen nem is lenne okos dolog. Fut és konditerembe jár, teniszezik. „Igyekszem rendszeresen sportolni, de nem mindig sikerül. Attól függ, hogy mire futja az időm. Teniszezni egy ismerőssel közösen minden hétfőn reggel járok, újabban kéthetente tollaslabdázni megyek. Amikor abbahagytam a versenyzést, fellélegeztem, mert a kemény tréning okozta maximális terhelést a végén már nagyon rosszul viselte a szervezetem, folyton fájt valamim, állandóan sérülések gyötörtek. A végén az Achilles-inammal voltak problémák, de még nagyobbak a hátammal.”

A magas embereknél és az élsportolóknál, sajnos, ez nem ritka. Versenyző korában úgy védekezett ellene, hogy igyekezett megerősíteni a hátizmokat, hogy azok tartsák a csigolyákat. Máig nem tudja, hogy a probléma öszszefüggésbe hozható-e a sporttal, mert gyerekkorától emlékszik hasonló gondokra. „Ahhoz képest, hogy mennyi ideig voltam élsportoló, a szervezetem még egész jól bírja. Ezt nyilván genetikai örökségemnek is köszönhetem, de főleg az edzésmódszereknek. Michal mindig ügyelt arra, hogy sokoldalú legyen a felkészülés, hogy az egész testet megerősítsem, s ma látom, hogy ez sikerült neki.”

Misi edzősködik, nincs hiánya tanítványokban, van egy atlétacsoportja, s az egyik brünni kosarascsapat, a Valosun kondiedzését irányítja. Sári is besegít, ha épp úgy adódik, de neki megvan a maga elfoglaltsága: főállású anya, és van egy hypoxi stúdiója.

Misi örökké „ég”, ritkán állítja le a gépezetet. Egyedül Terezka tudja megszelídíteni. Olimpiai idényben hol edzőtáborban, hol meg versenyen van, s ha hazajön, a lánya reggeltől estig rajta csüng. Ilyenkor nincs mese, kényszerpihenőre van fogva. Ha Misi elutazik valamelyik tanítványával, Sárinak kell átvennie a helyét, levezetni a kondiedzéseket. „Szerencsére bírom szusszal. Viszont a tollaslabdánál, ahová a barátnőm férjével járok, aki a bedminton-válogatott edzője, csipkedhetem magam. Igaz, külön megkértem, hogy ne kíméljen. A vége felé már lóg a nyelvem, pedig csak egy óra az egész, ebből is tapasztalom, hogy azért az erőnlétem nem olyan, mint régen volt. Fel is szedtem három kilót, jól jönne a tréning, de nem kezdhetem el, amíg ki nem gyógyítják a fogamat. Ezzel egész életemben küszködöm – hol gyulladással, hol meg ínysorvadással, ez volt az egyetlen komolyabb betegségem. Antibiotikumot szedek, lézerkezelést kapok, hol, mit találnak ki.”