„A konditerem szeretete családi örökség”

Szinte minden este színpadon van, délelőtt próbál. „Fizikailag sokszor fáradt vagyok – mondja, s közben lezserül lehuppan a székre. – Ha egy hétvégén öt előadásom van, pénteken egy, szombaton és vasárnap meg kettő-kettő, olyan fáradt vagyok, hogy hétfőn képes lennék tízig is aludni, ha nem lenne próbám. De van, így fél kilenckor kelnem kell, hogy kivigyem a kutyát sétálni, aztán megyek a színházba.”

Legjobb pihenés számára a konditerem. „Nagyon jól tudok pihenni ott, mert kiadom magamból a felgyülemlett rossz energiát. – A megjegyzés azért érdekes, mert a művészek egy része nem szívesen jár oda. – Sok ember titkolja, hogy nincs kedve semmit csinálni, de a zöme nem ilyen. Vannak, akik teniszeznek, mások futnak, én konditerembe járok. Végül is ez családi örökség. Édesapám otthon, Komáromban, a ház pincéjében épített magának egyet, s az az érdekes, hogy iskolás koromban nem érdekelt. Sőt, viszolyogtam tőle, mert gyerekként azt láttam, ha találkozni szeretnék az édesapámmal, akkor le kell mennem a tornaterembe, mert estig ott tölti az idejét. Számomra ez akkor úgy tűnt, hogy furcsa életet él, egészségtelent…”

„Kezdettől fogva szerettem volna bizonyítani a szüleimnek, hogy valami olyat választok, amivel másoknak és magamnak is örömöt szerzek, mert úgy éreztem, örököltem az önmutogatás kényszerét. A főiskola után kaptam néhány pofont, de ma már nem fáj, már csak arra ügyelek, hogy a néző azt mondja: ez a Horján jól játszott. Számomra ez a legfontosabb. Harminc után úgy gondoltam, valamit kellene kezdenem a testemmel. Olyan embereket formálok a színpadon, akik fiatalok, sok az energiájuk. S mivel észrevettem, hogy kezd rajtam lerakódni a zsír, nekiláttam hát a tornának.”

Mindenki azt várná, no most lép be a képbe újra a papa. De nem... „Fogadtam egy magánedzőt, az édesapám persze nem örült, elvégre mégis csak ő tudja legjobban, mi kell a fiának. Bizonyos idő után egyébként is lemondtam a trénerről, rájöttem, magam is meg tudom tervezni és szervezni az edzéseimet, s annyira érdekel, hogy már nem csak azért teszem, jól nézzek ki, hanem azért, mert a gyakorlatokra koncentrálni egészen más, mint az, amit a színházban, a színpadon csinálok. Azóta nagyon felszabadultnak érzem magam.”

Azért a papától is sokszor kér és kap is tanácsot. „Naponta telefonálunk, s ilyenkor elmondja, mit kéne tornáznom, mit kéne ennem, mert ez nagyon fontos.” Amikor arról beszél, hogy az étrendet általában maga állítja össze, elhúzza a száját. Ez sok mindent elárul... „Kassai Csongor barátom is nagyon szeret enni, de ő egészségesen teszi. Én is imádok kajálni, de én egészségtelen dolgokat, és főleg az édességet. S most épp abban a fázisban vagyok, hogy próbálok kicsit fogyni, ezért lemondtam a kenyérfélékről, tésztákról, de az édességről nem tudtam. Most már harmadik hete kínlódok, még egy hétig kibírom, aztán megint el kezdek enni egy kis kenyeret.”

Az igazság az, hogy semmiféle fogyókúrára nincs szüksége. „Hát igen – húzza föl a vállát. – Egyszer csak elkezdünk gondolkodni arról, hogy lehetnénk még tökéletesebbek, a fiatal színészek az egész világon tudják, ápolni kell a testüket, mert ők bizonyos tekintetben a hétköznapi ember példaképei. A pakliban minden benne van, a hiúság, meg az is, hogy eljár az ember konditerembe, végül is szórakozás, mert sok mindenkivel találkozhat. Én hetente háromszor találok rá módot, s maximálisan másfél órát töltök ott. Engem a tenisz, a golf soha nem vonzott. A fitneszstúdióba azért kezdtem járni, hogy lefogyjak, de nem sikerült, sőt, tizenvalahány kilót felszedtem másfél év alatt. Aztán megnyugtattak, hogy ez mind izom...”