A köszvény fokozza a hallásromlás kockázatát

köszvény

Egy amerikai tanulmány szerint a köszvény csaknem 50 százalékkal, egészen pontosan 44 százalékkal megnöveli a hallásromlás kialakulásának rizikóját azokhoz képest, akik nem szenvednek ettől a kellemetlen ízületi gyulladással járó betegségtől. A tanulmányban a 65 év feletti korosztályokból kerültek ki a résztvevők.

A köszvény az ízületi gyulladás egyik formája, melynek jellemző tünetei a rohamokban jelentkező fájdalom, az ízületek duzzanata, kipirosodása. Kiváltó oka a vér magas húgysavszintje, mely a gyulladást okozza. Ha a test túl sok húgysavat termel, amit nem tud kellően kiüríteni, megemelkedik a vér húgysavszintje, és a húgysav az ízületekben tűhegyes kristályok formájában kicsapódik. Mivel a köszvény kezeletlenül egyre súlyosabbá válhat, érdemes a panaszokkal mihamarabb orvoshoz fordulni, mert megfelelő gyógyszerekkel és diétával kordában tartható.

A tanulmány egyike azon vizsgálatoknak, melyek elsőként mutattak rá a köszvény és a hallásromlás kapcsolatára. A kutatók feltételezése szerint a magas húgysavszint (hyperuricaemia) okozta gyulladás, valamint az oxidatív stressz kialakulása és hatásmechanizmusa jelentheti az összekötő kapcsot a köszvény és a hallásromlás megnövekedett kockázata között

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?