A kismamának ismernie kell a koraszülés veszélyeit

koraszulott

Évről évre nő a koraszülések száma. Ez azt jelenti, hogy a terhesség 37. hete előtt jön a csecsemő a világra. Jelenleg Szlovákiában minden 11. gyerek koraszülött. Mi ennek az oka? - kérdeztük Dr. Darina Chovancovától, a pozsonyi egyetemi kórház újszülöttklinikájának főorvosától.

Több oka is van. A nők nagy része bizonyos megfontolásból a harminchoz közel jár, amikor vállalkozik a terhességre, de sok terhes nő már a 35. éven is túl van. Ezzel az egészségi szövődmények kockázata megnő, és gyakran az anya veszélyeztetettsége miatt be kell a terhességet fejezni. Manapság sok a súlyos betegségben – cukorbetegség, magas vérnyomás, daganatos, autoimmun, hematológiai betegség stb. -- szenvedő nő, akik ennek ellenére vállalják a terhességet, viszont az említett diagnózisok mindegyike koraszüléssel érhet véget. Emelkedik a mesterséges megtermékenyítéssel született babák száma is. Ilyenkor a csecsemő klinikai állapota attól függ, hogy az anyaméhben hány magzat van. Nem elhanyagolható kockázatot jelentenek a korábbi vetélések, a beavatkozás a méhbe, az életmód, a túlsúly, a kockázatos viselkedés stb.

Mit lehet tenni, hogy csökkenjen a koraszülöttek száma?

Mivel a koraszülésnek több oka van, ezért a hangsúlyt a megelőzésre kell helyezni. Az említett kockázati tényezők többségét nem lehet kivédeni, ezért kellene a terhes nőkkel beszélni a koraszülés kockázatairól. Csehországban a koraszülések számának jelentős csökkentése érdekében például hoztak egy rendeletet, amely szerint a mesterséges megtermékenyítéskor a méhbe csak egy embriót ültethetnek be (single embryo transfer).

Szlovákia jobb, rosszabb vagy hasonló helyzetben van, mint a környező országok?

Jelenleg a világstatisztikák a koraszülések „járványáról“ szólnak – a világon évente 15 millió gyerek jön idő előtt a világra, Európában 500 000, Szlovákiában körülbelül 4500. A magas színvonalú terhes- és újszülött gondozásnak köszönhetően nemcsak a koraszülöttek túlélése nő, hanem életkilátásaik is javulnak.

Melyek azok a szervek, amelyek általában a legkevésbé fejlettek koraszüléskor?

A szervek fejlettségét az határozza meg, hogy a szüléskor a terhesség milyen stádiumban van. Legfontosabb a tüdő és a vérkeringés, aminek az a feladata, hogy minden szervben biztosítsa az oxigén- és a szén-dioxidcserét. A fejletlen gyerekeket a kihűlés veszélye fenyegeti, tejintolerancia jelentkezhet, gondok lehetnek a bélmozgással, a fejletlen bőr fogékonnyá teszi őket a különféle sérülésre, a csökkent ellenálló képesség miatt fertőzést kaphatnak, és a fejletlen idegrendszert az intenzív osztályon negatív hatások – zaj, fény, fájdalom stb. -- érik.

Vannak szerencsés kivételek is, akik koraszülöttek, mégis teljesen egészségesek... Ez mitől függ?

Több tényezőtől. A terhes nőről és a gyerekről való multidiszciplináris gondoskodásnak nemcsak az a célja, hogy mindketten életben maradjanak, hanem az is, hogy hosszú távon jó legyen a koraszülött gyerek életminősége. A szövődmények és kilátások azoktól a tényezőktől függnek, amelyek a koraszüléshez vezettek, például fertőzéstől, a szervek vérellátási zavaraitól. Sok függ attól is, hogy a gyereket időben felkészítették-e a koraszülésre azzal, hogy az anyának speciális gyógyszert adtak, hogy a szülés olyan központban zajlott-e le, ahol megvan a műszaki felszereltség és a tapasztalt személyzet, amely a legjobban tudja a babát stabilizálni. Az is lényeges, hogy van-e az anyának teje, hogy rendszeresen látogatja-e gyermekét. Minden elemzés azt mutatja, hogy a fejletlen fiúk nagyobb veszélyben vannak.

Melyek azok a kivizsgálások, amelyeket még a kórházban elvégeznek?

Minden az újszülött egészségi állapotától, a terhességi héttől és főleg a szövődményektől függ. A Szlovákiában a kötelező szűrővizsgálatokon (született anyagcserezavarok, hallásvizsgálat, csípőízületi kivizsgálás, ultrahangos vesevizsgálat) kívül a szemorvos rendszeresen figyeli a szemfeneket, hogy időben felfedezze az ideghártya elváltozásait, ultrahanggal figyeljük az agyat, együttműködünk a gyermekneurológussal, esetleg a kardiológussal, sebésszel. Amikor a babát hazaviszik a kórházból, a körzeti gyerekorvos felügyelete alá kerül, aki rendszeres időközönként berendeli. Az újszülött-osztály orvosa a pszichológussal és a neurológussal együtt figyeli a baba fejlődését azért, hogy az esetleges rendellenességeket minél előbb felfedezzék és mihamarabb elkezdődhessen a kezelés.

Míg az újszülött a kórházban van, a személyzet gondoskodik róla. Mi történik akkor, amikor hazakerül? Kitől tanulhatja meg a szülő, hogy hogyan kell egy koraszülöttet ellátni?

Amikor a szülők a babát a kórházban látogatják, a személyzet fokozatosan elmagyarázza nekik az ápolás alapszabályait. Elbocsátás előtt az anya 24 óráig a baba mellett lehet (late roomingin), hogy jobban megismerjék egymást. A szokásos tisztálkodási szabályokon kívül azt is meg kell tanulniuk, hogyan kell a kicsit etetni, a gyógyszert beadni neki, elvégezni a fizioterápiát, és el kell sajátítaniuk az újraélesztést is.

Miben különbözik a koraszülöttről és a normális időben született gyerekről való gondoskodás?

Mindenütt a világon sokkal költségesebb. Jó minőségű műszereket, tapasztalt orvos és nővércsapatot, nőgyógyászt és szülészt, megfelelő feltételeket és eszközöket igényel. Nagyszerű segítséget jelent az a speciális minipelenka, ami a baba érzékeny bőrét védi a sérülésektől. Egy ismert vállalat ilyen pelenkákkal látta el nemrég Szlovákia összes koraszülöttközpontját.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?